2025. november 19-én a filozófia világnapja alkalmából FILO-Café beszélgetést tartottak az Új Akropolisz Filozófiai Iskola budai központjában. Bevezetésül az esemény házigazdái: Bányai Balázs, Sebestyén Marcell és Szegedy Viktor összefoglalták, hogy az AI térnyerése korunk társadalmát milyen sok téren megoldandó feladattal szembesíti. Nagy kérdés, hogy az emberiség vajon valóban felnőtt-e a feladathoz, hogy egy ilyen technológiát megfelelően használni tudjon? Ennek alapján az est házigazdái három témakört vezettek fel, amelyek mentén a résztvevők az est második felében elmondhatták egymásnak a meglátásaikat és meghallgathatták a többiek álláspontját is.
Az első téma az AI megjelenésével az ember képességeinek fejlődési lehetőségeit vizsgálta. Felmerült a kérdés, hogy mennyire szorulnak háttérbe a képességeink, ha ott van a kezünkben egy segédeszköz, amely „mindent tud” helyettünk. Vajon a fiatal generációnak, amelynek élete részévé vált az AI, és napi szinten használja, képes lesz-e arra, hogy önállóan gondolkozzon, egyedül is képes legyen megoldani problémákat, ha épp nincs kéznél a ChatGPT?
Egy másik asztaltársaságnál az emberi kapcsolatainkról esett szó. Ma már szinte nincs is olyan ember, akinek ne lenne okostelefonja, laptopja, vagy mindezek mellett még egy tabletje is, amit akár az ágyban is tud használni. A médiában egyre többször emlegetik, hogy az emberek már-már barátként vagy épp pszichológusként tekintenek a mesterséges intelligenciára. Sokan akár naponta beszélgetnek vele, amelynek következtében valós emberi kapcsolataik egyre inkább háttérbe szorulnak.
Harmadik lehetőségként a jelenlévők az emberi kreativitás és az AI kapcsolatát vették górcső alá. Nem meglepő módon szóbe került, hogy vajon az emberi kreativitást háttérbe fogja-e szorítani a mesterséges intelligencia? Vagy pedig az egyre többet használt eszköz által készített alkotások idővel annyira életszerűek lesznek, hogy meg sem tudjuk majd különböztetni a valódi mesterművet az AI által generálttól. Mindez hogyan fogja majd befolyásolni a médiában, a zene- és képzőművészet területén tevékenykedő emberek életét? Mi számít majd igazi alkotásnak, és mi nem?
Zárásként a témavezetők összefoglalták, hogy a kisebb beszélgetőkörökben az eszmecsere milyen eredményt hozott. Kiemelték, hogy fontos lenne az AI használatához a megfelelő felhasználói keretek felállítása, a különböző felhasználási szabályzatok létrehozása, amely főleg az oktatásban dolgozókat és a fiatalságot támogatná. Emberi kapcsolataink terén pedig a jelenlévők egyetértettek abban, hogy bár az AI minden kérdésünkre képes válaszolni, és segítőkész, mégis csak egy eszköz. Soha nem fog tudni helyettesíteni egy érző emberi lényt, aki ha arra van szükség, képes a helyes gondolatok irányába terelni, még ha nem is feltétlen ezt szeretnénk hallani.
Az emberi kreativitást továbbra is fontosnak tartották a jelenlévők. Lényünk szerves része, hogy képesek legyünk megélni azt a belső folyamatot, amelyben nemcsak fizikai síkon hozunk létre valamely alkotást, hanem mindeközben a bennünk érlelődő gondolatok segítik személyiségünk rendeződését és fejlődését. Ezt pedig leginkább az alkotás révén vagyunk képesek megélni. Amennyiben mégis teret engednénk az AI-nak, úgy valószínűleg ellustulna az elménk. A résztvevők határozottan kiálltak amellett, hogy nem szeretnék elveszteni a kreativitásukat és az alkotáshoz való jogot.
A téma aktualitását és fontosságát mi sem bizonyította jobban, mint hogy a beszélgetőkörök a párbeszéd végét jelző csengőszó hangját is túlharsogva folytatódtak. Egy biztos, az AI berobbant az életünkbe. Ne feledkezzünk meg ugyanakkor arról az időről, amikor megjelent az internet, majd hamarosan követte az okostelefon. Előbb-utóbb minden technológiai vívmányt megtanulhatunk megfelelő módon használni. Legyünk mi is Zion népe a Mátrixból, akik képesek az intenzív technológiai változások közepette is megőrizni emberségüket.
Képek: Új Akropolisz
