Filozófia
Filo-Café: A saját határaink kijelölésének művészete
A hideg októberi este ellenére ismét telt házas eseményen vehettek részt azok, akik eljöttek a budapesti Műterem Kávézóba a FILO-Café következő alkalmára, melynek címe: A saját határaink kijelölésének művészete. Apáti János, az Új Akropolisz Iskola instruktora a témát a következő gondolatokkal és kérdésfelvetésekkel vezette fel.
Útkereső társasjáték
Az Útkereső társasjátékot a BMSZKI (Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei) szociális munkásai fejlesztették ki. Ez a stratégiai társasjáték hajléktalan emberek élethelyzetét szimulálja. A segítségével a játékosok bepillantást nyerhetnek a hajléktalan emberek sorsába, megismerkedhetnek az ellátórendszerrel.
Október 19-én Budapesten.
A cselekvés láthatatlan akadályai
A döntés a folyamatok elindításának képessége. Az első és legfontosabb akadályok egyike: hogyan lesz a gondolatból tett.
Mit kezdjünk ezzel az akadállyal?
Először is meg kell ismernünk és elfogadnunk, hogy létezik, hiszen lehetetlen felülkerekedni valamin, amit nem ismerünk, vagy aminek tagadjuk a létezését.
Nem könnyű megfogalmazni, mi fog vissza, amikor el kell kezdeni cselekedni. Miért fagyunk le, ha meg vagyunk győződve a cselekvés szükségességéről, meg is tudnánk indokolni, és érzelmeink is ösztönöznek bennünket
Életre szóló filozófia
Tarts velünk egy hetente folyó előadás- és beszélgetés-sorozaton, ahol az élet lényeges kérdéseit igyekszünk körüljárni a Kelet és Nyugat bölcseinek szellemi hagyatékára és a résztvevők tapasztalataira is alapozva. A sorozat témái három fő téma köré csoportosíthatók: Hogyan válhatunk boldogabbá, jobbá és erősebbé? Mi kell a jó közösséghez? Hogyan alakíthatjuk a jövőt?
2024. november 6-tól Egerben.

Sztoikus műhely – A belső bástya
A varsói Új Akropolisz tagjai négynapos sztoikus műhelyt szerveztek. Az eseményen végigvették és ki is próbálták a sztoikusok főbb gyakorlatait, mindazokat a szellemi gyakorlatokat, amelyek ma is aktuálisak, és hozzásegítenek, hogy képesek legyünk szembenézni a nehéz élethelyzetekkel is.
Verslabirintus: Úton lenni vagy nem lenni
Amire számíthatsz:
- Ráhangoló összeállítás versekkel és megzenésített költeményekkel
- Beszélgetés a versek nyomán
- Saját élmény – művészeti gyakorlatokkal
Témáink:
- Mi az, ami útnak indít?
- Mit jelent úton lenni? Lépések, elakadások és mérföldkövek
- Egy hajóban evezünk? Az egyéni és a közös út kapcsolata
Október 11-én Győrben.
Utazás téren és időn át
1. rész: India, Karnátaka állam
A léleknek az a vágya, amely gyakran arra ösztönöz bennünket, hogy elhagyjuk hétköznapjaink helyszíneit, körülményeit, manapság sokkal egyszerűbben teljesülhet, mint az elmúlt évszázadokban. De vajon mire használjuk ezt a lehetőséget? Hogyan térünk vissza egy-egy utazásról? Kétezer éve Seneca így figyelmeztette barátját, Luciliust: „Szívet kell cserélned, nem égboltot.”
Október 19-én Budapesten.
Filo-Café: A titok
Lehet-e titkom a másik előtt? Mindenáron és mindig őszintének kell-e lenni? És mi van akkor, ha ezzel megbántom a másikat? Létezhet-e életünknek olyan területe, amely csak a miénk?