Katasztrófamentési gyakorlat GenovábanDátum: 2007. május 30. szerdaHelyszín: Genova
Genova, 2007. május 30. - június 2.
Hestia a görög mitológiában a házi tűzhely istennője, a békés családi élet védelmezője. Ennek szellemében gyűlt össze az a több, mint 170 önkéntes - köztük a GEA magyar tagjai - a genovai kikötőben, akik részt vettek egy három napos nemzetközi katasztrófamentési gyakorlaton. A szervezők és vendéglátók az Új Akropolisz GEA csoportjának olasz tagjai voltak, akik több mint húsz éve működnek együtt az olasz polgári védelemmel, így megvan a szükséges tapasztalatuk és technikai hátterük egy ilyen rendezvény lebonyolításához. A feladat, aminek megoldására a tábor felkészített, sérült emberek kimentése a földrengés, vagy más okból összeomlott épületek alól. Megtanulhattuk a keresés módszertani alapjait, megismerkedhettünk a keresés és a mentés legfontosabb eszközeivel és technikáival, a szükséges védőfelszerelésekkel, valamint a katasztrófahelyzetek pszichológiájával. A tanultakat ki is próbálhattuk egy összetett helyzetgyakorlat során, amelyet olyan szakképzett önkéntesek vezettek, akik már többször nyújtottak segítséget valódi katasztrófahelyzetben. A képzés vezetői a technikai fogások mellett nagy hangsúlyt fektettek a csapatmunka elősegítésére, és annak a lelki megterhelésnek a kezelésére, ami egy éles helyzetben éri a mentőcsapat tagjait.
Hét ország képviselői, olaszok, spanyolok, franciák, osztrákok, németek, izraeliek, valamint a magyar csoport vettek részt a négynapos programon. Bár egymás szavát nem mindig értettük, a közös cél összekötött bennünket: mindenki tanulni akart, hogy a tudásával segíthesse a bajbajutott embereket. Rengeteg élménnyel és tapasztalattal jöttünk haza, amelyek reményeink szerint a jövőben a magyar GEA működését fogják segíteni. További képek:
|