Téli túlélési gyakorlat a Szúnyog-szigeten

Esemény típus
Természetvédelmi akció
Időpont
Helyszín
Leányfalu, Szúnyog-sziget
Február 15-16. csoportunk egy éjszakát a leányfalui Szúnyog-szigeten töltött. Az előrejelzéseknek megfelelő hideg és viharos szél volt – de legalább szúnyog, az nem. Még szerencse, hogy a programot megelőző többhetes képzés során felkészültünk rá, hogy a természetben járva hogyan óvjuk meg magunkat az időjárás viszontagságaitól.

A huszonnégy elszánt résztvevő este tizenegy óra körül kenuval evezett át a Dunán. Az éjszakai átkelés gyönyörű volt. Csend, holdfény, tükörsima vízfelszín. No meg hideg. És egyre hidegebb lett, miután kikötöttünk a túlparton. A hőmérő ugyan csak mínusz öt fokot mutatott, de a metsző téli szélben ennél jóval hidegebbnek tűnt. Most értettük meg, mire voltak jók azok a ruházati, menedéképítési és tűzgyújtási alapelvek, amiket a kurzus ideje alatt „plusz huszonötben” megtanulhattunk, és tantermi körülmények között már részben kipróbálhattunk.

Hamar kiderült, hogy jól állítottuk-e össze a felszerelésünket, ahogy előkerültek a kések, fűrészek, gyalogsági ásók, takarófóliák... vagyis a menedéképítés kellékei. Három-négy fős csoportokban láttunk neki az építkezésnek és nemsokára a széltől védett helyen már átvészelhettük az éjszakát.

Másnap reggel ragyogó napfény ébresztett bennünket, és a tűz mellett kissé felengedtünk. Táborunk napvilágnál egy kissé bizarrnak hatott ugyan, de a célnak megfelelt - még ha némelyik fedezék a tapasztalatok szerint egy kissé szellősnek bizonyult is...

Mielőtt melegben és biztonságban tudtuk volna magunkat, még várt ránk egy újabb dunai átkelés, amit a marasztaló, minden eddiginél élénkebb észak-nyugati szél és az azonnal ránk fagyó víz tett különösen kalandossá.

Összességében hasznos és élvezetes találkozás volt a téli természettel: jobban megtanultunk élni a hidegben, és a csontig hatoló élmények ellenére sem volt fagyos a hangulat.