tudomány cikkek

Az ökológiai válság életfeltételeinket döntő módon meghatározó volta miatt elengedhetetlen, hogy kiszélesítsük a problémamegoldás horizontját. Azt is kulcsfontosságú megvizsgálni, hogy ki, és milyen szakmai képzettséggel határozza meg a problémát. A képzés ugyanis hatással van a döntéshozó értékeire, és így tudat alatt befolyásolja, hogyan fogalmazza meg gondolatait. Minél súlyosabb problémákkal kell foglalkoznunk, annál fontosabb, hogy különböző szempontokból nézzünk rájuk, és felmérjük a megfogalmazásunk módjának következményeit. 

A technológiai ember hajnala és alkonya A cikk az azonos című előadás összefoglalása, amely az Új Akropolisz madridi központjában hangzott el, és a spanyol Nueva Acrópolis folyóirat 30., 1976. júliusi számában jelent meg.

Mekkora szerepet töltött be a technika az emberiség fejlődésében? A definícióból adódóan olyan eszközökről van szó, amelyek alkalmazásával az ember képessé válik arra, hogy uralja az anyagot. Ennek dacára nem elegendő kizárólag a technikai eszközöket figyelembe vennünk a haladás mértékének meghatározásánál. Manapság beszippant bennünket a technika imádata, ezért a civilizációk fejlettségi fokát és kiválóságát technikai előrehaladásuk alapján ítéljük meg. Ráadásul ragaszkodunk saját világfelfogásunkhoz: amikor ellátogatunk az ókori népek építményeihez, inkább az nyűgöz le, ha felfigyelünk valami hasonlóra a saját technikai megoldásaink közül, mintsem vallási vagy metafizikai értékeik.

Nikola Tesla nem csupán zseniális feltaláló volt, akinek tudományos munkássága felbecsülhetetlen hatást gyakorolt a technika fejlődésére, hanem egy olyan új tudóseszmény megtestesítője is, aki a képzelet alkotóerejére támaszkodik, és – nem utolsó sorban – tudását önzetlenül az emberiség javára fordítja. A géniusz életútját, feltalálói pályafutásának történetét végigkísérve bepillantást nyerhetünk tudományos, fizikai és elektronikai felfedezéseinek kulisszatitkaiba, párhuzamban önismereti és önirányítási képességének tudatos fejlesztésével.

Mitől válnak Bruno nézetei számunkra olyannyira aktuálissá? Ennek elsősorban két oka van: először is elmondhatjuk, hogy ma is egy Brunóéhoz hasonló, átalakuló korszakban élünk. Akkoriban, a 16. század végén az emberek a reneszánsz végét és az ellenreformációt élték át. Galilei (1564–1642) megfogalmazta a szabadesés törvényeit (1602), felfedezte a Jupiter holdjait és elősegítette a kopernikuszi világkép diadalát. A szellemi átalakulás korszaka volt tehát – akárcsak ma.