Magyar örökségünk

A mesék hősei számára mindkét világ ismert, mindkettőben otthonosan mozognak, míg a többiek a körülmények rabjai, elalszanak ha álmosak... "de bizony a legidősebb legénynek hamar lekoppant a szeme, csak Mezőszárnyasi maradott ébren."

„Azt nem tudom, hogy Tomoceuszkakatiti legyek-e vagy Gyugyu?” – még éjjel, alvás helyett is ezen töprengenek Sánta Ferenc regényének hősei. A művet túlzás nélkül nevezhetjük a magyar „Lenni, vagy nem lenni” morális alapkérdésének. Mert ha őszinték vagyunk, végtelenül nehéz a választás. Hosszas hánykolódás után végül bármire is jussunk, az életünk biztosan gyökeresen átalakul.

A királylány az, aki Kurcsi Minya apó havasi meséjében a félelemkeresőt megtanítja félni... másutt ő tartja pórázon a sárkányt, amely ellen a hős küzd... Miért van az, hogy a sárkány elrabolta királylány sosem fél?

Minden felnőtt gyerekként kezdte... még Fehérlófia, Mezőszárnyasi, Vitéz János, Csipkerózsika, Hófehérke és Hamupipőke is. A mese végére véget ér a hős gyerekkora, új élet, szebb és boldogabb világ vár rá... a felnőttek világa.

Vannak különleges mesék, amelyeket varázsmeséknek hívunk. Ezekben a hős legyőzi a sárkányt, kiszabadítja a királylányt, majd ő lesz a király és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. De ezek a mesék mégsem hősökről, sárkányokról, királylányokról szólnak, hanem rólunk, hallgatókról. Mi bennünk az a szépséges kincs, amiért az életünket is kockára tesszük? Mi bennünk az a sötétség, mellyel szembeszállni csak hősként lehet? Mikor válunk méltókká és alkalmassá, hogy belső birodalmunk uralkodói legyünk?

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, volt egyszer egy király, s annak három szép növendék fia. Sugár, dali legényecske volt mind a három, de az apjuk ügyet sem vetett rájuk. Egész áldott nap ott üldögélt a király a palota hetvenhetedik ablakában, s folyton-folyvást napkeletre nézett, mintha onnét várt volna valakit. Kit várt, kit nem, azt ugyan senki lélek sem tudta, csak annyit láttak az udvarbéliek, hogy a királynak az egyik szeme folyvást sír, a másik meg nevet...

A Népmese napja alkalmából megidézzük Benedek Elek apó egyik meséjét, melyben Mezőszárnyasi útra kel, hogy sárkányokkal vívjon meg és kiszabadítsa a királylányt. A játszószínházba betérő gyerekek megtapasztalhatják, hogy nemcsak a mesében képes a hős elszántan szembeszállni a veszéllyel, hanem a valóságban is!

„Iparkodjál látni. Bekötött szemmel senki se járhat egyenesen.” „Gyönyörködjenek mások a viharban, mely alatt egyes hullámok magasra tornyosulnak, engem csak a dagály nagyszerű tüneménye ragadott el mindég, midőn az egész tenger színe zaj nélkül, de ellenállhatatlanul emelkedik.” „A vas maga sem állhat ellen az időnek, s ilyen az ember. Ha munkára használják, elkopik, ha a földön hever, a rozsda emészti meg. Miután már veszni kell, jobb százszor elkopni, mint elrozsdásodni.”

Mezőszárnyasi útra kel, hogy sárkányokkal vívjon meg és kiszabadítsa a királylányt. A játszószínházba betérő gyerekek megtapasztalhatják, hogy nemcsak a mesében képes a hős elszántan szembeszállni a veszéllyel, hanem a valóságban is! A történet meghallgatása után életre kél a mese, és a vitézek, a hűséges királylányok a nézőközönség apró és nagyobbacska nézői közül kerülnek majd ki...