Az önkéntességről, avagy jó tett helyébe jót várj


    életmentő gyakorlat

    „A valódi önkéntesség átalakítja az embert, mert arra készteti, hogy a legjobbat adja magából, erősíti a legnemesebb, legjobb, legnemeslelkűbb, legtestvéribb részét.”
    (Beatriz Diez Canseco)

    Talán nem is gondolnánk, de az önkéntesség szinte kivétel nélkül mindannyiunk életének a része. Önkéntesség, amikor segítünk a szomszédunknak valami apróságban, amikor átadjuk a helyünket a buszon, amikor átkísérünk egy látássérült embert az úttesten, amikor ellenszolgáltatás nélkül részt veszünk egy közösségi rendezvény szervezésében stb.


    Egy közös jó ügyért önzetlenül cselekedni ősidők óta az egyetemes emberi értékek közé tartozik. Emberségünk része, hogy hiányt szenvedő társaink láttán felébred bennünk a segítségnyújtás vágya, függetlenül társadalmi szerepeinktől. Néha a cselekvés mégis elmarad. Talán nem tudjuk, mit is tehetnénk, hogy ténylegesen szükség van-e ránk. Vagy talán attól tartunk, hogy csak ártanánk egy megfontolatlan mozdulattal. Hol és mikor érdemes segíteni? Hogyan dönthetünk és cselekedhetünk helyesen? Mik a saját erőink, amelyekkel mások hasznára lehetünk?

    A valódi önkéntesség abból áll, hogy látjuk az égető hiányt, szükségleteket és nem hagyjuk őket kitöltetlenül és megoldatlanul. Ehhez fontos, hogy az ember tudja, hogy mit érdemes mondani vagy tenni az adott helyzetben, és hogy eszerint is cselekedjen, hasznára válva ezzel a környezetének. A régi anekdota szavaival élve, van, hogy „halra” van szükség, máskor pedig arra, hogy „halászni” tanítsunk. És van, amikor egy, a társadalom perifériájára szorult embernek egy jó szó vagy pár perces beszélgetés, mialatt teljes értékű embernek érezheti magát, többet jelent bárminél.

    A körültekintő segítségnyújtáshoz hozzátartozik mindemellett a határaink, korlátaink felmérése, a (vész)helyzetekre való tudatos felkészülés, erőink fejlesztése is. És persze spirál kezekbőlmindez sokkal hatékonyabb, ha szervezetten, többen együttműködve próbálunk tenni valamit a körülöttünk élőkért, legyen szó embertársainkról vagy a természetről. Hiszen mindannyian értünk valamihez. Ha ezeket a tapasztalatokat megosztjuk, akkor kölcsönös tanuláson és tanításon alapuló, színes, egymást kiegészítő, kreatívan alkotó közösség jöhet létre. A közös nemes célért összedolgozó csoportokban megélhetjük az egymáshoz tartozást, mindenki megtalálhatja az érdeklődésének és képességeinek megfelelő feladatkört, annak minden szépségével, felelősségével és kihívásaival együtt. Ez a békés együttélés és a jobb minőségű élet alapja, amely lehetővé teszi, hogy az egyes emberek fejlesszék képességeiket.

    Szép fokozatosan a korábbi bizonytalanság, tétovaság helyébe az a tapasztalat kerül, hogy van miből adnunk. Van tudásunk, amit megoszthatunk, és két karunk, amellyel a tudás birtokában már helyesen cselekedhetünk. Van időnk egy mosolyra, vannak szavaink, amelyekkel kifejezhetjük egymás iránti tiszteletünket. A tettekre váltott ideák jellem- és közösségformáló hatása pedig lépésről lépésre velünk együtt a világot is jobbá teszi.


    Ez a cikk ingyenes havi kulturális hírlevelünk 2016. októberi számában jelent meg. Ha nem szeretnél lemaradni a legújabb írásokról, a főoldalon iratkozhatsz fel.


    photo credit: Új Akropolisz és lostintheredwoods via Flickr