Sakkjátszma Ardzsuna szemével – avagy a belső, lelki küzdelmekről

Esemény típus
Filozófiai kávéház
Időpont
Helyszín
Műterem Kávézó

Egy újabb lélekemelő beszélgetésen vehettek részt azok, akik 2023. május 19-én összegyűltek a budapesti Műterem Kávézóban. A hallgatóság mindennapi döntéseink nehézségeiről folytatott eszmecserét, valamint arról, mi segíthet bennünket a helyes választásban.

Felvezetésképpen az esemény házigazdája, Apáti János, az Új Akropolisz Filozófiai Iskola instruktora egy indiai eposzról, a Mahábháratáról mesélt a hallgatóságnak. Az összefoglaló segített a jelenlévőknek képet alkotni egy ősi csatáról és annak főszereplőjéről, Ardzsunáról. A történet szerint a háborúnak hatalmas tétje volt, hiszen a hős nemcsak saját életéről döntött, hanem az egész akkori társadalomról. Ha megfújja a kürtöt, csatát indít saját rokonai, barátai ellen, ha meghátrál, veszni hagyja mindazt, amiért élnie érdemes. A csatamezőn állva Ardzsuna elbizonytalanodott, és már-már visszavonulót fújt volna, amikor Krisna, a bölcs tanítani kezdte.

Ez az eposz megmutatja, hogy a különböző élethelyzeteink hogyan állítanak bennünket döntés elé, mintha állandó sakkjátékot játszanánk. Ahogy a sötét bábuk a sötétséget: kételyeinket, önzőségünket, félelmeinket, úgy a világos figurák a fényt: az önzetlenséget, a segítőkészséget, az igazságosságot szimbolizálják. Úgy tartják, Indiában a mai napig úgy játsszák ezt a játékot – mondta el az előadó –, hogy minden parti végén a világos nyerjen… Így a fény szimbolikusan és a megnyilvánult világban is győzedelmeskedik a sötétségen.

A beszélgetés sok kérdést vetett fel, többek közt: Mi minden teszi nehézzé a döntéseket? Mi segít abban, hogy helyes döntést tudjunk hozni? Ezekről kisebb csoportokban folytattak a jelenlévők eszmecserét, amely sok asztalnál még az előadás szünetében is pezsgőn folytatódott.

A résztvevők egymással megosztva gondolataikat arra jutottak, hogy minél nehezebb egy döntés, vagy minél nagyobb az egyénen a felelősség, annál komplexebb tudás szükséges a megoldáshoz. Ehhez elengedhetetlen, hogy felismerjük saját korlátainkat, és az is, hogy nyitottá váljunk a tanulásra. Ugyanakkor az sem elegendő, ha csupán elmélkedünk a problémáink megoldásán, hiszen minél jobban ismerjük a természetet és a bennünket mozgató törvényszerűségeket, annál hatékonyabbak leszünk a praktikus megoldások megtalálásban is. Így juthatunk egyre közelebb ahhoz, ami talán a legfontosabb minden választásunknál: hogy a döntéseink összhangban legyenek lelkiismeretünkkel és tetteinkkel.

Előadó
Szerző