| |
PROGRAMJAINK:
 |
Filozófiai bevezető kurzus
|
|
11 részes filozófiai és önismereti tanfolyam pszichológiai gyakorlatokkal a mindennapokra
EGER
2011. április 13. szerda, 18.30
További időpontok: április 20., 27.
Bővebben
GYŐR
2011. április 14. csütörtök, 18.00
További időpontok: április 21., 28.
Bővebben
A filozófia mint életmód
Etika:
• Az ember mint mikrokozmosz: részeink és működésünk
• Ok-okozati törvényszerűség a kozmoszban és az életünkben: a karma tana
• A reinkarnációról Keleten és Nyugaton
• Mi az emberhez méltó boldogság?
• Mire tanít a szenvedés?
Filozófiai politika:
• „Ember embernek farkasa” – a totalitarizmus és az együttélési nehézségek
• A különbözőség gazdagít – az igazságosság a görögöknél és az egyiptomi gyakorlatban
• Megvalósítható-e az ideális állam? – Konfuciusz és Platón elvei nyomán
• Az oktatás és nevelés fontossága a társadalmi értékek megőrzésében
• A globalizáció helyett az egyén és a hagyomány megerősítése
Történetfilozófia:
• A történelem logikája
• Időn és történelmen túl: a mítosz ereje
• Az örök visszatérés mítosza, az idő ciklikus felfogása
• Világév, világhónapok: történelem asztrológiai kulcsban
• Korunk válsága – új középkor
Pszichológiai gyakorlatok:
A kurzust a test, az energia, az érzelmek és a gondolatvilág megismerését elősegítő gyakorlatok egészítik ki.
|
 |
 |
Ez most komoly?
– A humorról emberkedvelőknek
|
|
Előadás pszichológiai gyakorlatokkal és jelenetekkel
GYŐR
2011. április 1. péntek, 18.00
Miért erény a humorérzék, és mi mindenre lehet gyógyír? Feszültség, önzés, csüggedés – hogyan vehetjük fel velük a harcot a humor segítségével? Előadásunkon a humor felszabadító erejét tanulmányozzuk – saját magunkon.
Rómer ház, Premier Terem, Teleki u. 21.
Bővebben
|
 |
 |
Szophia Filmklub
Az ötödik pecsét
|
|
Filmklub
BUDAPEST
2011. április 2. szombat, 16.00
A második világháború sötét óráiban négy kisember arról vitatkozik egy fővárosi kiskocsmában, hogy vajon mi a jobb, ha Tomoceuszkakatiti az ember, vagy ha Gyugyu? Erre a látszólag értelmetlen kérdésre, amely valójában azt firtatja, hogy a szegény, de tisztességes élet-e a jobb vagy a gazdag, de zsarnoki, következésképp tisztességtelen, mindenkinek más-más válasza van. Ártatlanul megfogalmazott álláspontjaikat a sors hamarosan próbára teszi. A film, amelyet Fábri Zoltán készített Sánta Ferenc regénye alapján, méltán az egyik leghíresebb mű a magyar filmtörténetben.
Az Új Akropolisz Központja, Rigó utca 6-8.
Bővebben
|
 |
 |
| Babonák régen és ma
|
|
Előadás
BUDAPEST
2011. április 9. szombat, 16.00
Mik a babonák? Csupán a félelem és vágy szüleményei vagy gyakorlati jó tanácsok egy láthatatlan, ismeretlen világhoz? Igaz, hogy a fekete macska, a péntek 13. vagy a kéményseprőhöz kapcsolódó babonák idejétmúltnak tűnnek, de ha más formában is, a babona köszöni szépen ma is él és virul.
Hogyan boldoguljunk hát az új keletű babonák, hoaxok, városi legendák, tévhitek sokaságában?
Az Új Akropolisz Központja, Rigó utca 6-8.
Bővebben
|
 |
 |
Gellért-hegy a Föld napján,
– Föld napja a Gellért-hegyen
|
|
Környezetvédelmi akció
BUDAPEST
2011. április 22. péntek, 9.00
Ahogy közeleg az április, mindenki készül a tavaszi nagytakarításra. Mi is idejében elővesszük a zsákokat, kesztyűket, hogy kéznél legyenek a Föld napján, a Gellért-hegy takarításakor. Idén, az Önkéntesség európai évében, a Fővárosi Kertészettel és az FKF Zrt.-vel együttműködve nagyszabású akciót tervezünk. Szeretettel várjuk a természet és a Gellért-hegy barátait, családokat, iskoláscsoportokat, baráti társaságokat, akiknek hiányzik a friss levegő, akikben buzog a tettvágy, vagy éppen csak régen jártak a Gellért-hegyen.
Gellért-hegy, Gellért püspök szobra
Bővebben
|
 |
|
|
Napkelte
Ma láttam egy fénysugarat... Nem először láttam ilyet, de ma új megvilágításba került. Olyan volt ez, mint amikor az ember először vesz észre valamit, amit addig csak nézett, de látni nem látott...
Rám tódult a fény, az erős és tiszta napfény, amely egy szempillantás alatt – a napkelte áldása! – eloszlatta a környezetében lévő árnyékokat. A világ hirtelen formát és színt kapott; „hirtelen”... mert, mint a gyerekek, létezést tulajdonítunk mindannak, amit előtte nem is sejtettük, csupán azért, mert addig nem vettük észre.
 Lelki szemeim előtt hirtelen megjelent a sokszor olvasott és értelmezett platóni barlanghasonlat: az anyag sötétjében sínylődő ember képe. Az emberé, aki tapogatózva tud csak eligazodni, és mivel nem lát világosan, alig ismeri a környezetét. Az emberé, akit ez a sötétség tart fogva, úgy, hogy nincs is tudatában börtönének, mégis hajtja a megszabadulás vágya, és szétszakítja láncait a kijárat keresése közben. Az emberé, aki kijut a napfényre és megrendíti az addig ismeretlen és váratlan ragyogás. Ő az, aki hirtelen rácsodálkozik a valóságra; most már látja, most már érti.
Ezek a képek peregtek le képzeletemben, és még annyi minden más, amikor megpillantottam a kirobbanó, hajnali fénysugarat. És ekkor új gondolat merült fel bennem: a fény létszükséglet, amely minden embert sarkall.
Bárcsak tudnánk fényt gyújtani, miközben figyelünk, tanulunk, ítélünk... Bárcsak világosság támadna bennünk is, és a lélekben is fel tudna kelni a nap, mert akkor sok árnyék feloszlana... Valószínűleg számos kérdés tisztázódna, mert azelőtt a kételyek félhomályában éltünk. Valószínűleg kitárulna előttünk az élet, és lehetővé válna, hogy akárcsak a nap, fentről szemléljük és tisztán rálássunk életünk minden történésére.
 Amikor fentebbről szemléljük a dolgokat, már nem csak a mindennapi túlélésért folytatott harc vad drámaiságát látjuk bennük. Amikor így szemléljük a dolgokat – egy kis fénnyel megvilágítva –, attól még ugyanolyanok, mégis másként látjuk őket, és talán érthetőbbé is válnak. Amikor az ebek ugyanazon a csonton marakodnak, a föld közeléből nem veszik észre, hogy tőlük alig pár méternyire több csont is hever a talajon, további lehetőségek, amelyek miatt értelmetlenné válik az addigi acsarkodó harc. Háborúk, egymás meg nem értése, összeütközések, gyilkosságok, feszültségek, gyűlölködések, hiúság, becsvágy... mind olyan csontok, amelyekért megannyi ember marja egymást... De egy kicsit messzebbről nézve, egy kicsit felülemelkedve, egy kis fénysugár megvilágításában, mindent tisztábban ítélhetünk meg. Az életnek van fényes és sötét oldala, boldog és szomorú pillanatai, ezt el kell fogadnunk, fel kell ismernünk ennek törvényszerűségét, és meg kell tanulnunk mindennek tudatában az élet fénylő és boldog oldala felé fordulva haladni.
Minél inkább küszködünk a félhomályban, annál kevésbé tudunk kikeveredni a csapdából, mert a barlangba zárt emberekhez hasonlóan, minden időnket és energiánkat felemészti a sötétben folytatott csatározás, és egyetlen percet sem fordítunk arra, hogy megkeressük a kivezető utat. Olykor szükség van arra, hogy a barlangban raboskodva harcoljunk a sötétben, hogy széttörjük a tudatlanság béklyóit, de ezt azért tesszük, mert a küzdelmet követő megszabadulásra vágyunk. Az önmagáért való harc már nem köt le, mert az újdonsült tudatosság új irányt mutat.
Minél inkább belemerülünk a megtévesztő szavak és ígéretek, a hazugság és alattomosság uralta világba, annál messzebbre kerülünk a világosságot adó fénytől. Az álnok villódzás hatására elhisszük, hogy nem is létezhet más fényforrás.
Mégis, a szavakon túl a tettek beszélnek; a felfuvalkodott, kiüresedett ismereteken túl az életerős bölcsességhez jutunk, amely lehetővé teszi, hogy aszerint is éljünk, amit sikerült megértenünk. A megtévesztő ígérgetéseken túl a valódi remény vár. Az alattomosságon túl a szebb jövőbe vetett hit és bizalom fénylik, hogy az ember képes lesz valóra váltani.
 Elég volt az ideig-óráig égő, füstölő fáklyákból; a halovány mécsesekből, amelyek hiába hunyorognak az út mentén; elég volt az alig pislákoló tűzből és parázsból, amelyek egy napot sem bírnak ki; elég az álnok csillogásból, amelynek talmi ragyogása a nappali fénnyel vetekszik. Tudjuk, hogy kint nap mint nap megvirrad; tudjuk, hogy a felhők és viharok felett ott fénylik a Nap. Csupán nyitnunk kell a fényre, ki kell jutnunk a barlangunkból, tágra kell nyitnunk szemünket a természet tündöklése láttán, hogy feltáruljon előttünk a világunk: az, amelyben élnünk kellene. Lehet, hogy még béklyók kötnek, de nagy remény fűt egy új és jobb világért, amely a hajnalpírba borított horizonton vár ránk.
Delia Steinberg Guzmán
Az Új Akropolisz nemzetközi elnöke
Filozófia mint életmód
 „Látjuk, hogy a Nap mindennap feltűnik a láthatáron, este pedig eltűnik nyugaton. Hozzászoktunk az évszakokhoz, az évszakok váltakozásához, a viharokhoz, a viharok következményeihez, a vulkánok hirtelen kitöréséhez, a felkorbácsolt hullámok pusztító erejéhez. Azt gondoljuk, hogy mindez ok nélkül történik? Azt hisszük, hogy emésztésünk, érverésünk gyorsulása, vagy az, hogy néha a torkunkban érezzük dobogni a szívünket, mind csak úgy ok nélkül történik? Meg kell értenünk, hogyan és miért működik a természet. Ehhez türelemmel, figyelemmel és tisztelettel kell fordulnunk mindenhez, amit látunk. Ez nem egyszerűen tapasztalatgyűjtés, nem annak számolgatása, hogy hányszor ismétlődnek az események, hanem észre kell vennünk, hogy semmi sem véletlenszerűen történik. Ezt jelenti a természet megértése, törvényeinek, rendezett működésének a felfedezése, és annak felismerése, hogy cselekszik, ahogyan minden más élőlény.”
(Delia Steinberg Guzmán)
A kritika
 Noha sokan és sokszor hangoztatják, hogy a kritika lehet építő vagy pusztító, mi mégis vitatnánk ezt, hiszen a mindennapi tapasztalat azt mutatja, hogy a kritika mindig pusztít. Nem magával a kritikával mint racionális folyamattal van baj, hanem velünk emberekkel, akik érzelmi és szubjektív indíttatásainknak engedve cselekszünk, ahelyett, hogy az értelem és a józanság vezérelne bennünket.
Olyan világban élünk, amely létbiztonságot és szilárd megalapozottságot sugall, ennek ellenére minden ember szíve mélyén nyilvánvalóan vagy látensen ott lappang a bizonytalanság, a kétely és a félelem.
Egyrészt alig van lehetőségünk az önálló cselekvésre és alkotásra, másrészt, mivel ezen a téren tudatlanság uralkodik, alig vagyunk képesek megérteni és megoldani a felmerülő nehézségeinket, így védekező álláspontra helyezkedünk, és kritikával álcázzuk félelmeinket és tehetetlenségünket.
 Kritizálni bármit lehet, ami persze pusztítani fog, hiszen minél „rosszabbak” a többiek, annál jobbnak érzi magát, aki öntudattalanul saját magát védi, úgy, hogy hibáit palástolja.
Magától értetődő, hogy aki kritizál, az a legbölcsebb, mindent jobban tud másoknál, és minden gondra csakis ő tudja a megoldást.
Aki kritizál, nem pazarolja az idejét arra, hogy a jót keresse másokban vagy környezetében. Egyetlen hibát sem néz el, a legkisebb mulasztást sem bocsájtja meg.
Aki kritizál, azt hiszi, hogy ő a mindentudó és tévedhetetlen, és legfeljebb azokról a személyekről, közösségekről vagy társadalmi csoportosulásokról zeng a helyzettől függően rövidebb-hosszabb dicshimnuszokat, akiknél oltalmat keres.
Aki kritizál, az bizony nagyon ódzkodik attól, hogy a nézeteit átültesse a gyakorlatba, hiszen ha ezt megkísérelné, őt is ugyanolyan, vagy még ádázabb kritikák érnék, mint amelyeket ő maga agyal ki. A kritika kritikát szül, a rossz szándékból csak rossz szándék származhat.
Nem azt mondjuk, hogy az a megoldás, ha becsukjuk a szemünket, szánkat és fülünket, és rálegyintünk mindenre, ami lelkiismeretünk szerint helytelen, hanem úgy gondoljuk, hogy lehet megfelelően is felhívni a figyelmet a hibákra, és a kritikai érzékünket helyesen is lehet önmagunk felé fordítani azt keresve, hogyan jobbíthatunk önmagunkon, mert ez az egyetlen jogosnak tűnő kritika.
 Minden szándékos megtévesztésen túl, amelynek a manapság uralkodó embertelen életforma miatt ki vagyunk téve, minden bizonnyal jó szándékú emberek is léteznek a világban, és nincs annál üdítőbb, mint ha elismerjük eredményeiket és ösztönözzük őket.
De még ha nem is találnánk semmit, amit elismerhetnénk, nincs annál építőbb kritika, mint hogy magunk lássunk neki mindannak, amit jónak és ígéretesnek gondolunk. Továbbra is a példa a legjobb tanítómester, a leghatásosabb bizonyíték és a legnyomósabb érv.
Delia Steinberg Guzmán
Az Új Akropolisz nemzetközi elnöke
A hónap rejtélye
Előző havi feladványunk megoldása:
Márciusi kvízünk helyes válaszai a következők: 1. b, 2. c, 3. a
Köszönjük megfejtéseiket!
Áprilisi kvízfeladványunk:
1. Botticelli Primavera című festményének alakjai sok találgatásra adtak már okot: mit is láthatunk a festményen?
a) A képen jobbról balra haladva a megújulás különböző fázisaival találkozhatunk mitológiai alakok formájában. Az átalakulásban nem vesz részt a középen álló Vénusz, aki az egész folyamat örökifjú őre.
b) Botticelli korában az egyház tiltotta az emberábrázolást és a tájfestészetet. Ez ellen a szigorú vallásosság ellen lázadt a festő, amikor festményén egy másik vallás alakjait ábrázolta természeti környezetben.
c) Ez a színes, érdekes alakokkal teli, szép forgatag már sok kutatót megtévesztett. Valójában az egész csupa örömfestészet, amelyen keresztül a festő azt üzeni: „carpe diem”, táncolj, énekelj, mulass!
2. Hogyan egészítenéd ki Buddha híres idézetét? „Ne gondolkodj mások hibáin, mit tettek és mit nem tettek…
a) …Ők Mára, a démonok királyának bábjai, akik saját poklukat teremtik meg.”
b) …A bolondnak hasztalan a jó szó, mert saját nyomában lépdel körbe-körbe.”
c) …Gondolkodj inkább saját bűneiden, mit tettél és mit nem tettél.”
3. Ki(k) ellen harcolt Szókratész és miért?
a) Szókratész filozófus volt és nem harcos. Még arra sem tudták rávenni a harminc zsarnok rémuralmának idején, hogy egy körözött személy előállításában segédkezzen.
b) A makedónok elleni szorakószi csatában harcolt, és bátorságáért kitüntetést is kapott, mivel a visszavonulás során végig hátrafelé menetelt, és nem volt hajlandó hátat fordítani az ellenségnek.
c) A szofisták ellen harcolt, akik a valódi igazságokat mellőzve azt tanították az embereknek, hogyan tudják saját igazságaikat érvényre juttatni. Mindezt természetesen jó pénzért oktatták, tehetős polgároknak.
elehir[kukac]ujakropolisz.hu (Írd meg nekünk) tippjeidet. A helyes megfejtők között jegyeket sorsolunk ki egy tetszés szerinti programunkra, vagy választhatnak egyet Fortuna füzeteink közül.
Azt mondták... a szerénységről
„Az öndicséret hasonlít egy magas toronyhoz, amelynek tetejére gőgös bolond mászott. Ott ül kevély magányában, és senki más nem tud róla, csak ő maga.”
(A Csend hangja)
„Alázat, talán túlságosan nagy szó. Hétköznap beérhetjük azzal, hogy szerények vagyunk és iparkodunk megismerni igazi vágyainkat és hajlamainkat. S azokat szégyenérzés nélkül bevalljuk magunknak. S iparkodunk megegyezni vágyainkkal és a világ lehetőségeivel.”
(Márai Sándor)
„Szükségünk van szerénységre, mert ez az az alaperény, amely segít felismerni tudatlanságunkat, és a bölcsesség mélységes szeretetét táplálja bennünk. Aki szerény, az felismeri, hogy nem tud, és engedelmeskedik azoknak, akik bölcsességben előtte járnak.”
(Delia Steinberg Guzmán)
„Ha a bolond belátja saját bolondságát, bölccsé válik. De a bolond, aki azt hiszi magáról, hogy bölcs, igazán bolond.”
(Dhammapada)
„Mielőtt az isteneket szolgálnád, szolgáld először embertársaidat, változtasd őket nemesekké, bátrakká, becsületesekké, igazságosakká s erényesekké; és ha ez sikerül, csak akkor fordulj az istenek felé!”
(Konfuciusz)
„A lámpa nem látja önmaga fényét, a méz nem érzi önmaga édességét.”
(Weöres Sándor)
„Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;
A látni vágyó napba nem tekint;
Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:
Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.”
(Vörösmarty Mihály)
„Soha nem késő elindulni, soha nem késő szeretni. Mikor arra vágysz, hogy észrevegyenek, megértsenek és szeressenek, tudd, hogy a többiek is erre vágynak.”
(Khioszi Tatiosz)
„Jobban kell emlékeznünk a jó tettekre, mint a rosszakra: a kapott javakra jobban, mint az adottakra.”
(Arisztotelész)
„A fegyelmezett és szerény ember így szól a mindent adó és mindent elvevő természethez: »Adj, amit akarsz, vedd el, amit akarsz.« Ezt azonban nem felfuvalkodottan mondja, hanem jóindulatúan engedelmeskedve a természetnek.”
(Marcus Aurelius)
„A bölcs a követelményeket magával szemben támasztja, a közönséges ember mással szemben.”
(Konfuciusz)
További idézetek a szerénységről
Ajánljuk
Tavaszodó természet – Jobb hozzá, mint neki tartozni
Ránk tavaszodott. Bár sokszor még hűvös léptekkel jár az idő, a napsugarak már kicsalnak bennünket otthonainkból a kertbe, a parkba, a Duna-partra, a Gellért-hegyre. Alig várjuk a kipattanó rügyeket, a Nap felé tartjuk arcunkat, és melegével együtt az újjáéledő természet friss erejét is érezzük a bőrünkön.
Az egyre zöldülő világot szemlélve elgondolkodunk-e azon, hol is a helyünk benne? A természet pazar, mégsem pazarló szépségét magunkba szívva gondolunk-e arra, hogy mivel viszonozhatjuk ezt a nagylelkűséget? A természet nem kérdezi, mire használjuk szépségeit, kincseit, mi pedig természetesnek vesszük, hogy értünk vannak. Ennél azonban többel tartozunk. Delia Steinberg Guzmán szavaival élve „Az ember képes gondolkodni, összhangba kerülni a természettel, és együttműködni vele úgy, hogy nem sérti törvényeit. Filozófiai szempontból nézve a segítségnyújtást és a felelősséget kapcsolnám az emberhez. Az ember nyilvánvalóan a természet része, de ezenkívül gondolkodhat is róla, megértheti, intelligenciáját használva részt tud venni benne. A helyünk ott van, ahol a feladatunk: a felelősség vállalásában.”
Aki szívesen váltaná máris tettre a gondolatot, szeretettel várjuk a Föld napján, április 22-én (pénteken) reggel 9 órakor a Gellért-hegyen egy tavaszi nagytakarításra, rügyszemlélésre.
Programunkról itt lehet bővebben olvasni.
|
