Feltehetjük a kérdést: Mi az élet? Mit jelent egy filozófus számára élni?
Az utóbbi évszázadokban jellemzővé vált nyomasztó életmód elfeledtetett velünk néhány egyszerű, mégis fontos értéket, s helyüket más, értelmetlen dolgok foglalták el. Ezért olyan nehéz megfogalmazni, mi is az élet.
Kétségkívül sokkal többet jelent annál, mint hogy van testünk, amelynek minden szeszélyét igyekszünk kielégíteni, valójában mégis alig tudjuk irányításunk alatt tartani, sőt az esetek többségében a rabszolgájává válunk.
Az élet nem lehet azonos a társadalomban betöltött kiemelkedő szereppel sem, hiszen az elismerés és a dicséret csupán valótlan káprázatok, amelyeket az ábrándoktól behálózott emberek osztanak ki; ami ma van, holnap minden látható ok nélkül semmivé lesz; ma nagy lendülettel vetjük bele magunkat valamibe, holnap pedig ugyanazzal a hévvel bánjuk meg…
Az élet nem állhat merő presztízsből és tetemes vagyonból sem, hiszen velük is ugyanaz történik, mint a dicsérettel és a bírálattal: kaleidoszkópszerűen változnak, és szinte lehetetlen felismerni az értékeset és a maradandót.
Hasonlót állíthatunk azokról is, akik minden reményüket az emberi kapcsolatokba vetik, de aztán nem tudják fenntartani és tovább gazdagítani őket. Családot alapítani, továbbörökíteni egy nevet vagy egy hagyományt, mindez értékes, de… teljes lesz-e ettől az életünk? Nem bukkan-e fel bennünk időről időre egy mélyen rejlő vágy, amely kíván „még valamit”, hogy attól minden más újabb, és ezzel együtt értékesebb és valódibb értelmet kapjon?
Egyesek tanulmányaikba zárkóznak, és ott keresik a lét értelmét; a tudás is egy útja-módja, hogy kitűnhessünk… Mások nem tudják mivel kitölteni a vánszorgó, értelmetlen órákat, ezért a szórakozásba menekülnek előlük. Mindez azonban kevés ahhoz, hogy elfeledtesse velünk belső énünk ürességét, amely hallgatásba burkolózik előttünk.
Egy filozófus szemében az életnek mindennél sokkal többet kell jelentenie. Az élet Iskola, mind közül a legteljesebb és legnehezebb. A test, az érzelmek és a gondolatok segítenek átjutni a próbákon ebben a különleges tanulófázisban. Az idő a nagy tanítómester, és a belső én a tanítvány, aki egész létezése során gyűjti a tapasztalatokat.
Ebből a nézőpontból a külső körülményeknek relatív értékük van, mégis szükségünk van rájuk, hiszen a kibontakozásunkhoz teremtenek megfelelő helyzeteket, maguk a körülmények azonban nem lényegesek és nem is véglegesek, ráadásul nem is ezek határozzák meg az embert. Sőt, ha így tekintünk rájuk, nem leszünk a megszállottjaik, és sokkal ügyesebben tudjuk majd kezelni őket és tudunk változtatni rajtuk. Az ember csak ekkor veheti kezébe saját sorsát.
Élni felelősen kell, önmagunk és mások iránt egyaránt. A filozófus nem élhet esetlegesen; cselekedeteinek értelme és logikája kell legyen, hogy túlmutassanak a puszta túlélés szintjén. Az élet iskolájában mindennek van miértje, következésképpen hogyanja és célja is.
Élni nagylelkűen kell, saját magunkkal és másokkal is. Segítsünk önmagunkon tanulással, és osszunk meg minden eredményt és tudást másokkal; lássuk meg az élet adta lehetőségeket arra, hogy szüntelenül adjunk a világnak és az emberiségnek, amelynek részei vagyunk.
Élni… élőnek maradni. Nincs ebben semmi titok, semmi szójáték. Az élő világegyetem részének érezzük magunkat, merítünk energiájából, hasznosítjuk és együtt rezgünk vele. A FILOZÓFUS élete így örökkévaló lesz, a tökéletesség felé tart, ami szintén örökkévaló.