A 19. század rejtélyes filozófusa

    Szerző
    HPB portré1891. május 8-án halt meg Helena Petrovna Blavatsky, akinek káprázatos tudása a mai napig sok fejtörést okoz. Könyveiben és cikkeiben sokszor felülmúlta korának ismereteit – miközben egyesek támadták, mások ihletet merítettek gondolataiból. Tudósok, írók, művészek garmadája táplálkozott a tanításaiból, Einsteinről például úgy hírlett, hogy Blavatsky Titkos Tanításának egy példánya mindig ott volt az éjjeliszekrényén.

    H. P. B. többször beutazta a világot, megalapította a Teozófiai Társulatot, és nyilvánvaló parapszichológiai képességeinek dacára – vagy éppen ezért – az írásnak és a tanításnak szentelte életét. Utazásait arra használta, hogy mindenütt tanuljon az ott élő emberektől és a múlt nagy civilizációinak fennmaradt értékeiből. Cikkeihez és könyveihez sokat merített ezekből a tapasztalatokból.

    Hívhatjuk őt filozófusnak és akár forradalmárnak is, mert a 19. században sok port kavart a keletről hozott szellemi tanításokkal. Ilyen volt például az az akkoriban gyökeresen új nézet, hogy a betegségek kétharmada pszichoszomatikus, és lelki okokra vezethető vissza. Azt tanította, hogy az okokat kell gyógyítani, nem pedig az okozatokat.

    De nemcsak nyilvánosság elé tárta az addig ismeretlen tanokat, hanem alkalmazásukhoz nélkülözhetetlen, konkrét útmutatásokat is adott. A legnagyobb hangsúlyt a tanulók erkölcsi tisztaságára és annak a tudatnak a fontosságára helyezte, hogy mindnyájan az emberiség egyazon, nagy családjához tartozunk. Az emberiség tagjai egy sorsban osztoznak, és lételemük az együttélés. Kiemelte, hogy bármely hátrányos megkülönböztetés csupán a felszínt érinti, hisz a lélek maradandó, és időről időre testet ölt, hogy új tapasztalatokat szerezzen.

    HPB legyezővelSokszor értekezett a kor kiemelkedő szaktekintélyeivel a vallás és a tudomány legkülönbözőbb témáiban a lakásán tartott nyilvános összejövetelek során. New York-i évei alatt otthona a város egyik legnépszerűbb szalonjának számított, amelyet egy újságcikk nyomán csak a „New York-i lámakolostorként” emlegettek. Az itt folyó pezsgő életnek H. P. Blavatsky vitathatatlan szíve és szellemi vezetője volt.

    A Blavatsky tárgyalta szellemi irányzatok közül kiemelkedő a buddhizmus, a platonizmus, a hermetizmus, valamint az okkult zsidó hagyomány. De egyetlen szellemi hagyománytól, egyetlen vallási irányzattól sem zárkózott el. Inkább arra törekedett, hogy a jót emelje ki mindegyikből, bizonyítván a mögöttük létező egyetemes forrást, amelyet bölcsesség-vallásnak nevezett.

    Világképének magva az, hogy az ember halhatatlan szelleme Istennel rokon. A kettő úgy viszonyul egymáshoz, mint a csepp és a tenger. A tudomány segít a csepp megismerésében, a vallás pedig elvezet a tengerhez. A távoli tenger létezése csupán azoknak hit kérdése, akik még nem találkoztak a cseppel, ezért Blavatsky nélkülözhetetlennek tartotta a tudomány és a vallás szintézisét. Ha egymást kizárónak tartjuk őket, az emberiség a vakhit, a fanatizmus és az anyagelvűség csapdájába eshet, amelyet akkor kerülhet el, ha a vallások visszatérnek közös gyökerükhöz, az egyetemes bölcsesség-valláshoz, a tudományok pedig nyitottá válnak a természet érzékszervekkel megragadhatatlan részei előtt, hiszen a kettő együttesen teszi lehetővé az ember továbbfejlődését.

    A magyarul is olvasható A Csend hangja című kiskönyve nem mindennapi útmutató a természet még fel nem ismert törvényeit megismerni igyekvő filozófusoknak – a bölcsesség szerelmeseinek: „Ne lázadozz karmád és a természet megváltoztathatatlan törvényei ellen. De küzdj a személyes, az átmeneti, az elenyésző és a mulandó ellen. Segítsd a természetet és dolgozz vele együtt; a természet akkor egyik teremtőjének fog tekinteni, és engedelmeskedik.”

     
    Cimkék