Ozirisz és Ízisz

Ozirisz, ÍziszLépten-nyomon találkozunk az egyiptomi szimbolikus gondolkodás egyik meghatározó elemével, a kettősségek egymásba alakulásával és harcukkal.

Egyiptomot az ellentétek földjének is nevezhetjük, ami földrajzilag, történelmileg és szimbolikusan egyaránt igaz: sivatag – termőföld, Felső-Egyiptom – Alsó-Egyiptom, fehér korona – vörös korona, Ízisz - Nephthüsz, Ozirisz – Széth. Ebben az állandóan mozgásban lévő világban az ellentétek kiegészítik egymást és egyben feloldódnak egy harmadik, mindkettőjüket egyesítő princípiumban. Így az ellentétek szükségesek az élet fennmaradásához, egymás nélkül nem létezhetnek, egymás kiegészítői, ahogy a fény és a sötétség, a Hold világos és sötét oldala, a nedvesség és a szárazság, s végül az élet és a halál.

Az egyik legismertebb isteni kettősség Íziszé és Oziriszé. Ez az istenpár mitikusan az egyiptomi civilizáció megteremtője: törvényeket hoztak, földművelésre, mesterségekre tanították a népet. Az ő történetüket évezredeken át, generációról generációra adták tovább.

Ozirisz pedig mindjárt uralkodása elején eltérítette az egyiptomiakat a nehéz és primitív életmódtól, megismertette velük a föld terményeit, törvényeket adott nekik, és megtanította őket arra, hogyan kell tisztelni az isteneket.

Később beutazta az egész földkerekséget, megszelídítette, s ehhez a legkevésbé sem volt szüksége fegyverekre, a legtöbb népet rábeszéléssel, jó szóval győzte meg, valamint különböző dalokkal és zenével nyerte meg az embereket magának. (Plutarkhosz)

Így lett Ozirisz mindvégig példakép az egyiptomi civilizációban, akinek szimbolikus története a világ felépítéséről és erőiről tanít, és megmutatja az ember számára a lelki-szellemi fejlődési utat, amelyet ő járt végig elsőként.
Ozirisz
Ozirisz nevei

az Élet Ura, Amenti Ura, az Első a Nyugatiak között, a Mozdulatlan Szívű, a Szomjúság Ura, az Öröklét fejedelme, a Maradandóság Ura, Unennofer, a Végtelen Idő Fejedelme, a Törvény és Igazság Ura.

Ízisz

A görög-római korban "ezernevűnek" hívták. Megnevezései közül néhány: Az ég királynője; Az istenek anyja; Ő, aki minden; A zöld termény úrnője; A ragyogó az égen; A tenger csillaga; A mágia nagy úrnője; A mágia, a termékenység, a természet, az anyaság és a túlvilág istennője; Az Életház úrnője; Ő, aki ismeri a szív helyes használatát; Az ég fényhozója; A hatalom szavainak úrnője és A tenger felett ragyogó hold.

„...íme itt vagyok én, a természet anyja, minden elemek úrasszonya, időtlen idők legősibb gyermeke, istenségek legnagyobbika, szellemek királynője, égi lakók legkülönbike, akinek alakjában minden isten és istennő egybeolvad, aki a menny ragyogó magasságait, a tenger gyógyító szellőit, az alvilág könnyes némaságát parancsaimmal igazgatom, akinek egyetlen istenségét sokféle alakban, százféle szertartással, ezernyi névvel imádja a földkerekség.”(Apuleius: Az Aranyszamár)

ÍziszÍzisz szimbóluma:

Ízisz fő attribútuma a nevének hieroglifáiban szereplő lépcső, amely közvetítő szerepére utal, és a szisztrum nevű hangszer.

„...A szisztrum felül kerekded formájú, és az ívén négy pálcika van, amelyek rázkódnak. A világ teremtett és újra elpusztuló részét ugyanis a Hold szférája veszi körül, és ebben a négy alkotóelem, a tűz, a föld, a víz és a levegő révén minden mozog és változik. [...] A rázódó részek alatt pedig az egyik oldalon Ízisz, a másikon Nephthüsz látható. Ezekkel a képmásokkal a teremtésre és a halálra utalnak, mert valójában az elemek átalakulásai és mozgásai.” (Plutarkhosz)

A szisztrumot a rendhez, a harmóniához kapcsolták. Először az istenek születésekor hangzott fel, vagyis a rend megjelenésekor a Káoszban, és ez a tulajdonsága teszi alkalmassá a szisztrumot Széth-Tüphón elűzésére is. Ha a harmónia felbomlik és így sérül a rend, a szisztrum elhallgat.

Ha a szisztrum nem szól, Ízisz haragos arcát mutatja és Szahmetként, a Sors oroszlánfejű istennőjeként jelenik meg, hogy rendet tegyen. Eszközei a sorscsapások, betegségek, balesetek… Szahmet azonban nem bosszút áll, csak azt szeretné, ha észrevennénk, hogy bajt okoztunk, és ha visszatérnénk a helyes ösvényre, Maat szárnyai alá.

Ozirisz – Ízisz – Hórusz

A mítosz szimbolikáját és hármójuk jellemzőit, szerepét és egymáshoz való viszonyát legkönnyebben Plutarkhosz háromszög-magyarázatán keresztül lehet megérteni. Ennek alapján induljunk ki egy háromszögből, melynek oldalai 3, 4 és 5 egység hosszúak, és ahol a háromszög magassága a férfi princípium, az alapja a női, az átfogója pedig a gyermek, az utód.

Ozirisz

Ő az eredet, a szellem, az isteni erő, amely meg akar nyilvánulni az anyagban. Mint látható, irányultsága függőleges, és árnyéka, amely az alapra vetül, mindössze egyetlen pont. Mivel tisztán szellemi lény, az ideák világának lakója, hat az anyagra, de kívül marad rajta. Mozgatja az anyagot, bár ő maga nem mozog. Ő az Ok, a mozdulatlan mozgató. Ezt példázza a fehér anyagba öltözött, mumifikált alakja, amely már nem képes lépni a fizikai világban.

„…ami rendezett, jó és hasznos, azt mint Ízisz munkáját és mint Ozirisz képét, az ő mását és értelmét tiszteljük…” (Plutarkhosz)

Ozirisz az apa, a megtermékenyítő, azaz az indító impulzust megadó férfierő. A természetben például ő a Nílus, aki áradásával évről évre termékennyé teszi a földet, felváltva a szárazság pusztító erejét, Széthet.

„A bölcsebb papok nemcsak a Nílust hívják Ozirisznak, hanem általánosságban a nedvességet létrehozó alapelvnek, őserőnek, a teremtés okának, a mag lényegének vélik.” (Plutarkhosz)

Ízisz

Ő az alap, és nem csak geometriai értelemben. Ő az anyag, amely befogadja a szellemi impulzust, a teremtés alapja és helye. Ő maga az anyagi világ, annak minden sokszínűségével és titkával.

„Ízisz ruháit színesre festették, mert hatalma az anyagra terjed ki, s az bármivé átalakulhat, ezen kívül mindent magába fogad: fényt, sötétséget, nappalt, éjszakát, tüzet, vizet, életet és halált, kezdetet és véget.[…]Ízisz ruháját gyakran használják, mert használat közben az érzékelhető és kézzelfogható dolgok, miközben ők maguk hol ilyenné, hol olyanná válnak, sokféleképpen leleplezik és megmutatják magukat.” (Plutarkhosz)

Az idők folyamán Ízisz szinte minden más istennő alakját és jellemzőit magába olvasztotta: a női természet, a szeretet és a bölcsesség, a mindent magába foglaló és mindennek életet adó ősanyag megtestesítőjeként. Benne egyesült az anya odaadó szeretete, a természet átható jósága és a szépség lelkesítő ereje. Ugyanakkor a forma mögötti rejtély jelképe is lett. Plutarkhosz közölte a Szaiszban az istennő trónszékére vésett feliratot: „Én vagyok mindaz, ami volt, ami van és ami lesz, s ruhámat még senki halandó nem lebbentette fel.”

Hórusz

Hórusz és AnubiszŐ az átfogó, a fiú. Kettős lény: geometriai szempontból a két irány, filozófiai szempontból pedig a szellem és az anyag keveréke. Kettős természetéből adódóan képes összekapcsolni a két világot. Ozirisszal ellentétben cselekedni képes a megnyilvánult világban, ahol a szellemet, a rendet képviseli.

Hórusz az anyagban megnyilvánuló akarat. Ő védelmezi a földön a törvényt és az igazságot, és örökké tart a Szétthel vívott harca, itt a pusztulás és a törvénytelenség erőit testesíti meg. Nem meglepő, hogy éppen ez az isten a fáraó legfőbb védelmezője, akinek államfőként az volt a feladata, hogy megvédje az országot, gondoskodjon a nép jólétéről, oktatásáról, egészségéről.

A király halála után, amikor már nem cselekedhet az anyagi világban, Ozirisszal válik azonossá. Ezt a célt szolgálták a hosszan tartó mumifikálási rítusok, amelyeket pontosabban ozirifikálásnak kellene nevezni.

Hórusz és Anubisz

Hórusz a látható világban cselekvő, a Naphoz hasonlóan fényével elűz minden árnyékot. Anubisz birodalma az éjszaka, hiszen lát a sötétségben, és a lelket a testtől való elválása után Ozirisz elé vezeti.
Cimkék