Filozófia
A szimbolikus nyelv
Több évszázaddal azelőtt, hogy a tömegtájékoztatás közismertté tette volna a pszichoanalízis felvetéseit, a bölcsek már tudták, hogy az emberek szimbólumokon keresztül fejezik ki magukat, és hogy a viselkedésük mögött sokkal mélyebb tartalmak húzódnak meg, mint ahogy az elsőre látszik.
És ha ebben nincs is semmi újdonság, az azonban üdvös újítás lenne, ha igyekeznénk megragadni a szimbólumok jelentését, mivel ezek többé-kevésbé mindannyiunkra hatással vannak.
Az ember méltóságáról
Az Új Akropolisz Zágrábban a filozófia világnapját „Az ember méltósága” című előadással ünnepelte meg. Ennek alapgondolatát a 70 éve megalkotott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata adta.
A Filozófia 1001 éjszakája
Versek, történetek, tanítások keletről és nyugatról, a bölcsesség mai keresőinek. Irodalom és élő zene segítségével közelítünk a filozófia mint életforma lényegéhez.
FILO-Chat: Merni tanulni
Platón ma főként filozófiai és társadalmi műveiről ismert, de műveiben újra és újra fel-felbukkan a nevelés, azon belül is önmagunk nevelésének kérdése.
Ismerd meg Platón nézeteit a jótékony (ön)nevelésről, hallgasd meg gyakorló pedagógusok és egyéb bölcsességkeresők nézeteit, és oszd meg velünk saját tapasztalataidat, gondolataidat!
FILO-Chat: Művészeti kánon az ókori Egyiptomban
Mitől hatnak oly eleven erővel és mi célt szolgáltak az egyiptomi ábrázolások? Hogyan tudta évezredeken át megőrizni frissességét az egyiptomi képzőművészet? És milyen mintát követtek az alkotók, akik a népszerűség helyett arra vágytak, hogy a kozmikus rend megszemélyesítőjéhez, Maathoz hűen cselekedjenek?
Október 26-án 18.00 órától Budapesten
Szenet – egyiptomi, nem csak önismereti játék
Szenet – egyiptomi, nem csak önismereti játék. Vár a Tudás, a Szenvedélyek, a Megújulás, a Felejtés, a Jómód és a Jó háza. A játékszabályok ismertetése után te is kipróbálhatod a játék menetét. Szembenézel élettel és halállal?
November 21-én 18.30-tól Budapesten
Az egyiptomi istenek
Mikor voltak jelen az istenek a hétköznapi ember életében? Mindig. Gyakorlatilag a természet bármelyik megnyilvánulása sugallhatta a láthatatlan jelenlétét. Felismerték egyik-másik jellegzetességüket és azt tisztelték, mint isteni erőt.
November 18-án 18.30-tól Budapesten
FILO-Chat: Az egyiptomi orvosi papiruszok tanítása
A természeti törvényekről, egészségről, betegségről, gyógyításról, a világunkat felépítő elemekről és az emberről mint egységről lesz szó. Olyan látásmódot mutatunk, amely a szimbólumok segítségével kulcsokat ad az egyszerre mágikus és hatékony gyakorlati tudomány megértéséhez.
Szeptember 28-án 18.00 órától Budapesten
Egyiptomi építészet
Az egyiptomi templom, mint szimbolikus építmény, az ember és a világegyetem képmása, amely az oly fontosnak tartott kapcsolatot volt hivatott megteremteni az égi és a földi Egyiptom között. Mitől mások ezek az építészeti szempontból is rendkívüli óriások?
November 20-án 18.30-tól Budapesten
A mágia szerepe az egyiptomi orvoslásban
Az ókori egyiptomi orvoslás tanulmányozása számos, nehezen megválaszolható kérdést vet fel.
Kész válaszaink nincsenek, de a klasszikus orvoslás és a klasszikus filozófia tanulmányozása segíthet a mélyebb megértésben.
November 19-én 18.30-tól Budapesten