Esemény típus
Szeminárium
Időpont
Helyszín
Főnix Kultúrműhely, Budapest, VIII. ker., Rigó u. 6–8.
Művészien megformált mondatok, pattogó ritmusú szótagok és a mögöttük rejlő mély gondolatok töltötték be a Főnix Kultúrműhely előadótermét 2015. április 25-én. A kávéházi hangulatot idéző szemináriumon a közönség Hóbor Anita vezetésével verseket hallgatott és olvasott, a lírai műfaj jellemzőit kutatta, képzelet- és ritmusgyakorlatokat végzett és a háromórás program lezárásaként még táncot is lejtett néhány költemény ritmusára.
„Akkor megnyílik magától az ég
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed a tenyeredbe hull”
– hangzott fel a teremben Reményik Sándor verse Latinovits Zoltán tolmácsolásában a rövid ismerkedő beszélgetést követően. A néhány hangfelvételről lejátszott költemény segített a hallgatóságnak, hogy pár órára maga mögött hagyja a hétköznapi apró-cseprő problémákat és Apollón húrjaira hangolódjon.
„A költészet a megragadhatatlan megragadása az anyagban” – nyitotta meg a közös elmélkedést az előadó. A versolvasás ébresztheti a vágyat az emberben az egyetemes szépség iránt, segít felismerni a sorsszerű eseményeket az életben. A jó vers kizökkent, megállít, ösztönöz, gyógyítja és lecsendesíti a lelket, elgondolkodtat, a hétköznapiról a szép felé tereli a figyelmet. Sűrítve jelenít meg egy egyetemes gondolatot, amelyet mélyen megérint az emberben.
A költészet mitológiai vonatkozásait vizsgálva szó esett arról is, hogy a legkülönbözőbb kultúrákban is egy-egy isteni erővel ragadták meg az esztétikumot. Az antik görög világban a múzsák mellett az ihletet adó Aphrodité, a lírai műfaj istene, Apollón és a trák dalnok, Orpheusz ébresztette az emberben a vágyat az egyetemes szépség iránt. A Rigvéda egyik mítosza úgy meséli, hogy amikor az emberiség elveszítette a lelkével való közvetlen kapcsolatot, megszületett a költészet, hogy emlékeztessen az újra elérendő harmóniára.
Platón is hangsúlyozta, hogy a nevelésben a test edzése mellett kiemelkedően fontos a múzsai nevelés is, mely a művészetek, a zene, tánc és költészet segítségével fejti ki formáló-építő hatását a lélekben.
Az elméleti alapozás után a jelenlevők azt is megtapasztalhatták egy képzeletgyakorlat során, hogyan születik a vers és miben rejlik a formai szépség titka. Mindig a gondolati mag körül bontakozik ki a forma, de a gondolat annál erősebben hat, minél kifejezőbb a vers képi világa és akusztikai hatása. A lírai műfajra is igaz, amit az antik építész, Vitrivius megfogalmazott a művészet erejéről: ha a részek között nincs arány és harmónia, akkor az egész sem lesz harmonikus.
A szeminárium résztvevői előtt a verselés technikai részletei sem maradtak titokban. Tomboldi, eliramodi, görgedi, lengedi, toporzéki – a felsorolás nem mesebeli manók beceneveit tartalmazza, hanem a klasszikus időmértékes verslábak hangulatát, ritmusát visszaadó találó elnevezéseket. Miután a költészetkedvelő társaság ritmushangszerek segítségével közelebbi ismeretséget kötött a daktilusok, spondeusok és anapestusok első hallásra kissé rejtelmesnek tűnő világával, Weöres Sándor néhány megzenésített versének ritmusát tánclépésekben is megjelenítette.
A néhány órás szellemi töltekezés végén a résztvevők egy kis verscsokrot kaptak útravalóul az előadótól a magyar költészet remekeiből, amely bármikor elővehető és tovább bővíthető. Hiszen csak néhány percbe telik, hogy időnként fellapozzunk egy-egy verseskötet és átadjuk magunkat a költemény hangulatának, megragadjunk valamit a közvetített örök szépségből és megérezzük azoknak a pillanatoknak a varázsát, amelyekről Weöres Sándor így ír:
„Mit málló kőre nem bizol:
Mintázd meg levegőből.
Van néhány olyan pillanat
Mely kilóg az időből”
Bögi Enikő
„Akkor megnyílik magától az ég
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed a tenyeredbe hull”
– hangzott fel a teremben Reményik Sándor verse Latinovits Zoltán tolmácsolásában a rövid ismerkedő beszélgetést követően. A néhány hangfelvételről lejátszott költemény segített a hallgatóságnak, hogy pár órára maga mögött hagyja a hétköznapi apró-cseprő problémákat és Apollón húrjaira hangolódjon.
„A költészet a megragadhatatlan megragadása az anyagban” – nyitotta meg a közös elmélkedést az előadó. A versolvasás ébresztheti a vágyat az emberben az egyetemes szépség iránt, segít felismerni a sorsszerű eseményeket az életben. A jó vers kizökkent, megállít, ösztönöz, gyógyítja és lecsendesíti a lelket, elgondolkodtat, a hétköznapiról a szép felé tereli a figyelmet. Sűrítve jelenít meg egy egyetemes gondolatot, amelyet mélyen megérint az emberben.
A költészet mitológiai vonatkozásait vizsgálva szó esett arról is, hogy a legkülönbözőbb kultúrákban is egy-egy isteni erővel ragadták meg az esztétikumot. Az antik görög világban a múzsák mellett az ihletet adó Aphrodité, a lírai műfaj istene, Apollón és a trák dalnok, Orpheusz ébresztette az emberben a vágyat az egyetemes szépség iránt. A Rigvéda egyik mítosza úgy meséli, hogy amikor az emberiség elveszítette a lelkével való közvetlen kapcsolatot, megszületett a költészet, hogy emlékeztessen az újra elérendő harmóniára.
Platón is hangsúlyozta, hogy a nevelésben a test edzése mellett kiemelkedően fontos a múzsai nevelés is, mely a művészetek, a zene, tánc és költészet segítségével fejti ki formáló-építő hatását a lélekben.
Az elméleti alapozás után a jelenlevők azt is megtapasztalhatták egy képzeletgyakorlat során, hogyan születik a vers és miben rejlik a formai szépség titka. Mindig a gondolati mag körül bontakozik ki a forma, de a gondolat annál erősebben hat, minél kifejezőbb a vers képi világa és akusztikai hatása. A lírai műfajra is igaz, amit az antik építész, Vitrivius megfogalmazott a művészet erejéről: ha a részek között nincs arány és harmónia, akkor az egész sem lesz harmonikus.
A szeminárium résztvevői előtt a verselés technikai részletei sem maradtak titokban. Tomboldi, eliramodi, görgedi, lengedi, toporzéki – a felsorolás nem mesebeli manók beceneveit tartalmazza, hanem a klasszikus időmértékes verslábak hangulatát, ritmusát visszaadó találó elnevezéseket. Miután a költészetkedvelő társaság ritmushangszerek segítségével közelebbi ismeretséget kötött a daktilusok, spondeusok és anapestusok első hallásra kissé rejtelmesnek tűnő világával, Weöres Sándor néhány megzenésített versének ritmusát tánclépésekben is megjelenítette.
A néhány órás szellemi töltekezés végén a résztvevők egy kis verscsokrot kaptak útravalóul az előadótól a magyar költészet remekeiből, amely bármikor elővehető és tovább bővíthető. Hiszen csak néhány percbe telik, hogy időnként fellapozzunk egy-egy verseskötet és átadjuk magunkat a költemény hangulatának, megragadjunk valamit a közvetített örök szépségből és megérezzük azoknak a pillanatoknak a varázsát, amelyekről Weöres Sándor így ír:
„Mit málló kőre nem bizol:
Mintázd meg levegőből.
Van néhány olyan pillanat
Mely kilóg az időből”
Bögi Enikő