Magány és egyedüllét - filozófiai kávéház

    Filozófiai kávéház
    Kezdete
    2014.12.14. vasárnap 18:00
    Helyszín
    Ribillió kávézó és söröző, Székesfehérvár, Rózsa u. 1.
    Részvételi díj
    A belépés díjtalan.

    Magány és egyedüllét - filozófiai kávéház

    -Korunk népbetegsége: a magány

    -A külső és a belső párbeszéd gyakorlata

    -Ki kérdezett? Karinthy Frigyes novellája

    A magány és egyedüllét témáját elsők között dolgoztuk fel a filozófiai kávéházak többéves történetében. Talán nem véletlen, hogy amikor úgy döntöttük, hogy megújítjuk a kávéházakat, éppen ezt a témát vettük elő.

     
    Maga a kérdés örökzöld, és nem csak korunk elidegenedő társadalmában vált fontossá; mindig is voltak emberek, akik magányossá váltak, bár nem éltek egyedül, mások pedig éppen azért keresték az egyedüllétet, mert meg akartak szabadulni a magányosság érzésétől. Ezt a látszólagos ellentmondást fogjuk megvizsgálni ez alkalommal három nézőpontból. Először a magányosság, mint érzés kialakulását vizsgáljuk meg, majd a külső és a belső párbeszéd gyakorlatát, amely elengedhetetlen, hogy ez a fojtogató érzés elmúljon. Végül Karinthy Frigyes novellája alapján azzal a magányossággal foglalkozunk, amit azok érzenek, akiknek fontos mondanivalója van embertársaik számára, de nem kíváncsi rájuk senki.
     
    Egy téma, három nézőpont, és – reméljük – sok-sok kérdés, amely bennetek ébred, hogy filozófiai beszélgetés alakulhasson ki közöttünk erről a fontos, mindenkit érintő témáról!
     
    Előadó: Grúsz Róbert
     
    Információ: szfvar[kukac]ujakropolisz.hu