Kutya-hegyi madárodú ellenőrzés

Esemény típus
Természetvédelmi akció
Időpont
Helyszín
Nagykovácsi, Nagy-Szénás
Tavasszal, az ébredező természettel összhangban mi magunk is megújulunk, de nem feledkezhetünk meg csivitelő, tollas barátainkról sem. Március 15-én a hűvös, borongós reggeli időjárás ellenére is közel húszan keltünk útra, hogy a Kutya-hegyen 2010 februárjában kihelyezett 10 madárodút idén is felkészítsük a költési szezonra.

A polgári természetőrök munkáját lelkes ifjú és örökifjú önkéntesek segítették, amire nagy szükség volt, hiszen a decemberi ónos eső ezen az erdőterületen is komoly károkat okozott, s ezt bizony több odú is megsínylette. A kis csapat kitakarította, rendbe tette, újraszámozta őket néhány lepotyogott házikónak pedig megfelelő új helyet keresett.

A néhány kilométeres könnyű túra során a legfiatalabb természetbarátok is megtudhatták, miért kell egyáltalán az odúkat ellenőrizni, kitisztítani. Láthatták, hogy a fészekmaradványokkal együtt a madarakra veszélyes élősködőket is eltávolítjuk, így több sikerrel kecsegtet a tavaszi költés. A természetőrök segítségével megtapasztalhatták, hogy nem is olyan egyszerű feladat óvatosan leemelni, majd visszatenni az ágra az aprócska faládákat. Egy kis nyomkereső játékban pedig kideríthették, hogy az erdő lakói bizony télen is jó hasznát vették az odúknak. A talált nyomok elsősorban kisemlősök és madarak jelenlétéről meséltek.

Az elmúlt években több kihelyezett odúban is nevelkedett széncinege fészekalj. Az időben elvégzett odútisztítási munkálatok idén is újabb erdei énekeseknek adnak esélyt a fiókanevelésre. A természet „meghálálta” a gondos kezek munkáját: mire elindultunk visszafelé, a nap is kisütött, így önfeledten gyönyörködhettünk a tájban és az erdő alját borító hóvirág-szőnyegben, néhol pedig a még harmatba burkolózó kökörcsinek is búcsút intettek a természetbarátoknak.

Következő akciónk dátuma:
2015. április 19. vasárnap 9.00

Köszönjük:
– Bíró Sándor úr, természetvédelmi őr szervezői munkáját és az akción való részvételét
– a részt vevő polgári természetőrök,
– és más önkéntesek áldozatos munkáját,
– illetve a Pilis Parkerdő együttműködését.

Köszönjük a támogatását az eszközökhöz.

Bakos Bettina