Akupunktúra, analógia, harmónia

    Esemény típus
    Előadás
    Időpont
    Helyszín
    Főnix Kultúrműhely, Budapest, VIII. ker., Rigó u. 6–8.
    Sokféleképpen tekinthetünk az akupunktúrára, de ennek a távolkeleti gyógyászati módszernek a mélységeit és a távlatait aligha meríthetjük ki néhány óra, néhány hét, de akár csak néhány év alatt is. dr. Németh István belgyógyász, akupunktúrás orvos előadásának segítségével mégis betekintést nyerhettek a résztvevők 2015. május 9-én, délután abba több mint egy évtizedes (kutató)munkába, amelyre orvosi praxisa épül.

    A mai világban élő embernek egyre nehezebb testi, lelki és szellemi értelemben is egészségesnek maradnia. A taoista törvényeken alapuló akupunktúra tanulmányozása azonban lehetőséget ad, hogy tetten érjük a Természet törvényeinek működését az ember fizikai, lelki és szellemi szintjén, így betekintést kapjunk, hogyan hatnak egymásra az egyes szintek.

    Mint Németh István felvázolta, ha szeretnénk megismerni ezt a rendszert, akkor abból kell kiindulnunk, hogy egyrészt az akupunktúra nem tüneteket kezel, hanem működést és funkciókat állít helyre, másrészt alapvetően az analógia törvényére épül. Ilyen funkciók a szervezetben sok más mellett például a befogadó, emésztő és kiválasztó funkciók. Ez már az egysejtűeknél is egyértelmű: befogadja a táplálékot, átalakítja és kiadja. Az analógia törvénye alapján ez pontosan így működik az embernél is – fizikai és annál finomabb szinteken is. Egy gondolat befogadása nem ér véget azzal, hogy meghallgatjuk vagy elolvassuk, ahogy az ebédünket sem úgy fogyasztjuk el, hogy csak gyönyörködünk benne. „Bevisszük a szervezetbe” a gondolatot is, vagyis meg kell rágnunk és emésztenünk, és amit beépítünk, látszik majd azon, amivé átalakítjuk és amit „kiadunk” belőle: szavak vagy cselekedetek formájában.

    Az emésztőrendszernél maradva: ha például a Vastagbél 4-es pontjánál akadnak el az energiák, akkor összefoglalóan az „elengedéssel” kapcsolatos problémák merülhetnek fel. Fizikai szinten székrekedés, fájdalom jelentkezhet, lelki szinten a ragaszkodás, sérelmek felemlegetése, élethelyzetekbe való beleragadás fordulhat elő, szellemileg pedig rugalmatlanság, a negatívumok felemlegetése, mindenben a rossz keresése, cinizmus lehet a „tünet”. De éppen ez az összefüggés jelentheti a megoldást is, hiszen ha a megfelelő pont megszúrásával, stimulálásával beindulnak az energiák, az mindenhol gyógyerővel hat, és a beteg több szempontból is megkönnyebbülhet.

    Az akupunktúra arra törekszik, hogy helyreállítsa a szervezet dinamikus egyensúlyát és harmóniáját, és ehhez a munkához a Természet törvényeit veszi alapul – vagyis igyekszik összehangolni az ember mikrokozmoszát a makrokozmosszal. Arra tanít, hogy ami belül zajlik, az sohasem elszigetelt, egyetlen szinten megmutatkozó jelenség, és az összefüggések keresésével mélyebben megérthetjük önmagunkat és a minket körülvevő világot mozgató törvényeket is.

    Nagy Ildikó