„Csak akkor válhatunk valódi emberré, ha az istenek nyomdokaiba lépve mi is követjük a mítoszokban rejlő bölcsességet.”
(Mircea Eliade)
Az istenek és istennők újrafelfedezése
Vajon miért alkottak a görögök olyan panteont, amelyben ennyiféle istenség kapott helyet? Azért, mert valamennyi görög isten és istennő egy-egy archetípust, egyetemes, ősi erőt képvisel, amely minden nő és férfi tudatalattijában ott él. A férfiakban inkább az istenek archetípusai dominálnak, a nőkben pedig inkább az istennőké, ahogy a fiúgyermek is az apját, a leánygyermek pedig az édesanyját figyeli és utánozza. A szerelem és a háború régi törvénye alapján azonban vonzalmat érzünk a többi, bennünket kiegészítő, rejtelmes erő iránt is.
Carl Gustav Jung svájci pszichiáter szerint az archetípusok olyan élet- és viselkedésmintákat mutatnak nekünk, amelyeket – a környezet hatásától függően – sokszor a legmerevebb sztereotípiáinkból és viselkedési formáinkból kiindulva igyekszünk megvalósítani. Gyermekként kezdetben a szüleinket, testvéreinket és barátainkat utánozzuk: ők lesznek az első példaképeink.
Később, ahogy halad előre életutunk, betöltött szerepeink alapján választunk magunknak példaképeket. Az isteni erők fizikai, lelki és szellemi fejlődésre inspirálhatnak bennünket. Ha megértjük, hogy a hatásukra mi zajlik le bennünk, az életeseményeinket teljesebben, tudatosabban és érettebben élhetjük át. Ha megismerjük a legfontosabb férfi és női archetípusokat, és felfedezzük az emberi természet sokszínűségében ezerarcú megnyilvánulásaikat, jobban megérthetjük a másik nemet, és harmonikusabban élhetünk vele együtt.
A mítosz mint a lelki fejlődés eszköze
Jung és követői bevezették a kollektív tudattalan fogalmát, behatóan tanulmányozták a mítoszokat és az archetípusokat, valamint bebizonyították, hogy ezek folyamatosan jelen vannak az elménkben, és meghatározzák mindennapi életünket. (...)
A mítosz különleges eszközével megérthetjük pszichénk működését. A mítosz az emberiség közös örökségének része: kollektív tudattalanunkon át lényünk legmélyét szólítja meg. Shinoda Bolen szavaival „a mítosz olyan álom, amelyre emlékszünk”, melynek értelmezésével jobban meg ismerhetjük önmagunkat.
A delphoi templom bejárata fölé a következő feliratot vésték: „ismerd meg önmagad, és megismered a világegyetemet”. Ennek a bölcsességnek az lehet a parafrázisa, hogy ha megismerjük az isteneket, akkor mélyebben megismerhetjük és jobban irányíthatjuk önmagunkat.
Ezek az archetípusok minden férfiban és nőben ott élnek, noha egyesek dominánsabbak, mint mások, és életkorunktól függően eltérő formát öltenek. Jó, ha felismerjük őket, de nem engedjük, hogy átvegyék felettünk az uralmat, mert hatalmuk olykor elvakít. Az archetípusok segítségével rátalálhatunk egy-egy isteni erőre, és életre kelthetjük magunkban, hogy teljes emberré váljunk. Fontos azonban, hogy mi irányítsuk őket, mert így elkerülhetjük a rájuk jellemző túlzásokat: ezt pedig úgy tehetjük meg, hogy megkeressük magunkban a többi archetípus erejét is. Egyik sem fontosabb, mint a másik. Valamennyi archetípusra szükségünk van ahhoz, hogy az életünk teljessé váljon. (...)
Az emberi lélek fejlődése az animus és az anima négy fázisán át Carl G. Jung tanai alapján
A férfi és a nő találkozásakor összekapcsolódik tudatalattijuk is, amely eleve egy meghatározott férfi- és nőtípus képét hordozza. Carl G. Jung a férfiban élő női oldalt animának, a nőben élő férfi részt pedig animusnak nevezte. Jung szerint az egyén pszichológiai felnőtté válása négy fázisban bontakozik ki, amelyeket az istenségek archetipikus alakjai szimbolizálnak.
Jung szerint „a férfi mindig magában hordozza a nő képét, méghozzá egy bizonyos típusú nőét”. Ez a tudatalatti kép az anima, amelyet a férf – szintén tudat alatt – folyamatosan kivetít a szeretett lényre. Jung párhuzamot von az anima változása és a férfilélek négy életszakaszon átívelő fejlődése között. Ebben a négy fázisban négy görög istennő: Aphrodité, Athéné, Démétér és Héra hatását ismerhetjük fel. Természetesen a nő is magában hordozza az animust, a férfiról alkotott tudatalatti képet, amelynek fejlődése ugyanígy négy lépcsőfokon halad át.
Az első fázisban, kamaszkorban az anima az érzéki Vénusz képében jelenik meg. A második, a fiatal nőkre jellemző szakaszban a cselekvő és harcos Athénéval (esetleg az amazontermészetű Artemisszel) rokon. A harmadik fázis a szerető-féltő családanya archetípusáé, vagyis Démétéré. Végül érett korban az anima a bölcsesség arcát ölti magára, ez jelenik meg Héra (Jungnál Szophia) alakjában, aki segít, hogy még nagyobb harmóniába kerüljünk önmagunkkal.
Az animus négy fázisát a férfiistenségek és hősök alakjai tükrözik. Az első szakaszt Dionüszosz vagy Hermész szimbolizálja: ők jelenítik meg a serdülő energiáját, vagyis a szexuális vonzalmat ébresztő fiatalemberét. A második fázis az aktív életkorszakhoz és a létért folytatott küzdelem hez kapcsolódik. Ebben az időszakban fontos erőforrás a kezdeményezőkészség és a módszeres cselekvés, amelyeket Apollón, az éleslátó, Arész, a harcos vagy Héphaisztosz, az építő jelenítenek meg.
A harmadik fázisban a férfi a kimondott szó erejével tesz szert egyre nagyobb tekintélyre, legyen akár politikus, tanár, pap vagy neves szónok: így válik teljesen éretté és lesz élete igazán eredményes. A hatalomnak ez a formája Zeusz alakjában ölt testet. A férfi végül az animus negyedik fázisában, a gondolat megtestesüléseként válik a legbölcsebbé és legszabadabbá. Ezt a szakaszt szimbolizálja Merlin és a hozzá hasonló bölcsek, valamint Orpheusz is: ő a férfi, aki képes átalakulni és önmagával eggyé válni. Orpheusz legyőzött minden nehézséget azért, hogy végül egyesülhessen saját lelkével, Eurüdikével, és ezzel „antropodaimónná ” vált.
Az emberi lélek addig fejlődik, amíg végül sikerül összehangolnia ezeket a különböző, önmagáról alkotott mintaképeket. A bennünk lévő férfi- és női oldal egyesítésével elérhetjük azt, akik a szívünk mélyén valójában vagyunk.
Részlet Laura Winckler Férfiarchetípusok – A férfi rejtett arcai című könyvének előszavából, amely hamarosan megjelenik az Új Akropolisz Kiadó gondozásában.
Képek: pixabay, Új Akropolisz