Szerző
Akármit is tanulunk, bármi is a hivatásunk – vagy bármi is lesz, amint elvégeztük az iskoláinkat – időről időre felmerül ugyanaz a kérdés: a tanulni tudás. Mivel ezt általában nem tanítják, ezért mindenki úgy tanul, ahogy éppen megszokta – több-kevesebb sikerrel. Bekerülünk az egyetemre, a főiskolára, új munkahelyünkre, ahol elvárják tőlünk, hogy gyorsan és egyre többet sajátítsunk el. Igen ám, de hogyan?
Az eredményes tanulásnak ugyanúgy feltételei, eszközei vannak, és ugyanúgy gyakorlást igényel, mint bármely más munka vagy tevékenység. Gyakran mondjuk a tanulásra, hogy szellemi munka. Munka, mert hasonlóképpen a fizikai munkához ilyenkor is dolgozunk valamivel, ugyanakkor szellemi, mert amivel dolgozunk, az finomabb természetű.
Egy könyv számunkra nem csupán holmi papír és nyomdafesték: egy gondolathalmaz, a tanulással pedig ezek egy részét – a számunkra lényegeseket – a saját gondolataink közé szeretnénk beépíteni, rögzíteni, esetleg még tovább gondolni. És ahogy a fizikai munkánál a testünk egészsége, erőnléte és kitartása határozza meg a teljesítőképességet, úgy szellemi munkánál az elménké.
Fizikai szempontból például jól tudjuk, hogy fontos rendszeresen táplálkozni és megválogatni, hogy mit eszünk. Ugyanerre viszont ritkán figyelünk tudatosan az elménk szempontjából, pedig ez is hasonlóan működik: ha egy ideig nem kap enni, vagy csak silány minőségű eledelhez jut, legyengül, és akkor a tanulás – egyáltalán a gondolkodás – is rosszul fog menni.
Az iskolában, a munkahelyen vagy a médiából nem jutunk mindig kellően érdekes, tartalmas és elgondolkodtató mentális táplálékhoz, de hogy milyen „táplálék-kiegészítőket” veszünk magunkhoz, az már rajtunk múlik. A magvas gondolatok továbbélnek bennünk, és erőt meríthetünk belőlük. Arra sarkallnak, hogy aktív elgondolóivá, tervezőivé váljunk saját életünknek, ezért a könyvpiacot elárasztó népszerű könyvek dömpingjében nem biztos, hogy érdemes félretenni a klasszikusokat.
Elménk mozgékonysága és „jól tápláltsága” mellett egy másik fontos tényező, hogy egyáltalán akarunk-e tanulni. Ahhoz, hogy eredményesen, tartósan sajátítsunk el új ismereteket, elengedhetetlen, hogy tudjuk, miért ülünk az iskolapadban, pontosan mi, milyen mélységben és miért érdekel bennünket, vagyis hogy motiváltak legyünk.
Megfigyeltük-e már magunkon, hogy amiben motiváltnak érezzük magunkat – amit szeretünk –, arra valahogy szinte mindig van időnk? A motiváltság nyitottá tesz, és ha a cél elevenen él bennünk, tanulás közben nemcsak jól érezzük magunkat, hanem az eredmény is sokkal jobb lesz.
Ha valami nem motivál eléggé, fontos tudatosítanunk, hogy ez nem az adott tárgy tulajdonsága, hanem a mi viszonyulásunkból ered. Bárhogyan is, ha negatív érzelmi töltést keltő gondolatokat veszünk észre tanulás közben, tudatosítsuk és állítsuk meg őket, és helyettesítsük valami mással, ami számukra építő, előrevivő jellegű.
A tanulás sok összetevős folyamat, és a fentieken túl az emlékezet, az idő, a tanulási típusok, módszerek, és ezek helyes használata mind-mind hozzájárul az eredményes tanuláshoz. Azonban mindenfajta tanulás mögött ott ég az a belső láng, amely ősidők óta előreviszi az embert: a világ és benne önmaga megismerésének vágya. Einstein ezt a „szent kíváncsiság lángjának” nevezte, és önmagáról azt tartotta, hogy „nem vagyok különösebben tehetséges, csak szenvedélyesen kíváncsi”.
A titka az volt, hogy lankadatlan erőfeszítéssel és állandó szenvedéllyel haladt előre a megismerésben. Vagyis az ember legnagyobb vívmánya, hogy a gondolat szárnyas paripáit, amely önmaga belső univerzumának és az őt körülvevő világ mikéntjének megismerésére és megértésére vezeti, megtanulja befogni a módszeres ismeretszerzés kocsija elé.
Olvastad már?
Egy könyv számunkra nem csupán holmi papír és nyomdafesték: egy gondolathalmaz, a tanulással pedig ezek egy részét – a számunkra lényegeseket – a saját gondolataink közé szeretnénk beépíteni, rögzíteni, esetleg még tovább gondolni. És ahogy a fizikai munkánál a testünk egészsége, erőnléte és kitartása határozza meg a teljesítőképességet, úgy szellemi munkánál az elménké.
Fizikai szempontból például jól tudjuk, hogy fontos rendszeresen táplálkozni és megválogatni, hogy mit eszünk. Ugyanerre viszont ritkán figyelünk tudatosan az elménk szempontjából, pedig ez is hasonlóan működik: ha egy ideig nem kap enni, vagy csak silány minőségű eledelhez jut, legyengül, és akkor a tanulás – egyáltalán a gondolkodás – is rosszul fog menni.
Az iskolában, a munkahelyen vagy a médiából nem jutunk mindig kellően érdekes, tartalmas és elgondolkodtató mentális táplálékhoz, de hogy milyen „táplálék-kiegészítőket” veszünk magunkhoz, az már rajtunk múlik. A magvas gondolatok továbbélnek bennünk, és erőt meríthetünk belőlük. Arra sarkallnak, hogy aktív elgondolóivá, tervezőivé váljunk saját életünknek, ezért a könyvpiacot elárasztó népszerű könyvek dömpingjében nem biztos, hogy érdemes félretenni a klasszikusokat.
Elménk mozgékonysága és „jól tápláltsága” mellett egy másik fontos tényező, hogy egyáltalán akarunk-e tanulni. Ahhoz, hogy eredményesen, tartósan sajátítsunk el új ismereteket, elengedhetetlen, hogy tudjuk, miért ülünk az iskolapadban, pontosan mi, milyen mélységben és miért érdekel bennünket, vagyis hogy motiváltak legyünk.
Megfigyeltük-e már magunkon, hogy amiben motiváltnak érezzük magunkat – amit szeretünk –, arra valahogy szinte mindig van időnk? A motiváltság nyitottá tesz, és ha a cél elevenen él bennünk, tanulás közben nemcsak jól érezzük magunkat, hanem az eredmény is sokkal jobb lesz.Ha valami nem motivál eléggé, fontos tudatosítanunk, hogy ez nem az adott tárgy tulajdonsága, hanem a mi viszonyulásunkból ered. Bárhogyan is, ha negatív érzelmi töltést keltő gondolatokat veszünk észre tanulás közben, tudatosítsuk és állítsuk meg őket, és helyettesítsük valami mással, ami számukra építő, előrevivő jellegű.
A tanulás sok összetevős folyamat, és a fentieken túl az emlékezet, az idő, a tanulási típusok, módszerek, és ezek helyes használata mind-mind hozzájárul az eredményes tanuláshoz. Azonban mindenfajta tanulás mögött ott ég az a belső láng, amely ősidők óta előreviszi az embert: a világ és benne önmaga megismerésének vágya. Einstein ezt a „szent kíváncsiság lángjának” nevezte, és önmagáról azt tartotta, hogy „nem vagyok különösebben tehetséges, csak szenvedélyesen kíváncsi”.
A titka az volt, hogy lankadatlan erőfeszítéssel és állandó szenvedéllyel haladt előre a megismerésben. Vagyis az ember legnagyobb vívmánya, hogy a gondolat szárnyas paripáit, amely önmaga belső univerzumának és az őt körülvevő világ mikéntjének megismerésére és megértésére vezeti, megtanulja befogni a módszeres ismeretszerzés kocsija elé.
Olvastad már?
Cimkék