Természetvédelmi akció a Duna–Ipoly Nemzeti Park területén

Esemény típus
Természetvédelmi akció
Időpont
Helyszín
Duna-Ipoly Nemzeti Park

Káros szenvedélyek helyett önkéntesség

Ökológiai csoportunk november 28-án újabb társadalmi munkát végzett a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található Budai Tájvédelmi Körzetben a természetvédelmi őr, Bíró Sándor felkérésére.

Azért indultunk erre a természetvédelmi akcióra, hogy segítsünk, hogy egy mély levegőt vehessünk, hogy a számítógéptől, az iskolapadtól, az íróasztaltól eltávolodjunk egy napra... Azért mentünk, hogy a területen előforduló és az igen változatos morfológiai adottságoknak köszönhetően kialakult változatos élőhelyeket, a rajtuk előforduló fás (felnyíló erdők-bokorerdők) és fátlan társulásokat (sziklagyepek, lejtősztyeppek) megóvjuk, fennmaradásuk érdekében élőhely-rekonstrukciós beavatkozást hajtsunk végre. A cél az idegenhonos fekete fenyő eltávolítása. A Budakeszi Erdészet 2009. éves erdőgazdálkodási tervében fakitermelésre kijelölt területként szerepelt ez az erdőrészlet. Mivel azonban ezeken a területeken a kitermeléseket nagy odafigyeléssel és jelentős emberi többletmunkával lehet csak megoldani, ezért (a Budakeszi Erdészet hozzájárulásával) a mi segítségünket kérték ehhez a munkához.

Jó lehetőség egy nehéz munka! Kihívás, hogy szakmai tudásunkat próbára tegyük. A bennünk lévő tenni, segíteni akaró szándék pedig egy ilyen önkéntes munkában jó medret talál. Nem magasról ugrunk, vagy lehetetlen helyeken repülünk, hanem megtaláljuk azokat a kihívásokat, amelyek másoknak is hasznosak.

Tízen érkeztünk Nagykovácsiba, ahonnan egy 5 km-es, csak terepjáróval megközelíthető út után értük el az akciónk helyszínére a Mária-völgybe. A természetvédelmi őr vezetésével felmértük a terepet, majd 3 motorfűrésszel rendelkező csapatot alakítottunk. A csapatmunka elengedhetetlen volt ennél a feladatnál is, mert a fán lévő ember és a lent lévők egymásra utalt munkát végeztek. Ráadásul a két nézőpont különböző, így állandóan megosztottuk egymással, mit láttunk, melyik lépés kivitelezhető mindkét látószögből.
A munkát a természetvédelmi őr útmutatásai alapján végeztük. A beavatkozás pontos okát tőle tudhattuk meg, vagyis, hogy a meredek déli oldalakban, illetve a gerincen található fenyők „böhöncös” (széles, oldalirányba kiterjedt) növekedésük miatt elnyomták a kőris csemetéket, illetve magszórásukkal és árnyalásukkal az alattuk lévő és nagyon sérülékeny nyílt dolomit sziklagyepeket veszélyeztették. Ezért kellett a megjelölt fákat kivágni, hogy több fény és tér jusson a növekedő fiatal erdőnek. A rézsűben kinőtt fenyők csökevényesek voltak, és szintén „ránőttek” a fiatal csemetékre. A rézsű aljába döntöttük ezeket a fákat, majd a kivágott faanyagból erózió fogó gátakat készítettünk.

Az időjárás nem kedvezett, mert szinte folyamatosan szemerkélt vagy esett az eső, de ez nem szegte kedvünk a munka elvégzésében. Délutánra még a nap is kisütött, és csodálatos kilátás tárult elénk a fennsíkról a Zsámbéki-medencére. Így a szemlélődés néhány percében megérezhettük a természet szépségét. Fehér dér borított mindent... Köszönjük a Pilisi Parkerdő Zrt. Budakeszi Erdészete és Bíró Sándor természetvédelmi őr számára, hogy lehetővé tette számunkra ezt a természetvédelmi célú beavatkozást.

szakmai vezető: Telepy Zoltán