Tudósítás az Egyiptom-napokról

Esemény típus
Kiállítás

2007. szeptember 15-17. Budapest, Petőfi csarnok

Több mint ezer ember volt kíváncsi a Petőfi Csarnokban megrendezett Egyiptom-napok nevű rendezvényünkre. A háromnapos program keretében igyekeztünk közelebb hozni az érdeklődőkhöz Egyiptom világszemléletét, kultúráját, értékeit.

Hosszas készülődés előzte meg az Egyiptom-napokat, amelyen kiállításokkal, előadásokkal, filmekkel, játékokkal és vásárral vártuk a vendégeinket. Tablóinkon bemutattuk az egyiptomi szimbólumok rejtélyes világát, az életről és halálról vallott felfogásukat, az oktatás és nevelés fontosságáról alkotott elképzelésüket, II. Ramszeszt és a kádesi csatát, Abu-Szimbel templomait, a Rosette-i kő történetét, és még sok más érdekességet. A hozzájuk kapcsolódó kvízkérdések megfejtésével értékes ajándékokat nyerhettek a szerencsések. Ezzel párhuzamosan több látogatót vonzott az Egyiptomi Nagykövetség fotókiállítása, amely a Vörös-tenger kincseivel és a sivatagok élővilágával ismertetett meg.

előadásNépszerűek voltak az előadások, amelyeket a Vámbéry Ármin Szabadegyetemről meghívott egyiptológus vendégeink, valamint az Új Akropolisz előadói tartottak. Különösen nagy figyelmet kapott a Kairóból érkezett Juan Martin Carpio másfél órás beszéde, amely a Denderai zodiákuson keresztül bevezetést nyújtott az egyiptomi gondolkodásmódba is. Az előadásokkal együtt filmvetítés és játék várta a vendégeket. A "szenet" egyaránt kedvelt játékká vált nemcsak a fiatalok, de az idősebb generációk körében is. Mélyebb értelmezésével tablóinkon és akropoliszi önkénteseink segítségével ismerkedhettek meg az érdeklődők.

 

szalmabáb-készítésA folyosókon a gyerekeké volt a főszerep. Pedagógusaink és segítőik közreműködésével kipróbálhatták a régészkedés mesterségét, ezen kívül agyagszobrot készíthettek, rajzolhattak, valamint búzából elkészíthették Ozirisz-bábuikat. A gyerekeknek szóló játékok sok felnőttet is az asztalokhoz csaltak, nem egy apuka és anyuka ült le gyermekével kézműveskedni. Gyerekeknek szóló kvízt is terveztünk, amely könnyített formában dolgozta fel azokat a témákat, amelyekkel a felnőttek találkoztak a tablókiállításunkon.

Vasárnap kiosztottuk az „Egyiptom öröksége” pályázatunk díjait is több kategóriában. A felhívásra félszáznál is több munka érkezett az ország minden részéből. A fődíjat, az egyhetes egyiptomi utazást a 9 éves Fábián Péter nyerte el aranycsúcsú fehér piramisával. Különdíjat nyert közönségszavazatok alapján a Csadorban című kép festője.

További képek:

kiállítási pillanatkép művészeti előadáseredményhirdetésgyőztes mű