Rézsűvédelem és a virágos kőris életkörülményeinek és visszatelepülésének segítése

Esemény típus
Természetvédelmi akció
Időpont
Helyszín
Budai Tájvédelmi Körzet, Budajenő
   Ez a szombati nap remek napos idővel ajándékozott meg bennünket. Gyönyörű kilátás mellett segíthettük a terület hazai lombos fajtáinak a visszatelepülését és a védett növény- és állatállomány felmérését.
   Az egyik Budajenőhöz közeli domboldalon végzett önkéntes Polgári Természetőrökből álló csoportunk feketefenyő-ritkítást. Az erdőrészlet a Pilisi Parkerdő fakitermelési tervében is szerepel, csak a meredek domboldalon a fenyők tarvágása kárt okozna a domboldalban. Ezért, hogy ne erodálódjon el a domboldal, de a feketefenyők helyett a hazai honos fajok telepedjenek meg, megbontottuk a koronazáródást. Így talajfogónak megmaradtak a még élő feketefenyők, illetve a kivágott fenyőkből készített eróziófogó gátak, és a koronazáródás megbontása miatt elég fény jut a talajra, hogy szárba szökkenhessenek a hazai lombos fajaink.

Tehát az érintett területen a fák harmadát vágtuk ki és készítettünk belőlük rézsűfogót. Az egész napos munka során a domboldal harmadát tudtuk rendezni 8 fővel. Munkánk során gondosan ügyelnünk kellett a megmaradó fák épségére, ami remek gyakorlási lehetőséget jelentett csoportunknak. Főleg a beteg, alászorult fák kerültek kivágásra.

Emellett két Polgári Természetőrünk a szemben lévő meszes kopárokon felismerhető védett növényeket (Szent István Király-szegfű), löszfelhordásokat, illetve állatokat (középkorú muflon, őz, hollók, egerészölyv, cinegék) keresett és talált. Ezzel egyidejűleg megtekintették az Ilona-házat.

Ezúton is köszönjük a Pilisi Parkerdőnek, a Duna-Ipoly Nemzeti Parknak, hogy engedélyével hozzájárult az akcióhoz. Valamint köszönet Bíró Sándornak, a területért felelős természetvédelmi őrnek a szakmai irányításért és gondoskodásért. És természetesen köszönjük a Stihlnek, hogy eszközökkel támogatta az akciót.