Rendhagyó ökológiai akció a Gellért-hegyen

Esemény típus
Természetvédelmi akció
Időpont
Helyszín
Budapest, Gellért-hegy

2003. október 19. Budapest

Az Új Akropolisz ökológiai csoportja, magyarországi története jelentős fordulóponthoz érkezett október 19-én, vasárnap délelőtt. A szokatlanul hideg, már-már fagyos időben válogatott, szakemberekből és laikusokból álló harmincfős csapatunk televíziós kamerák előtt vállalta, hogy egy közel háromórás művelettel megtisztítja a Gellért-hegy Erzsébet-híd felé eső szakaszát.

Az egyedülálló akció, amely a terület meredek volta miatt speciális alpintechnikai ismereteket is igényelt tőlünk, jelentős publicitást kapott. Az MTV és az MTI, továbbá a Budapesti Nap és a Klubrádió is figyelemmel kísérte az eseményeket, s adott rövidebb-hosszabb összefoglaló tájékoztatást nézőinek, illetve hallgatóinak.

Valóban nagy látványosságot jelentettek. Zsákjainkkal több hullámban, szakaszosan végeztük el a vízesés és a környező terület módszeres megtisztítását, bejárva annak legrejtettebb zugait is. A hegy lábáhokövet visznekz érve műanyag palackokkal, rozsdás konzervdobozokkal, elhagyott ruhákkal, zacskókkal, papírdarabokkal telten érkeztünk meg, hogy aztán egy újabb körre ismét a magasba másszunk.

Munkánkat többen is segítették, hol a már megtelt zsákok gyűjtőhelyre történő továbbításával, hol forró teával, kávéval, hol pedig azzal, hogy biztosították a területet, s nem engedték oda a közben folyamatosan érkező turistákat. A különleges felkészültséget igénylő, épp ezért szűk körben meghirdetett programunk eredményeként, megközelítőleg 60 zsáknyi szemét gyűlt össze, valamint néhány, korábban ledöntött kőkorlát is a helyére került. Az esemény megrendezésében szerepet vállalt a főváros is, amely rendőri támogatást nyújtott a terület szabaddá tételéért, továbbá vállalta a szemét elszállítását. A közös erőfeszítésnek köszönhetően tehát rövid idő alatt, hatékonyan sikerült megtisztítanunk Budapest egyik legfőbb látványosságát.

 

csapat