önismeret

A tél ajándéka

Nem olyan régen egy baráti beszélgetés során felmerült az a kérdés, hogy „Melyik a kedvenc évszakod”? Beszélgetőpartnerem azt válaszolta, hogy minden évszaknak megvannak a szépségei, ezért ő inkább nem rangsorol. Akkor még rávágtam, hogy a nyár a kedvencem, de mostanra sokat árnyalódott a kép.

A könnyű és a nehéz

Szoktunk beszélni nehéz munkákról, nehéz feladatokról, nehéz lelki helyzetekről, nehéz emberekről, nehéz időkről. Végtelenül hosszú a lista, és nem is az a célunk, hogy a végére érjünk, vagy hogy néhány sorban megoldást találjunk minden egyes helyzetre. Ellenkezőleg, az ember belső viszonyulására szeretnénk felhívni a figyelmet, amikor nehézséggel találkozik.

Mi rejtőzik a motiváltságunk mögött?

A fejlődési és rögzült szemléletmódról

A címben felvillantott témát nagyon sokféleképpen meg lehet közelíteni. Carol S. Dwek, aki az amerikai Stanford Egyetemen pszichológiaprofesszor, tudományos úton tette ezt meg. Fő kutatási témája a motivációval és ezen keresztül a sikerességgel kapcsolatos. Azt vizsgálta, hogy mi a titka annak, hogy valaki hosszabb távon motivált maradjon, és így jó eredményeket érjen el: például jók legyenek a jegyei az iskolában, vagy akár az érettségin, az üzleti életben éveken át jól menő vállalatot vezessen, vagy sportolóként, edzőként az élre törjön.

Bölcsesség vagy ismeret

Bacon már évszázadokkal ezelőtt megállapította, hogy egyeseknek az ismeretszerzés véget ér kíváncsiságuk kielégítésénél. Egy 19. századi mester pedig hozzátette, hogy Bacon éppen olyan jól fogalmazta meg ezt a már-már elcsépelt igazságot, mint azok az elődei, akik megkülönböztették egymástól a bölcsességet és az ismeretet.

A belső tükör

Ma, amikor meginogni látszik az egyenlőség mítosza, egyre többre becsülhetjük a régiek bölcsességét, akik úgy tartották, hogy minden létező tárgy és lény sajátos életet él. Sőt, egyetlen ember tudatállapotai között is nehéz két ugyanolyat fellelni akár egyetlen nap, egy hónap vagy egy év leforgása alatt. Az a baj, hogy – a szabályt erősítő kivételektől eltekintve – ezek a tudatállapotok gyakran csupán abban egyeznek meg egymással, hogy mindenben és mindenkiben előszeretettel látják a rosszat.

Szabadság-e, ha nem tudunk láncainkról?

Giordano Bruno kora óta sokat változott világunk és ahogyan a világot szemléljük. A szabad sajtó, a szabad véleménynyilvánítás, a vallási és lelkiismereti szabadság forradalma javarészt felszámolta a máglyákat és a tiltólistákat, és néhány évtizeddel ezelőtt a közvélemény még megegyezett abban, hogy a jövő, amely felé haladunk, a szabadság, a tudás és az emberi jogok kora lesz.

A nő négy arca: Aphrodité, Athéné, Démétér és Héra

Jó volna, ha mindenki megismerné ezt a négy örök archetípust, amely segíthet bátrabban felvállalni a női lét gazdagságát és összetettségét. Ami a férfiakat illeti, ezzel talán ők is jobban megérthetnék a női természet kifürkészhetetlen rejtélyét.

A Ji King és a jellem formálása

Miért érdemes foglalkoznunk jellemünk formálásával? Jellem alatt általában azoknak a pozitív tulajdonságoknak az egységét értjük, amelyek bennünket összességében jellemeznek. Így az, aki jellemtelen, erősen erények híján van. Formálás alatt pedig azt értjük, hogy alakítunk, változtatunk a dolgokon, mégpedig egy előre meghatározott, tökéletesebb, jobb forma eléréséért.

Hogy lelked növekedjen

Szoktasd magad hozzá, hogy naponta többször is megállj cselekvésed és munkád közben, hogy néhány percet a megfigyelésre szánj. Tested legyen nyugodt, vegyél fel kényelmes tartást, hogy ne zavarjon… és figyelj, maradj csendben. Ne mozdulj, ne csapj zajt, még elmédben sem, és meglátod, hogy előtted feltárulnak a közönséges halandók előtt rejtve maradt dolgok. Mindezt ne kürtöld világgá, ne kérkedj vele, csupán szemléld a számtalan lény létezését és a világegyetemet fenntartó természeti egyezségeket.

A passzivitás – korunk betegsége

Számos filozófiai rendszer az ember működésében is vizsgálja az élet minden szintjén látható kettősséget. Eszerint a fény-sötétség, nyár-tél, mozgás-mozdulatlanság mint két egymást felváltó fázis az emberben például az ébrenlét-alvás, aktivitás-passzivitás párosaiban jelenik meg. Kiegyensúlyozott életről, egészségről csak akkor beszélhetünk, ha a két energia ugyanolyan erős, és egymásba alakulásuk az ember számára megfelelő ritmust követ.