A divat változik, a stílus örök…

Időpont
Helyszín
Főnix Kultúrműhely, Budapest, VIII. ker., Rigó u. 6–8.
Örök, akárcsak az a cselekvő erőt hordozó női archetípus, amely a címben szereplő idézet szerzőjének, Coco Chanelnek az életét szemlélve tetten érhető. A FILO-Film Női archetípusok a filmvásznon sorozatának harmadik alkalmán az Athéné-archetípusról beszélgettünk a divattervezőnő életét megelevenítő mozi kapcsán.

Pálosi-Magyar Myrtill, a filmklub háziasszonya bevezetőjében elmondta, hogy a szép, ám férfias jegyeket hordozó istennő a görög mítosz szerint sisakban, teljes páncélzatban és fegyverzetben, lándzsával a kezében pattant ki Zeusz fejéből. És bár szépségével felvehette volna a versenyt bármelyik más istennővel, ő mégsem így „hódított”. Az igazságosságért vívott csatáiban sokszor felhasználta a pajzsán viselt gorgófőt, a kígyóhajú szörny, Medúsza fejét, ami sóbálvánnyá változtatott mindenkit, aki csak ránézett. A szenvedélyeket, százfelé tekergőző vágyakat szimbolizáló kígyók ugyanis megbénítják, lefegyverezik azt, aki saját magában még nem aratott felettük győzelmet.

A film közben és az azt követő közös beszélgetés, együttgondolkodás során fokozatosan bontakozott ki, hogy milyen is tulajdonképpen az, akiben az Athéné archetípust uraló tüzes energia megnyilvánul, mik lehetnek az erősségei és a tanulnivalói, és mi jellemzi a háborúban és békében magára öltött vonásait, természetének kettősségét.

„Háború” idején Athéné minden energiáját és intelligenciáját arra használja, hogy küzdjön a káosz és igazságtalanság ellen. Coco Chanelt is ez az igazságérzet hajtotta, amikor felvette a kesztyűt és „kifutóra lépett” a nők egyenlőségéért, kiszabadítva őket fájdalmas fűzőikből és a kor diktálta ósdi öltözködési szokások keretei közül. Ez az isteni megszállottság fűti napjaink lányait, nőit, asszonyait is, amikor hűek maradnak önmagukhoz, kiállnak a gyengébbekért és elszántan munkálkodnak egy igazságosabb világért. Ez az elszántságból és kitartásból gyúrt életenergia azonban nem csak akkor mutatkozik meg, ha küzdeni kell valami értékesért. Békeidőben Athéné alkotóereje a hozzáértésben, gyakorlottságban, a „kéz intelligenciájában” ölt testet. Kreativitása arra inspirálja a nőt, hogy hivatásában, alkotómunkájában, családi vagy szakmai kötelezettségei terén minőséget teremtsen.

Ám legyünk óvatosak – figyelmeztet Coco Chanel életének példája is –, mert az „Athéné páncél” viselésének árnyoldalai is lehetnek. Ez a kutató tekintetű, éles eszű és szókimondó nőtípus hideggé, könyörtelenné, rombolóvá is válhat. Elhatalmasodó, érzelmeket kirekesztő racionális elméje gátolhatja a harmonikus emberi kapcsolatok kialakulását. Szenvtelensége gorgófőként béníthatja meg beszélgetőtársait, ha éles meglátásaihoz nem kapcsolódik emberség és megértés.

A beszélgetés végén egy rövid feleletválasztós teszt kitöltésével ki-ki ráismerhetett az őt leginkább meghatározó női archetípusokra. Mert tulajdonképpen mind a négy archetípus megvan bennünk és kihat az életünkre, csak kellő önismeretre és jó adag bölcsességre van szükség ahhoz, hogy mindegyiket a maga helyén és idejében engedjük szóhoz jutni. Az összerendezett, harmonikus működés segít visszatalálni saját belső erőforrásainkhoz, amelyek segítségével kibontakoztathatjuk lelkünk gazdagságát, hogy boldog, kiegyensúlyozott nőként másokat is azzá tehessünk.

Udvardi Veronika