Kovács Mihály cikkek

1307319752
2011.06.06.

A természettudomány népszerűsítésének egyik legkiemelkedőbb alakja volt Öveges József, akit a fizika varázslójának is neveztek. A Zala megyei Páka községben született 1895-ben. Apja néptanító volt, követve családjának 200 éves hagyományát. A családfő korai halála után édesanyja négy gyermeket nevelt fel. Közülük Öveges József a győri bencéseknél tanult, majd a kecskeméti piaristákhoz járt gimnáziumba, és tizenöt éves korában belépett a Piarista Tanítórendbe. A budapesti egyetemen matematika-fizika szakos tanári oklevelet szerzett, és ezt követően pappá szentelték. Húsz évig a piarista rend szegedi, tatai, váci gimnáziumaiban tanított matematikát és fizikát, végül Budapesten vezetőtanár lett.