Fakivágás a védett gyepről

Természetvédelmi akció
Kezdete
2012.02.19. vasárnap 08:00
Helyszín
Budai Tájvédelmi Körzet

Fakivágás a védett gyepről

   Februári akciónkon a vártnál kellemesebb időjárással köszöntött minket a természet. 13 fős csoportunk reggel találkozott a természetőrrel a Budakeszi Erdészet központja előtt. Saját gépkocsinkkal és a természetőr terepjárójával közelítettük meg a helyszínt, a Kakukk-hegyet...

 

 

 

 

Célunk egészségügyi termelés volt néhány fenyő precíziós kidöntésével. A kidöntött faanyagból eróziófogó gátakat építettünk, nem kis erőfeszítéssel és nagy gondossággal. Az akció során
- kb. 45 db beteg fenyőt döntöttünk ki,
- vagy a már kidőlt, fennakadt,
- esetleg kiszáradt fenyőket szedtük le
gondosan az őshonos faállományról, a virágos kőrisekről és a molyhos tölgyekről.

 

   A fákat sokszor elhúzással kellett irányítani, amihez a kötelet alpintechnika segítségével juttattuk fel rájuk. Akciónk során nem használtunk semmiféle erdészeti közelítő gépet, hiszen pontosan ezért kaptuk a felkérést a természetvédelmi őrtől: a közelítő járművek ugyanis túlságosan nagy kárt tettek volna a védett gyepben és az újulatban.

 

Az akció eredményeként:

- megbontottuk a koronazáródást, így az újulat (kőriscsemeték) több napfényhez jut,

- nem sérült az őshonos faállomány, így mostantól már terebélyesedhet,

- és végül a levágott faanyagokból erózifogó gátakat építettünk.

 

 

Köszönjük Bíró Sándor úr, természetvédelmi őr előkészítő és szervező tevékenységét, a részt vevő polgári természetőrök és más önkéntesek önfeláldozó munkáját, illetve a Pilis Parkerdő együttműködését. Köszönjük a támogatását az eszközökhöz.

Néhány az akcióról készült fotók közül:

 

   
 A helyszín: Kakukk-hegy   Kidöntött fa méretre vágása
   
 Rönk pozicionálása   A kész eróziófogó gát
   
 Küzdés egy fennakadt fával   Elhúzás
   
 A mai csapat   Alapos tervezés

 

 

 

 

 

Az akció korábbi felhívása:

 

Pilisi len helyett István király-szegfű és az év vadvirága, a tavaszi hérics.

Az erdészeti engedélyek hiánya miatt más helyszínen, de ugyanazzal a céllal rendezzük meg februári akciónkat vasárnap.

 

Polgári természetőrök és lelkes természetvédők jelentkezését várjuk az akcióra.

A magyar természetvédelem sok évtizede munkálkodik a pilisi kopasz csúcsok vegetációjának visszaállításán. A sziklás talajt megkötni nem könnyű feladat. Ezt a feladatot látták (és látják) el a betelepített feketefenyők. Ez az agresszív pionírfaj mára elvégezte feladatát és helyenként már az őshonos fajok életterét veszélyezteti, például a világon egyedül itt élő pilisi len élőhelyét.

http://www.szenas.hu/novenyvilag.htm

Ökológiai csoportunk legutóbb 2008/2009 telén tudott közreműködni – a kedvező időjárási viszonyoknak köszönhetően – ebben a természetvédelmi munkában. Reméljünk, idén megfelelően átfagy a talaj  a munkálatokhoz, így hasznos akciót szervezhetünk a Pilisi Parkerdővel együttműködve.

 

Az akcióra várjuk polgári termszetőrök és lelkes természetvédők jelentkezését.  Bár a fákat motoros fűrészekkel vágjuk ki, a részvételnek nem feltétele a kezelői jogosítvány. Az akció sikere a gondos, további károkat nem okozó anyagmozgatásban rejlik, ehhez fogadunk nagy örömmel minden segítséget.

 

Itt olvasható a tudósítás legutóbbi akciónkról.

Kapcsolódó cikk.

Szakmai vezető: Telepy Zoltán - 20/337-3301
E-mail: info[kukac]ujakropolisz.hu (infoatujakropoliszdothu), vagy telepy.zoltan[kukac]ujakropolisz.hu