A nő, istennők leánya

Szerző
Laura Winckler
Megjelenés éve
2014
 
Életünk különböző szakaszaiban mindig más-más „istennő” vezetésére, erejére bízhatnánk magunkat, ha jobban – vagy ha egyáltalán – ismernénk őket. Önismeretre, önbecsapások nélküli létezésre és mérhetetlenül sok bölcsességre van szükségünk ahhoz, hogy mindegyik „rejtett arcot” a maga helyén és idejében engedjünk szóhoz jutni, azaz segítő erővé válni. Az, hogy épp melyikre van szükségünk, nem életkorfüggő: a harmonikus, test-lélek-szellem egységét mutató, összehangolt működés minden életkorban meghatározza tetteink minőségét. Fiatal lányként, felnőtt nőként, anyaként, érett asszonyként és mindezek szintézisét megteremtő „szépkorúként” is érdemes odafigyelni a négy archetípus összerendezett működésére, hiszen a szerelem – cselekvés – gondoskodás – elköteleződés képessége minden életciklusban fontos tennivalónk, igaz mindegyik esetben más-más aspektusból. Ez benne az igazán gyönyörű! Összerendeződni úgy, hogy mások is számíthassanak ránk, legyen ez a „másik” egy társ, egy férfi, egy férj, egy gyerek vagy idős szülő. A négy archetípus ilyetén összerendezett működése azt is jelenti, hogy ha női fejlődésünkben elérkezünk idáig, esélyünk van rá, hogy a továbbiakban a kiteljesedés felé nyílik meg számunkra az út.
 
Oldalszám
160
ISBN
978-963-88867-5-0
Ár
2900Ft
Rendelhető
Rendelhető