Árvízi mentés a Római parton

Esemény típus
Katasztrófaelhárítás
Időpont
Helyszín
Budapest, Római part

Tizenkét önkéntesünk segédkezett a hétvégén a Római part egy szakaszán, óbudai és újpesti lakosokkal, valamint a Pannon Kutyás Kutató-Mentő Csapat tagjaival. Az óránként 8-10 cm-rel emelkedő Duna áradása miatt ugyanis a víz szintje gyorsan nőtt, és ezzel több, az ártéren fekvő ház veszélybe került. Többszáz zsákot töltöttünk meg homokkal és agyaggal, majd helyeztünk el a kijelölt helyeken.

Az éjszaka során ketten részt vesznek a gátak őrzésében, a víz figyelésében, és szükség esetén a helyi lakosok értesítésében.

Június 6-án, vasárnap, négy önkéntesünk váltotta a virrasztókat. További két gát megerősítésében segédkeztünk.

Munkáinkat a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság koordinálja.

 Árvizi mentés, Római part Árvizi mentés, Római part

 Árvizi mentés, Római part  