Művészet
Filo-fuvolaest
Az est első részében emberi kérdések, gondolatok mentén beszélgetünk négyen örömről, boldogságról, az ember belső útjáról, az érzelmekről és a gondolatok erejéről.
Csak éppen néha egy fuvola válaszol.:)
Majd egy kis koncert hallgatói lehetünk: a fuvola mellett hegedű-, furulya-, gitár-, és zongorahangok teszik teljessé az estét.
Június 12-én, csütörtökön Egerben.
Ezer úton egyfelé: A fény visszatér - Mesés séta Amateraszu nyomában
Egy különleges utazásra hívlak a Margitsziget csendjében - nem annyira térben, inkább lélekben. Sétánk során lépésről lépésre bontakozik ki a fény és sötétség örök játéka – ahogy a mítosz mesél, mi is elmerülünk majd a belső fény keresésében. A béke és az időtlenség atmoszféráját sugárzó Japánkertbe érve ismerkedhetünk meg a japán mitológia legfényesebb alakjának, Amateraszu napistennőnek a történetével. A mítosz meghallgatása után lehetőség nyílik közös beszélgetésre, megosztásra elmélyülésre, és alkotásra.
Június 12-én Budapesten.
Utazás téren és időn át
2. rész: Róma
Előadásunkban megidézzük a hely szellemét, az ősöket, akik itt éltek, és kezük nyoma ma is megfigyelhető, megtapintható. A változó világot, az eltűnt és soha vissza nem térő, valamint a modern és megújuló Rómát, amelyről ezúttal filozófusszemmel osztunk meg képes és képtelen történeteket.
Január 25-én Budapesten.
FILO-Tánc: Éld át az öt elem erejét!
Amire számíthatsz:
Átélheted a mozgással és a zenével való összehangolódás örömét. Játékos formában ismerkedhetsz meg az ember hetes felépítésével, látható és láthatatlan, de érzékelhető hordozóival, a 4+1 elemmel, a föld, a víz, a levegő, a tűz és az éter szimbólumaival.
Január 4-én Győrben.
Belső mosoly
December 15-én jótékonysági élőzenés verses estet rendeztek a magyarországi Új Akropolisz győri filiáljában Szabó T. Anna magyar kortárs költőnő verseiből Belső mosoly címmel. A verseken és megzenésített költeményeken keresztül a résztvevők lépéseket tehettek saját belső tükrük felé és szembe nézhettek saját magukkal.
Belső mosoly
Szabó T. Anna az egyik legnagyobb kortárs költőnk, aki különleges érzékenységgel kapcsolódik a világhoz és önmagához. Az est alkalom a közeledésre saját lelkünkhöz és a természethez, és egyúttal hangolódás a téli ünnepkörre.
December 15-én Győrben.
Verslabirintus: Úton lenni vagy nem lenni
Amire számíthatsz:
- Ráhangoló összeállítás versekkel és megzenésített költeményekkel
- Beszélgetés a versek nyomán
- Saját élmény – művészeti gyakorlatokkal
Témáink:
- Mi az, ami útnak indít?
- Mit jelent úton lenni? Lépések, elakadások és mérföldkövek
- Egy hajóban evezünk? Az egyéni és a közös út kapcsolata
Október 11-én Győrben.
Utazás téren és időn át
1. rész: India, Karnátaka állam
A léleknek az a vágya, amely gyakran arra ösztönöz bennünket, hogy elhagyjuk hétköznapjaink helyszíneit, körülményeit, manapság sokkal egyszerűbben teljesülhet, mint az elmúlt évszázadokban. De vajon mire használjuk ezt a lehetőséget? Hogyan térünk vissza egy-egy utazásról? Kétezer éve Seneca így figyelmeztette barátját, Luciliust: „Szívet kell cserélned, nem égboltot.”
Október 19-én Budapesten.
Kik is vagyunk valójában a változó formák mögött?
Filozófiai tárgyú műalkotásokat válogattunk az ókortól napjainkig, hogy megvizsgáljuk, hogyan változott az ember gondolkodásmódja a századok alatt, milyen hangsúlyok figyelhetők meg, mit tartott megörökítésre méltónak, és miért.
Szeptember 25-én, szerdán Egerben.
A fák és életfák szimbolikája különböző kultúrákban
Vajon hogyan viszonyultak a fákhoz eleink? Miként jelentek meg a régi korok kultúráinak mitológiájában?
Utazásra invitáljuk az érdeklődőket a szimbólumok világába, ahol a fák és életfák szerepét ismerhetjük meg a germán mitológia szent kőrisfájától a kelták fakultuszán át a magyarság égig érő fájáig.