2003.09 szeptember

Kulturális Hírlevél 15. szám
2003. szeptember


TARTALOM



Kedves Olvasó!

Amikor szabadságon vagyunk, vagy egyszerűen csak egy időre eltérünk megszokott életformánktól, jó lehetőséget kapunk arra, hogy mintegy távolból, friss szemmel nézzünk rá mindenre, ami életünk része. Néha magunk is meglepődünk azon, hogy pusztán ettől valamilyen gond, amelyre addig nem találtunk megoldást, hirtelen világossá és megoldhatóvá válik. Hasonló a helyzet az emberi viszonyokkal is. Ha nem is mindenkiben teljesen tudatos, de kézenfekvő, hogy a legnagyobb fájdalmakat és megpróbáltatásokat éppen egymásnak okozzuk. Ugyanígy a legnagyobb örömeink és boldogságunk okai is a többiek lesznek. A keleti filozófia nyelvén szólva, az egyén karmája, sorsa más emberek révén valósul meg. Azaz, a tanuló lélek számára a lecke embertársai közreműködésével fogalmazódik meg.

Ha ez így van, érdemes elgondolkodni azon, mit tanulhatunk viszonyainkból és a belőlük fakadó nehézségekből. A baj leggyakrabban a nézetkülönbségekből fakad, amikor mindkét fél a saját igazát hangoztatja, s így két féligazság feszül egymásnak, feloldás nélkül. Való igaz, hogy nehéz a másik ember szemével látni, hiszen ez olyan, mint egy periszkóp, amely egy másik óceánból, a másik ember tapasztalatainak, tudásának és lehetőségeinek óceánjából emelkedik ki. Való igaz, hogy nehéz megérteni a másik ember gondolatait és tetteinek indítékait. De talán éppen ez a legnagyobb kihívás.

Ha képesek lennénk egy pillanatra helyet cserélni valaki mással, és az ő szemszögéből szemlélni a világot, akkor azt is megláthatnánk, ami a mi képünkből hiányzik. Így a valóság egyik darabkája, amely nálunk van, kiegészülne egy másik emberével, és színesebbé, gazdagabbá tenné nézeteinket. Minden erőfeszítést megér egy ilyen törekvés, mert sok illúziótól képes megszabadítani az embert, és egyben türelmesebbé is változtatja.

A mindenkori filozófia ezt kéri minden embertől: ahhoz, hogy fejlődjön és segíthessen másokat fejlődési útjukon, tudnia kell azonosulni egy másik „igazsággal”, egy másik világnézettel, ki kell tudnia emelkedni a személyes én szűk látóköréből, mert így a kisebb darabokból nagyobb és teljesebb világot tud felépíteni magában. Toleránsabb, megértőbb lesz, és nem akar majd harcolni másokkal egy részigazság miatt, amikor ennél sokkal izgalmasabb a kör teljességének megpillantása az egész emberiség szemével. Így a filozófia, amely az egyént jobb és nagyobb emberré teszi, jobbá és emberibbé változtatja világunkat is.

Deák Szilvia
a magyarországi Új Akropolisz elnöke

 

 


PROGRAMOK SZEPTEMBERTŐL JANUÁR VÉGÉIG

BUDAPEST

Belépődíjak:
Az előadásokra: 400 Ft
A meseház programjaira: 250 Ft
A kurzus díja: 1500 Ft/hó. A kurzus bevezető előadása díjtalan.
Helyszín: 1088 Krúdy Gy. u. 15. (pincehelyiség)
szeptember 19. péntek,
19.00
A FILOZÓFUS GOETHE
  • Művész, tudós, politikus, filozófus – egy sokrétű életút oldalai
  • Goethe klasszicizmusa
  • Beszélgetések Eckermannal: mester és tanítvány gyümölcsöző kapcsolata

Előadó: Sztanek Péter
Beszélgetés: szeptember 26. péntek, 19.00
szeptember 23-tól keddenként,
18.30
ÉLETRE VALÓ FILOZÓFIA
Filozófiai bevezető kurzus
szeptember 27. szombat GEA ÖKOLÓGIAI AKCIÓ
október 3. péntek,
19.00
EGYIPTOM
  • A mágikus világkép alapjai
  • A mítosz nyomai a nyelvben
  • A hieroglif írás érdekességei

Előadó: Deák Szilvia
október 10. péntek,
19.00
HALÁL ÉS TÚLVILÁGI ÉLET A RÓMAI BIRODALOMBAN
  • Milyen szimbólumok jelennek meg a sírköveken?
  • Mit gondoltak a rómaiak a halál utáni életről?
  • Az ősök képmásai
  • Római eszmény életről és halálról

Előadó: Rusznák György
Beszélgetés: október 17. péntek, 19.00
október 15-től szerdánként,
18.30
ÉLETRE VALÓ FILOZÓFIA
Filozófiai bevezető kurzus
október 19. vasárnap GEA ÖKOLÓGIAI AKCIÓ
november 7. péntek,
19.00
RENESZÁNSZ ESZMÉNYEK, RENESZÁNSZ FESTMÉNYEK
  • Firenze, a reneszánsz fővárosa
  • A szépség szerelmese: Botticelli
  • Az antik mítoszok újjászületése a reneszánsz festészetben
  • A művészet nyelvén az emberről

Előadók: Jamrik Andrea, Nagy Alinda
Beszélgetés: november 14. péntek, 19.00
november 21. péntek,
19.00
AZTÉKOK – a Tollaskígyó fiai
  • Az ötödik nap teremtése
  • Tenocstitlán rejtélyes alapítása
  • Hogyan éltek az aztékok?
  • Jaguár-, sas- és kígyóharcosok

Előadó: Balatoni Péter
Beszélgetés: november 28. péntek, 19.00
december 1–8. RUHAGYŰJTÉSI AKCIÓ
december 5. péntek,
19.00
MITHRAS TITOKZATOS MISZTÉRIUMAI
  • Miről árulkodnak a ránk maradt ábrázolások és feliratok?
  • Próbák és beavatási fokozatok a Mithras-vallásban
  • Kozmikus kulcs, állatszimbolika, iráni hatások

Előadó: Benits Péter
2004. január 9. péntek,
19.00
A RÓMAI CSALÁD
  • A házi tűzhely kultusza
  • Klasszikus családmodell: az anya- és apaszerepek
  • A Vesta és a Matrona – az állam és a család központja
  • A római nevelés jellemzői

Előadók: Bernát Ottília, Héjja Edit
Beszélgetés: január 16. péntek, 19.00
2004. január 23. péntek,
19.00
ÉGIG ÉRŐ TEMPLOMOK
  • Templom az emberben
  • Genius loci: a hely szelleme
  • Szakrális központok: Athén, Karnak, Teotihuakán

Előadók: Császár Edina, Fraszt Magda
Beszélgetés: január 30. péntek, 19.00

A MESEHÁZ ELŐADÁSAI

szeptember 27. szombat,
15.00
A FEKETE HAVAS
Ez a magyar népmese a legkisebb királyfiról szól, aki megállítja az időt, hogy visszaszerezze a kialudt tüzet. Hosszú útja során rengeteg kalandba keveredik, amelyekből csavaros eszének köszönhetően győztesen kerül ki.

A mesetérképen életre kelő előadást mesemondóink ízes magyarsággal adják elő.

Előadásunkat 6–10 éveseknek ajánljuk.

Kézművesség: jelmezkészítés és reneszánsz tánc
október 19. vasárnap,
15.00
AZ ŐSZ MESÉJE
Az ősz a beérés, a betakarítás időszaka, és egyben ekkor kezdődik meg a téli hónapokra való felkészülés is. Verses, mesés, zenés előadásunkon kicsit bepillanthatunk az őszi erdő varázslatos világába, a lombok színpompájába, és közösen lessük meg a téli álomra készülődő állatokat.

Előadásunkat 4–8 éveseknek ajánljuk.

Kézművesség: kis terítőkre levélnyomatokat készítünk textilfestékkel
november 15. szombat,
15.00
AZ ÜRES VIRÁGCSERÉP
Az árnybábokkal megjelenített mesében Liú, az igazmondó fiú történetével ismerkedhetünk meg, aki ennek a nemes tulajdonságának köszönhetően a kínai birodalom új uralkodója lesz. A mesét hangulatos kínai zene kíséri.

Előadásunkat 6–10 éveseknek ajánljuk.

Kézművesség: árnybáb készítése
december 13. szombat,
15.00
HOLLE ANYÓ
Holle anyó birodalmában, ahol velünk is annyi csoda megtörténhet, Amálka, a rest lány, és Flóra, a szorgos lány is részt vesz Holle anyó munkájában, amiért ki-ki megkapja a maga jutalmát.

Előadásunkat 4–8 éveseknek ajánljuk.

Kézművesség: a tél színeit és hangulatát üvegfestéssel keltjük életre


GYŐR

Belépődíjak:
Az előadásokra: 250 Ft
A kurzus díja: 1000 Ft/hó. A kurzus bevezető előadása díjtalan.
Helyszín: Gyermekek Háza, 9021 Aradi vértanúk útja 23.
szeptember 15-től hétfőnként,
18.00
ÉLETRE VALÓ FILOZÓFIA
Filozófiai bevezető kurzus

Helyszín: Gyermekek Háza
szeptember 25. csütörtök,
18.00
HIROSIMA ÉS AZ EGÉR – tudomány és etika
  • Epizódok a tudományos gondolkodás történetéből
  • Eszközök fejlesztése és emberek nevelése – etikai kódexek
  • A tudományosság régi és új kritériumai – orvoslás, pedagógia, alkímia

Előadó: Apáti János
Helyszín: Széchenyi István Egyetem, VIP terem
szeptember 27. szombat GEA ÖKOLÓGIAI AKCIÓ
október 11. szombat GEA ÖKOLÓGIAI AKCIÓ
október 14-től keddenként,
18.00
ÉLETRE VALÓ FILOZÓFIA
Filozófiai bevezető kurzus

Helyszín: Bartók Béla Megyei Művelődési Központ
október 30. csütörtök,
18.00
AMI A GLADIÁTORBÓL KIMARADT
  • Marcus Aurelius – a filozófuscsászár
  • Roma victor – a diadalmas Róma
  • A legiók titka – erővel és erénnyel

Előadó: dr. Németh István
Helyszín: Széchenyi István Egyetem, VIP terem
november 5-től szerdánként,
18.00
ÉLETRE VALÓ FILOZÓFIA
Filozófiai bevezető kurzus

Helyszín: Bartók Béla Megyei Művelődési Központ
november 20. csütörtök,
18.00
PSZICHOLÓGIÁRÓL EMBERKEDVELŐKNEK
  • Az emberi kapcsolatok fejlődésének lépcsőfokai
  • Kísérletek a lélekkel – „mások” nem várt reakciói
  • Kapcsolati „forgatókönyvek” és a képzelet ereje

Előadó: Kassai Zita
Helyszín: Széchenyi István Egyetem, VIP terem
december 4. csütörtök,
17.00
A TIBETI HALOTTASKÖNYV
Tibeti tanácsok halandóknak és születendőknek
  • A sors törvénye: élet és halál körforgása
  • Csapdák és lehetőségek a megszabadulás útján
  • Halotti szokások és szertartások Tibetben

Előadó: Doba Éva
Helyszín: Széchenyi István Egyetem, VIP terem
2004. január 22. csütörtök,
18.00
A RENESZÁNSZ MENEDZSER
  • Itália fénykorának vezetési elmélete és gyakorlata
  • Machiavelli: az uralkodás művészete
  • Lorenzo il Magnifico – Firenze mecénása
  • Az Urbinói Fejedelemség

Előadó: Kőnig Erika
Helyszín: Széchenyi István Egyetem, VIP terem


SZEGED

Belépődíjak:
Az előadásokra: 250 Ft
A kurzus díja: 1000 Ft/hó. A kurzus bevezető előadása díjtalan.
Helyszínek: az Új Akropolisz Központja, 6721 Berzsenyi u. 3.
Alsóvárosi Kultúrház, 6725 Rákóczi u. 1.
szeptember 18. csütörtök,
18.00
SZIÚK: A FEHÉR BÖLÉNY GYERMEKEI
  • A bátorság és becsület kultusza
  • A tisztaság látomásai
  • Sámán: híd ég és föld között
  • Naptánc: az áldozathozatal művészete

Előadó: Papp Tibor
szeptember 20. szombat,
10.00
ERDŐTAKARÍTÁSI AKCIÓ
Találkozó Szegeden, a Berzsenyi u. 3. szám előtt
szeptember 24-től szerdánként,
19.00
ÉLETRE VALÓ FILOZÓFIA
Filozófiai bevezető kurzus
október 2. csütörtök,
19.00
A SZEGEDI ŐSZI KULTURÁLIS FESZTIVÁL KERETÉBEN:
Weöres Sándor-est – művészeti előadás

Előadó: Az Új Akropolisz színjátszó köre
Az előadásra a belépés ingyenes
október 9. csütörtök,
19.00
A PÁRKAPCSOLAT TITKA – az ősi kínai bölcsesség szerint
  • A Ji Csing tanácsai
  • Jin és Jang, az egyensúly titka
  • Férfi-női viszonyok és a jellem fejlődése
  • A nemek fölött álló lélek

Előadó: Mayer Márta
Az előadásra a belépés ingyenes
október 11. szombat ÁRTÉRTAKARÍTÁSI AKCIÓ
Találkozó Szegeden, a Berzsenyi u. 3. szám előtt
október 13-tól hétfőnként,
19.00
ÉLETRE VALÓ FILOZÓFIA
Filozófiai bevezető kurzus
november 6. csütörtök,
19.00
A KÍNAI ORVOSLÁS
  • Ember a kozmoszban, kozmosz az emberben
  • Szervek és ritmusok
  • A kínai alkímia szerepe a gyógyításban
  • Ősi prevenció: az öngyógyítás taoista gyakorlatai

Előadó: dr. Németh István
november 10–23. RUHAGYŰJTÉSI AKCIÓ
november 27. csütörtök,
19.00
ZRÍNYI MIKLÓS, A KÖLTŐ ÉS HADVEZÉR
  • Vitéz hadnagy – hadtudomány magyarul
  • Dicső örökség: „Fegyvert, s vitézt éneklek”
  • Sors vagy szerencse?
  • A filozófus harcos

Előadó: Papp Tibor
december 5. péntek,
17.00
MIKULÁSMŰSOR GYEREKEKNEK
Belépődíj: 150 Ft
2004. január 28. szerda,
20.00
JONATHAN LIVINGSTON, A SIRÁLY
művészeti előadás

Az előadás helyszíne: Alsóvárosi Kultúrház

Előadó: Az Új Akropolisz színjátszó köre



A MATEMATIKA RENESZÁNSZA

Ezzel a címmel tartott előadást július 31-én Apáti János a költői szépségű Öcs faluban, a Művészetek Völgye rendezvényen belül. Az élvezetes és elgondolkodtató előadás a matematika terén is végbement forradalmi változásokat vizsgálva, az emberi gondolkodás legújabb reneszánszának a jeleit és a belőlük fakadó lehetőségeinket foglalta egybe. Az előadás rövid összefoglalója következik.


 

Ma a világ szinte elképzelhetetlen volna számok nélkül, hiszen mindennap dolgozunk velük. Ezért már úgy tűnik nekünk, mintha nem is volna különbség közöttük, mintha csak jelölt értékeik lennének eltérőek. Az ókorban azonban intelligens lényeket sejtettek a számok mögött, s úgy tartották, hogy a számok nem egyformák. Püthagorasz és tanítványai például elkülönítettek ún. tökéletes számokat, amelyek egyenlők valódi osztóik összegével, azaz a vonzatukkal (pl. 6, 28, 496 stb.), ahogy a tökéletes ember is azonos a benne lévő legtisztábbal, a Lélekkel. Megkülönböztették továbbá a szimpatikus számokat, amelyeknek sok osztója van, és a barátságos számokat, amelyek kicserélik egymás közt a vonzatukat, ahogy a jóbarátok a lelküket (pl. 220): vagyis a számok törvényeit alkalmazták az emberre és a világra.

Később, a középkor eljövetelével feledésbe merült ez a szemléletmód, és csak a reneszánsz fedezte fel újra. Giordano Bruno, a kor egyik legjelentősebb gondolkodója önmaga megismerésén át jutott el a világegyetem törvényeinek megismeréséig, pedig nem használt műszereket vagy távcsövet. Filozófusként többek között kiállt amellett, hogy a Föld gömb alakú (méghozzá az északi és déli sarkoknál horpadt gömb), hogy a Föld kering a Nap körül, s hogy a miénken kívül még számtalan naprendszer létezik. Akkoriban máglyahalál járt ezekért a kijelentéseiért, s hosszú időnek kellett eltelnie, míg bebizonyították tételeit.

A modern kor a szigorú tudományos vizsgálódást helyezte előtérbe. A tudósok egyre több képletet alkottak, egyre bonyolultabb eljárásokat dolgoztak ki a világ megismerésére, így a fizikai valóság mind kaotikusabbnak, rendszertelenebbnek tűnt előttük. A technika fejlődésével sorra megdőltek a korábbi tudományos igazságok, elképzelések, ám idővel ezek a mérések is elavultak, pontosságuk megkérdőjeleződött, s ma már ott tartunk, hogy nincs megbízható természettudományos igazság, hiszen bármikor jöhet rá egy cáfolat.

De akkor mégis, mit tekinthetünk biztosnak? Melyek azok az ismeretek, amelyeket nem cáfolhatnak újabb hipotézisek? A filozófia, ahogy egykoron, úgy ma is azt tanítja, hogy van válasz ezekre a kérdésekre. S a matematika, mint a természettudományok atyja, legújabb eredményeivel, a fraktálelmélettel ezt alá is támasztja. Eszerint a világ önhasonló rendszer, azaz a dolgok – így a sejtek, az ember és a kozmosz is – hasonlóan épülnek fel. Ha az ember figyeli a természetet, akkor megtalálja benne a helyét, megismerheti, megértheti törvényeit. Az ember ugyanis nem egy elkülönült élőlény, ugyanúgy a világ része, mint bármi más.

Választ tehát nem a technikától, a képletektől érdemes várni, hanem az elfeledett analógiáktól, amelyek azt bizonyítják, hogy a lényeget mindenben megtaláljuk, ha a miérteket kutatjuk. Ugyanis a lényeg megértéséhez kevés a tapasztalati tudás, a megfigyelés. Ugyanekkora, vagy talán még nagyobb szerepet kap az okok feltárásában az intuíció és az analogikus gondolkodás, melyek révén a mély önismeret a világegyetem megértéséig vezethet bennünket. Mintha ismét ugyanazok a kérdések és nehézségek merülnének fel, mint az ókorban vagy a reneszánsz idején, csak épp másképpen keressük rájuk a válaszokat.

Orbán István




 

IDÉZETEK BUDDHÁTÓL

Iskolánk szeptemberben induló filozófiai bevezető kurzusának résztvevői Buddha életútjával és filozófiájával is megismerkednek majd. Álljon most itt néhány idézet a Dhammapadából, a Buddha erkölcsi tanításait tartalmazó kis kötetből, amelyet három évvel ezelőtt az Új Akropolisz Kiadó is megjelentetett. A szöveg újrafordításával arra törekedtünk, hogy a Dhammapada gördülékeny és érthető nyelvezetével alkalmas legyen a mindennapi olvasgatásra és az elmélyült tanulmányozásra. „Bár a tanácsok időnként nem alkalmazhatók azonnal, könnyedén, mégis úgy tűnik, mintha rajtuk keresztül saját belső hangunk szólalna meg” – áll könyvünk előszavában.

„Megbántottak, megsértettek, legyőztek, kifosztottak.” Aki így gondolkodik, nem szabadul meg a gyűlölettől.
„Megbántottak, megsértettek, legyőztek, kifosztottak.” Aki nem így gondolkodik, megszabadul a gyűlölettől.
Mert a gyűlöletet nem a gyűlölet győzi le, hanem a szeretet. Ez örök törvény.
Sokan nem tudják, hogy azért vagyunk a világon, hogy összhangban éljünk. Akik megértik ezt, nem harcolnak többé.

*

Miként egy virághalomból is sokféle füzér és koszorú fonható, a halandó ember is sokféle jót tehet életében.

*

Ezer haszontalan szónál többet ér egyetlen szó, amely nyugalmat ad.

*

Ne gondolkodj mások hibáin, mit tettek és mit nem tettek. Gondolkodj inkább saját bűneiden, mit tettél és mit nem tettél.

*

Ne barátkozz azokkal, akik torzlelkűek; ne keresd a gonoszok társaságát. Barátkozz azokkal, akik nemeslelkűek; keresd a jók társaságát.

*

Ne vedd semmibe még a kis bűnt sem, mondván: „Ez nem számíthat”. A vízcseppek előbb-utóbb megtöltik a kancsót is. Ugyanígy az ostoba embert eltölti a gonosz, bár apránként gyűlik benne.

Ne vedd semmibe még a kis jótettet sem, mondván: „Ez nem számíthat”. A vízcseppek előbb-utóbb megtöltik a kancsót is. Ugyanígy a bölcs embert eltölti a jó, bár apránként gyűlik benne.

*

„Ezek a fiaim. Ezek a javaim.” Így aggasztja magát a bolond. Még saját magának sem birtokosa, hát még fiainak és javainak!

*

Aki ifjúkorában nem élt lelki összhangban, és nem szerezte meg az élet igazi kincseit, az később olyan, mint az öreg, hosszúlábú gém, amint egy kiszáradt tó partján szomorkodik.

*

Aki növekvő haragján uralkodni képes, ahogy a kocsihajtó irányítja a teljes sebességgel rohanó szekeret, azt jó vezetőnek hívom. A többiek csak fogják a kantárt.

*

A gonoszt magunk cselekedjük, és magunk szenvedünk tőle. A gonoszt magunk kerüljük el, és önmagunk által tisztulunk meg. A tiszta és tisztátalan önmagától ered. Senki sem tisztíthat meg másokat.

*

Úgy tisztítsa meg magát a bölcs, ahogy az ezüstműves tisztítja az ezüstöt: gondosan, apránként, fáradhatatlanul.

*

Aki a boldogságot keresve nem sért másokat, akik szintén a boldogságra vágynak, az rátalál a boldogságra.



A FILOZÓFIA MINT ÉLETFORMA

A szeretet/szerelem

„Ma a szeretet az egyik leggyakrabban használt szó, és az egyik legkevésbé megélt érzelem… Mindenki a szeretetről és magasztos érzelmeiről beszél, de minél többet beszélünk róla, annál inkább bizonyítjuk a hiányát, mivel az ember arról beszél, ami a leginkább hiányzik neki, nem pedig arról, amije már megvan…”

„A szerelem mélyről fakadó szükség, hogy egyesüljünk azzal, ami hiányzik, és bár a legmagasztosabb érzelem, az emberben lévő hiányról tanúskodik. Nem azt szeretjük, amink van, mert az velünk van, bennünk van, a részünkké vált. Azt szeretjük, ami hiányzik, amire szükségünk van, amit magunkhoz szeretnénk vonni a vágy erős kezével.”

„Azt szeretjük, ami kiegészít bennünket, ami azt adja, amink nincs. Ezért szereti a férfi a nőt, és a nő a férfit. Ezért szereti a tudatlan a bölcsességet, és filozófussá válik, a bölcs pedig ezért szereti a tudatlanság ártatlanságát. Ezért szereti az apa a fiát, és a fiú az apját. Ezért szereti Mája az embereit, és az emberek szeretik a Mája teremtette káprázatot…”

„A szerelem azt keresi, amire szüksége van a teljességéhez. Ezért a szerelem hatalmas erő, egymáshoz vonzza, összekapcsolja, egyesíti és kiegészíti az ellentéteket, és ahol korábban kettő volt, egy lesz. Akár egy mágnes, amely keresi az ellentétét, és összetapad vele.”

„A szeretet akkor nyilvánul meg a maga teljességében, amikor tett lesz belőle, amikor a hiányból fakadó vágy átadja a helyét a bensőnkben megtörtént egyesülésnek. A szeretet természetéből fakad, hogy minden tette a fokozatos tökéletesedéshez vezet, és magasabb fejlődési szintre emel bennünket.”

Idézetek Delia S. Guzmán Mája játékai című könyvéből





 

INFORMÁCIÓK

Rövid hírlevelünk néhány „levélkét” tudott megmutatni. Ha szeretné látni a „fát” is, az Új Akropolisz nemzetközi és magyar szervezetét is megismerni, tekintse meg nemzetközi és magyar honlapjainkat.

Kulturális Hírlevelünk eddigi számait megtekintheti az interneten.

Köszönjük figyelmét!

http://www.acropolis.org
http://www.ujakropolisz.hu

Kulturális Hírlevelünk szerkesztősége:

„Hírlevél” <info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)>

Ha a jövőben nem szeretné Hírlevelünket megkapni, kérjük jelezze a info[kukac]ujakropolisz.hu (szerkesztőségnek).


SZÉKHELYEINK:

  • Budapesten: 1088 Krúdy Gy. u. 15. (pincehelyiség). Nyitva tartás: hétköznap 18–21 óráig. Telefon: 334-2756.

  • Győrött: 9021 Munkácsy Mihály u. 1. II. em. Nyitva tartás: hétköznap 18–21 óráig. Telefon: (96) 322-182.

  • Szegeden: 6721 Berzsenyi u. 3. Nyitva tartás: hétköznap 18–21 óráig. Telefon: (62) 452-183.