Szemétszedés a Hulladékgyűjtés Világnapján

Esemény típus
Természetvédelmi akció
Időpont
Helyszín
Budapest, Gellért-hegy

2007. szeptember 23. vasárnap

Összesen 80 zsák szemét gyűlt össze az Új Akropolisz Ökológiai Csoportjának gondozása alatt álló Gellért-hegyen a mai nap során. A Hulladékgyűjtés Világnapján zajló akciónkon 23 önkéntes vett részt.

Együttműködésben a Fővárosi Önkormányzattal, ökológiai csoportunk rendszeresen gyűjti az eldobott hulladékokat a Gellért-hegy Dunára néző szakaszán. Legutóbb tavasszal jártunk ott szemetet szedni, a Föld Napján.

Szemétszedés a Gellért-hegyen 2007 őszEzúttal a Hulladékgyűjtés Világnapjára esett az akciónk, amelynek során eldobott csikkek, PET-palackok, vasdarabok és cigarettásdobozok tucatjait sikerült összegyűjtenie csapatunknak alig négy óra leforgása alatt.

Mostani akciónk sajátossága az volt, hogy számos olyan faágat és rönköt is el kellett távolítanunk, amelyek veszélyeztették a Gellért püspök szobrához vezető úton járók testi épségét. A programba az akropolisziak mellett más önkéntesek is bekapcsolódtak, így még eredményesebben tudtunk dolgozni. A zsákokba pakolt hulladékot csigákkal vontattuk fel a felső járószintre, ahol a szemét egészét deponáltuk. A munka mellett a jókedv sem hiányzott ezen a napsütéses délelőttön, és az akció félidejében tartott szünetben pogácsa és kávé, valamint ásványvíz is várta a szomjas szemétszedőket.