Akarsz örökké élni?

    Esemény típus
    Szeminárium
    Időpont
    Helyszín
    Főnix Kultúrműhely, Budapest, Rigó utca 6–8.
    Sokunkat izgat a kérdés, vajon tényleg létezik egy állandó, változatlan lény bennünk, folyton változó körülményeink, feladataink, szerepeink és maszkjaink mögött?
    A gongszóval kezdődő egész napos színházkurzus elején is különféle maszkokat öltöttünk magunkra, hogy már a bemutatkozásnál megfigyelhessük, miként változik viselkedésünk egy egyszerű kis papírálarc hatására. Akaratlanul is jól megleptük egymást… és még jobban önmagunkat.

    Ettől aztán kellően felcsigázva vártuk 2014. május 31-én Szabados Éva színész, színpadi játék tanár és Barbély Gábor színész, rendező „A belső színész – kutató színházi workshop”-jának folytatását a Főnix Kultúrműhelyben.
    Az elméletet a gyakorlattal remek érzékkel párosító tanárpárostól isteni nézőpontot kaptunk ajándékba – így foglalták össze mindazt, amit a színház adhat az embernek. Az „in lusio” („játékban lenni”) kifejezés is mutatja, hogy a sok-sok „játék” – azaz próbálkozás, kísérletezés és tanulás a különféle szerepekben – mind lehetőség arra, hogy az illúzió világán keresztül lépésről lépésre közelítsünk a valósághoz. A színházban nem korlátoz sem a tér, sem az idő, ezért képesek lehetünk olyan magasságokba elrugaszkodni, ahonnét talán csak az istenek figyelik világunkat, így az ő tekintetükkel tudjuk önmagunkat is felülről szemlélni. Eredetileg a karnevál is hasonló üzenetet hordozott: „carne” („hús”), „vale” („ég veled”) – vagyis arra biztat, hogy búcsút intsünk az anyagi világnak, és éteribb régiókba emelkedjünk legalább a karnevál idejére. A hétköznapokban ugyanis nagyon nehéz az okok és az okozatok nyomon követése, hogy mi miért történik, a folyamatok rejtett értelmének megtalálása. Ezért jutott egykoron kiemelkedő szerep az ünnepek során bemutatott színházi előadásoknak, amelyekben mind a szereplők, mind a nézők felismerhették az összefüggéseket, sőt mélyen átélhették a természet azon törvényeit, amelyek nem csak szemüket, de szívüket is tisztára mosták.

    Lépésről lépésre, ahogyan a műhelymunka során a gyakorlatokkal is haladtunk:
    1. Koncentráció: kapcsolatteremtés önmagunkkal.
    2. Mozgás és hang: kapuk nyitása a belső és a külső világ összekapcsolására.
    3. Képzelet: a lényeg, az egység megtalálása a szimbolikus gondolkodás segítségével, hogy a formák mögé láthassunk.
    4. Improvizáció: maga a tanulás színtere. Változtathatunk hibás berögzüléseinken, megszokott reakcióinkon. Mert nem kell félnünk, menekülnünk a hibáktól, vagy elrejtenünk azokat, hiszen mindig van lehetőség a helyesbítésre, jobbításra. Biztonságot itt is – mint az élet többi területén – a szabályok nyújtanak, keretet, amelybe kapaszkodhatunk, ahonnét elrugaszkodhatunk.

    Ugrabugráltunk is eleget, vagy épp sivatagban kullogtunk vállvetve, időn kívüli szőnyegen lépdegéltünk, megidéztük az esőhozó sárkányt, és megkapó selyemkendőtánccal befogtuk a láthatatlan szelet. A Találékony Tücsöktől kezdve a Csendes Ösvényen át a Reggeli Napsugárig sokféle alakot öltöttünk, miközben – Platón szavaival – tényleg többet tudtunk meg egymásról „egy óra játék, mint egy év beszélgetés alatt”. Szó szerint vakon megbíztunk egymásban.

    És hogy akarunk-e tovább játszani? Mi sem természetesebb, ha az örök életet keressük, azt ugyanis nem lehet villámgyors abrakadabrával elérni, mint a mesében. Nekünk valódi varázslatra van szükségünk! Hosszas, kitartó, mindennapos erőfeszítéseinkre, hogy az ünnepekből a hétköznapokba átmentett lelkesedéssel átalakítsuk önmagunkat, éppolyan bátor kísérletezéssel, tanulási vággyal, változtatási kedvvel, mint játék közben.

    A kezdést jelző gongszóhoz hasonlóan Kosztolányi Dezső kérdése is sokáig visszhangzik:
    Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
    játékban élni, mely valóra vált…


    Igen, mi választhatjuk meg, a saját döntésünkön és akaratunkon múlik, merre irányítjuk figyelmünket: a látható, ám mulandó maszkokkal, szertefoszló szerepekkel azonosulunk inkább, vagy megkeressük a szemünknek láthatatlan, változatlan lényeget.

    Gáspár Ildikó