Kulturális Hírlevél 30. szám
2005. január

TARTALOM

• A mosoly
• Portré – Örkény István
• Ajánló – Egypercesek Budapesten
• Tudósítás – Aztékok
• A filozófia mint életforma
• Januári programjaink
• Információk

Köszönjük minden kedves Olvasónak, aki válaszolt a decemberi Hírlevélben megfogalmazott kérdéseinkre. Reméljük, hogy Hírlevelünk továbbra is elnyeri tetszésüket. Boldog, tanulással és szeretettel teli új esztendőt kívánunk mindenkinek!

A szerkesztőség

A MOSOLY

A pszichológusok már sokat írtak arról, hogy mennyire nagy a mosoly szerepe az emberek közötti kapcsolatokban, és mindenki tapasztalatból tudja, hogy ha derűs, mosolygós arcot látunk, mennyivel könnyebben tudunk kommunikálni. De gondolkodtunk-e már azon, hogy a telefonba is mosolyogni kell? Miért – kérdezhetné az ember –, hisz úgysem látja senki. Mégis látni lehet, mert „ki lehet hallani”, hogy milyen arccal beszél valaki hozzánk. És ha mosolyunk jó hatással van másokra, amikor szemtől szembe találkozunk velük, akkor ugyanannyira jó hatással lesz, ha csupán „kihallatszik” szavaink mögül. Nem túl régóta élünk a mindig kéznél lévő távbeszélgetés lehetőségével. És ez a kommunikációs forma, mint bármely más, ugyanúgy megkövetel bizonyos udvariassági formákat. Például a mosolyt.

Miért szól a telefon? Nyilván valaki hallani akar bennünket, mert valamit közölni akar, végső soron adni vagy kapni szeretne. Ha azért hívott fel, mert valamit meg szeretne osztani velünk, akkor megsokszorozhatjuk örömét, ha szívesen és nyitottan fogadjuk. Viszont, ha távolságtartást érez, megfosztjuk ettől az örömtől. Ha pedig azért keresett fel, mert szüksége van ránk, akkor annál inkább bátorítanunk kell, mosolyból sugárzó melegséget kell éreznie a szavaink mögött.

Kezdetnek az önző megfontolás is megteszi, ugyanis tudjuk, hogy minden tettnek van következménye, és minden szavunk azonnali, vagy késleltetett reakciót idéz elő másokban. Tehát ha jó gyümölcsre vágyunk, vigyáznunk kell a vetésnél. És ha még ez az elején erőltetettnek is tűnik, idővel – ha gyakoroljuk – természetessé válik, és a külső tett módosítani fogja a belső embert. Végtére is minden gyakorlás célja valamilyen eddig még nem birtokolt képesség elsajátítása.

Itt nem akármelyik részünket erősítettük, nem valamiféle izmot, hogy karcsúbbá és kívánatosabbá váljunk mások számára, hanem egyenesen a Lelkünkre hatottunk. Erősítettük magunkban a nyitottságot mások felé, akik hozzánk hasonlóan, többé vagy kevésbé tudatosan boldogságot és emberhez méltó életet keresnek. Erősítettük magunkban mások elfogadását, és ezzel együtt a megértését is. Egy idő után ez a belső érés láthatóvá is válik, és már nem kell gyakorolni a mosolyt: magától megy.

És gondolkodtunk-e már arról, hogy akkor is mosolyogni kell, ha senki sem lát? Ha az ember mosolyog, akkor nyilván elégedett valami miatt, és talán boldog is. De mosolyunknak miért kellene csak azután megjelennie, amikor már valami előidézte bennünk a derűs állapotot? Nem lehetne-e a mosoly tudatos előidézésével kiváltani a derűt, szinte rákényszeríteni a személyiséget, hogy váltson állapotot, és lépjen ki egy kevésbé harmonikusból a mosoly segítségével?

Ha akkor is mosolygunk, amikor sírni volna kedvünk, nem csinálunk mást, mint gyakoroljuk sorsunk elfogadását. Az elfogadás ugyanis nélkülözhetetlen ahhoz, hogy jobban megértsük, miért alakul az életünk így vagy úgy, miért történik velünk valami, ami másokkal nem, vagy fordítva. Elfogadjuk és értjük, és akkor azt is megláthatjuk, hogy milyenné szeretnénk válni, hogy milyen gyakorlási lehetőségeket igényel és követel a Lelkünk ahhoz, hogy olyan tudásra és képességekre tegyen szert, amelyek ténylegesen boldoggá teszik. Akkor már valóban nem kell gyakorolnunk a mosolyt, magától fog menni.

PORTRÉ
ÖRKÉNY ISTVÁN (1912–1979)

A Macskajáték és a Tóték szerzőjét ma elsősorban drámaíróként tartják számon, és ez nem véletlen. Az 1967-es Tóték bemutatója a Thália színházban, amelynek főszereplője a neves színész, Latinovits Zoltán, rendezője pedig Kazimir Károly volt, valóságos színháztörténeti esemény lett, a szerző ekkor lett országszerte híres író. Meglepőnek tűnhet ezért az, hogy Örkény fiatalabb éveiben más ambíciókat érlelt magában: a fővárosi piarista gimnázium elvégzése után a műegyetem vegyészmérnöki karán kezdte meg tanulmányait, majd átiratkozott a gyógyszerészeti karra. Itt szerzett diplomát is, és első éveit laborokban töltötte.

Bár ekkoriban már írt verseket, az irodalom felé mégis csak a második világháború évei után fordult komolyabban, amikor hazatért egy Moszkva melletti hadifogolytáborból. A friss élmények és tapasztalatok hatására előbb dokumentumjellegű, riportszerű elbeszéléseket írt, de ezekbe a realista alkotásokba mind többször, mind erőteljesebben lépett be a groteszk szemlélet és az abszurd. Műveiben a szélsőségesen össze nem illő elemek bizarr társítása nevetséges és borzongató hatást keltett, ami ellentétben állt kora irodalompolitikai felfogásával. Emiatt később kénytelen volt elhagyni az irodalmi életet, és hosszú időre vissza kellett vonulnia. Ekkor visszatért szakmájához, és évekig az Egyesült Gyógyszergyárban dolgozott.

A hallgatás ideje alatt azonban folytatta az alkotást, így amikor a hatvanas évek végén véget ért kényszerű száműzetése, újból a hazai literatúra középpontjába kerülhetett, mert íróasztalában ott lapult egy új korszak összes remekműve. Darabjait immár nemcsak a színpadok, de a mozik is nagy sikerrel vetítették, miután Fábri Zoltán a Tótékból, Makk Károly pedig a Macskajátékból játékfilmet rendezett. Közben megszülettek egypercesei is, melyek műfajteremtő mivoltuknál fogva azóta is Örkénnyel, a groteszk és abszurd világával, látásmódjával kapcsolódnak össze. Szerzőjük többek közt talán ezeknek hatására nyerhette el a Fekete Humor Nagydíját Párizsban, és a Kossuth-díjat idehaza. Örkény utolsó éveiben sem tette le a tollat, folyamatosan írt, és újabb művekkel állt elő. Az ekkoriban készült érett drámái lettek azok, amik halála után nem hagyták nevét elhomályosulni. A Pisti a vérzivatarban, a Vérrokonok vagy a Kulcskeresők mindmáig közkedveltek, játsszák őket a magyar színpadokon, ezzel is tisztelve teremtőjüket, Örkényt, akinek a színház jelentette az élet egészét. Feleségét is a „rivaldafény ideje alatt” vette el: Radnóti Zsuzsa – aki jelenleg is dramaturgként tevékenykedik – lett a párja, és egyben munkáinak gondozója.

Orbán István

AJÁNLÓ – EGYPERCESEK BUDAPESTEN

Budapest, 2005. január 14.

Előadásunk Örkény egyik legkedveltebb alkotását, az Egyperceseket gyűjti csokorba és adja közre az Új Akropolisz színjátszó társulata segítségével. Darabjairól az író úgy nyilatkozott annak idején, hogy „nem azért rövidek, mert kevés a mondanivalójuk, hanem mert kevés szóval szeretnének sokat mondani”. Való igaz, ezeknek a munkáknak az elolvasása nem tart tovább egy-két percnél, épp ezért könnyűnek tűnnek, ugyanakkor ha már túl vagyunk rajtuk, rájövünk arra, hogy korántsem lehet őket olyan egyszerűen befogadni. Mert bár érteni értjük az író szavait, mindaddig nem tudjuk, mit akar kifejezni, amíg végig nem gondoltuk a benne foglaltakat, amíg nem kapcsoljuk azokat világunkhoz és magunkhoz. A közlést jelzéssé sűrítve Örkény többet és megrázóbbat árul el a minket körülölelő valóságról, mint amennyit több szóval, vagyis egy novellával vagy regénnyel el lehetne mondani. Bennük a népmesétől a hivatalos szövegen át a folklórig többféle műfaji változat képviselteti magát és fér el egymás mellett. Ami összekapcsolja valamennyi szöveget, az a groteszk látásmód, amelynek egyik lényegi jellemzője, hogy megingatja a végérvényesnek hitt valót, s helyébe egy másik érvényes igazságot állít, ezzel új kérdéseket tesz fel, új dimenziókat nyit az elmében.

További sarkalatos pontjai ezeknek az alkotásoknak a jelzésszerű utalások, melyek arra ösztönzik az olvasókat, hogy ébresszék fel képzelőerejüket, és fejtsék meg a szavak mögött és a sorok között rejlő gondolatokat, ismerjék fel tulajdonságaikat, és vegyék észre a megszokott, mindennapi életükben a nem mindennapit, a jelentéktelenben a jelentőst. Ennek érdekében az író a valóságot eredetiben rajzolja meg, csak a nézőpontot tolja el új irányba, ezzel azonban új összefüggések megértésére késztet, s mi döbbenten vesszük észre, amit a megszokás eltakart…

TUDÓSÍTÁS – AZTÉKOK

Szeged, 2004. december 1.

Az aztékok kultúráját, világnézetét többféle megközelítésben is be lehet mutatni. Lehet szó a vallásukról, szokásaikról, művészetükről, vagy épp asztrológiai-csillagászati ismereteikről. Hogy megismerkedjünk mindezzel, ahhoz talán egy egész élet is kevés, de hogy rövid betekintést kapjunk összetett szimbólumrendszerükbe, ahhoz elég lehet két óra és e közép-amerikai kultúra nevezetes jelképe, a naptárkő.

Az Új Akropolisz szegedi központjában tartott előadás ennek a mintegy három és fél méter átmérőjű, 25 tonnás, eredetileg a főváros, Tenocstitlán templomkörzetében álló rejtélyes, áldozati, ugyanakkor gyakorlati hasznot is hordozó kőtömbnek eredt a nyomába. Mint kiderült, a középső korongon látható alakok azt a négy korábbi világkorszakot jelképezik, amelyek az azték mitológia szerint korunkat megelőzték. Körülöttük az azték napok húsz jelének gyűrűje, míg a középpontban az ötödik nap és istene látható. A naptár kezdő időpontja i. e. 937 körül van, a Nap-, a Hold- és a Vénusz-naptárat egyesítette magában, amelyen több ezer évet, az üstökösök mozgását, valamint az áradások idejét is nyilvántartották. E kőbe zárt hagyaték készítői, az aztékok földi életüket csupán egy hosszú utazás tovatűnő állomásának tekintették. Ez a szemlélet tükröződik mind vallásukban, mind művészetükben, kőbe vésve is.

Orbán István

A FILOZÓFIA MINT ÉLETFORMA

„A latin közmondás, a Festina Lente (lassabban gyorsabb) a gondolkodásra és a cselekvésre utal, amelyek ugyanolyan jól kapcsolódnak össze, mint a múlt és a jövő a jelen esetében. A múlt látszólag statikus, mert nem változtathatunk semmin, ami már megtörtént. Mégis van a múltban egy élő tartalom, mégpedig a tapasztalat, amely mindig jelen van és mindig segítségünkre van, ha előre szeretnénk haladni.

A jövő látszólag a gyors győzelemre, az azonnali eredményre ösztökél, mert el kell érni mindent, ráadásul minél előbb, annál jobb. Mégis a múlt gyermeke a jövő, és nincs olyan megvalósult dolog, amelyre ne lenne ráírva a tegnapi tapasztalat.

A lassabban gyorsabb filozófiai út, amelyen sohasem hagyjuk abba a keresést, de nem is állapodunk meg az első megtalált dolognál. Az Idővel együtt haladunk, és megfelelő szüneteket is tartunk, hogy gazdagítson bennünket. Megvizsgáljuk minden lépésünket, minden mozdulatunkat, minden szavunkat, keressük a megfelelő pillanatot mindenre, amit tennünk kell. A helyes időzítés a filozófus haladási üteme.

Igyekezz lassabban, így lépj be az új esztendőbe. Ne fecséreld el, amire az Élet tanított, és ne cipelj magaddal súlyos terheket, amelyek nem engedik, hogy örülj annak, amit még meg kell tanulnod.”

JANUÁRI PROGRAMJAINK

BUDAPEST

Helyszínek:

GYŐR

Helyszínek:

INFORMÁCIÓK

Rövid Hírlevelünk néhány „levélkét” tudott megmutatni. Ha szeretné látni a „fát” is, az Új Akropolisz nemzetközi és magyar szervezetét is megismerni, tekintse meg nemzetközi és magyar honlapjainkat.

Kulturális Hírlevelünk eddigi számait megtekintheti az interneten.

Köszönjük figyelmét!

http://www.acropolis.org
http://www.ujakropolisz.hu

Kulturális Hírlevelünk szerkesztősége:

„Hírlevél” <info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)>

Ha a jövőben nem szeretné Hírlevelünket megkapni, kérjük jelezze a info[kukac]ujakropolisz.hu (szerkesztőségnek).

SZÉKHELYEINK:

• Budapesten 1088 Budapest, Krúdy Gy. u. 15. (pincehelyiség) Nyitva tartás: H–CS 18–21 óráig. Telefon: 334-2756.
• Győrött 9021 Győr, Árpád u. 9. Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig. Telefon: (96) 311-727.
• Szegeden 6721 Szeged, Juhász Gyula u. 36. Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig. Telefon: (62) 452-183.