A fehérló ifjú fiai

Esemény típus
Gyerekprogram
Időpont
Helyszín
Hunyadi Kultúrműhely, Budapest, II., Margit krt. 64/B, fszt. 6.
Fehérlófia meséjével vártuk a kicsiket 2016. október 29-én a Mesedélelőttök sorozat októberi alkalmán a Hunyadi Kultúrműhelyben. Ezúttal 2-4 éves kicsik érkeztek, ezért Bernát Ottilia óvópedagógus, a foglalkozás vezetője ehhez a korosztályhoz igazította a nap menetét.

Egy kis hangszeres játék és éneklés után összeismerkedett a csapat, majd néhány mozgásos játékkal a gyerekek kilazíthatták magukat, hogy több türelem jusson a mesehallgatásra. Persze ez a korosztály egyszerre még nem tud hosszan megülni, ezért miután Fehérlófia(i) birkózásban legyőzték Fanyűvőt, Kőmorzsolót és Vasgyúrót, mesélő, gyerekek és anyukák együtt felkerekedtek, hogy Koponyányimonyók nyomában megkeressék az alvilág bejáratát. Egy kis zsipzsupozással sorban mind leereszkedtek, hogy felkutassák a királylányokat és legyőzzék az őket elrabló sárkányokat, majd a hősök a griffmadár hátán (egy-egy felnőttre pattanva) visszatértek a felvilágba.

Fehérlófia mesedélelőttA mese után az őszi időszakhoz igazodva kukoricacsuhéból készültek el a szereplők. Gyerekek és anyukák közösen gyúrták a fejnek való gombócokat, hengergették karrá és lábakká a csuhéleveleket, és öltöztették fel a figurákat fess vitézekké és csinos nagyszoknyás királylányokká, hogy otthon is újraélhessék a mese varázsát.

Novemberben Rózsa királyfi meséjével várjuk a játszani vágyó gyerekeket és szüleiket.


Kovács-Torma Réka