Valóság-színház

    Esemény típus
    Kurzus
    Időpont
    Helyszín
    Egerbocs, Fellegvár Ifjúsági Tábor
    „A színház maga a valóság, a tér és az idő korlátai nélkül.” Többek között ezt is megtapasztalhatták, akik eljöttek az Új Akropolisz augusztus végi Belső színész színjátszótáborába, Egerbocsra.

    A péntek esti tábornyitáson az ókori misztériumszínház történetével ismerkedhettek meg a résztvevők. A Dionüszosznak szentelt játékok célja a tudás átadása volt az ősök, hősök történetén keresztül, mely kiemelte, megtisztította a néző érzelmeit és gondolatait – és így az egész közösség lelkületét – a mindennapok porától. A színházban egy estébe sűrítve akár száz év vagy egymástól távol eső helyek történései is „zajmentesen” befogadhatóvá válnak, így kiviláglanak a máskor homályos összefüggések, valós törvényszerűségek.

    Az első esti ismerkedés, összehangolódás után szombat délelőtt kezdődött igazán az intenzív „munka”. A gyakorlatok összeállításában Szabados Éva színész, színpadijáték-tanár és Barbély Gábor színész, rendező azt tűzték ki célul, hogy az ember minden részét: testét, lelkét, szellemét átmozgassák, és ezzel elősegítsék a színészi játékhoz oly nélkülözhetetlen harmonikus összerendeződést.

    A három nagyobb blokkot (szombat délelőtt, délután és vasárnap délelőtt) mindig mozgásos gyakorlatok indították. Testünk jelenti az eszközt önkifejezésünkhöz, de ritkán használjuk ki eszköztárát. Pedig ahogy a résztvevők megtapasztalhatták, már azzal egészen más jelenlétet teremthetünk, ha váltogatjuk az egyszerű gyaloglást a harcművészetekben gyakori, süllyesztett súlypontú, nehezen kibillenthető járással vagy egy emelt súlypontú, táncos könnyedségű sétával.

    tükörgyakorlatA testtudat ébresztését koncentrációs gyakorlatok követték. A tudatosan irányított figyelem segítségével olyan állapotba kerülhetünk, amelyben már nem a külső ingerek határoznak meg minket. Ekkor „találkozhatunk” a belső színésszel, aki a hétköznapi tudatos vagy tudattalan maszkjaink mögötti, állandó lényegünk kifejezője. A belső figyelem állapotában mindenki mással is egészen más minőségű kapcsolatot alakíthatunk ki. A 12 résztvevőnek például sikerült csukott szemmel elszámolnia 23-ig úgy, hogy egyetlen egyszer sem vágott senki a másik szavába.

    Ebben az összeszedett tudatállapotban a képzeletgyakorlatok is könnyebbnek bizonyultak. Üdítő volt elképzelni egy-egy képességet, tulajdonságot természeti kép formájában, és a képzelet szárnyán a résztvevők sajátként tudtak mesélni a többieknek egy addig sosem látott tárgyról. Ezek a gyakorlatok lehetőséget teremtenek, hogy a megszokott nézőpontokat, a hétköznapi kereteket magunk mögött hagyva, új szemmel tekintsünk a világra.

    Belső harcVégül a foglalkozást minden esetben az improvizációs feladatok teljesítették ki. A korábbi gyakorlatokban kialakított tudatossággal „színpadra” – a táborban ezúttal szőnyegre – lépve lehetőség nyílt megtapasztalni az üzenetközvetítés erejét, vagy épp tét nélkül, mégis élőben lehetett kísérletezni a hétköznapi rutintól eltérő helyzetmegoldásokkal. A megszabott keretek (akár időbeli, akár technikai, például hogy nem lehet beszélni a jelenet alatt) paradox módon még segítették is a játékot, mivel irányt szabtak a figyelemnek, és mederbe terelték a csapongó ötleteket.

    A táborzáró tapasztalatbörze után az amatőr színészek másutt is hasznosítható tanulságokat vittek magukkal. A koncentráció, a képzelet és az új megoldások keresése révén, a belső színészt fellelve magunk is létrehozhatjuk alkalmi és állandó társulatainkat. A világot jelentő deszkákon, szőnyegeken, aszfalton vagy parkettán mind aktív részesei lehetünk a nagy közös alkotásnak: a valóság-játéknak.

    Torma Réka