Nyár – a lélek lehetősége

    Madarak a naplementében, tenger felettMár beléptünk a nyár kapuján. Újra átéljük a természet ciklusának egyik ismétlődő fázisát, bár talán pontosabb, ha azt mondjuk, hogy alávetjük magunkat neki. De a passzivitás helyett hasznosabb lenne, ha kicsit jobban tudatosítanánk életünk valamennyi pillanatát, és nem csupán kihúznánk naptárunkban a szinte észrevétlenül múló napokat. A nyár különleges időszak, azonban mára nagyrészt elveszítette jelentésének mélységét a versek, a bevett szokások, a hétköznapi gondolkodásmód és a reklámok hatására.

    Az emberek a nyarat többnyire „pihenésre” szánják, csakhogy a mostani szünidők nem a pihenésről szólnak elsősorban. Úgy tűnik, hogy legtöbben a lelküket akarják pihentetni, testüket viszont, amennyire csak lehetséges, cselekvésre bírják, mégpedig olyanra, amilyenre hajlamaik és ösztöneik vezetik őket. Az újságok, a filmek, az utcai plakátok a nyárhoz a fürdőruha-kavalkádot, a különleges, pezsdítő italokat, a pszichedelikus zenét, a szélben lobogó hajat, valamint az általános lazaságot és komolytalanságot társítják.

    Egy fokkal finomabb szinteken a nyarat a „megérdemelt pihenés” és a „bőség” időszakának tekintik. Az érett gyümölcs példázza az érett és komoly embert, aki az év többi részében végzett fáradságos munkáját piheni ki.

    Most pedig mi, az események és divatok szele sodorta kicsiny porszemek, tegyük fel a kérdést: az évszakok csupán véletlenszerűen követik egymást, vagy találhatunk valami mélyebb összefüggést is ebben, esetleg a természet igazi nyelvét?

    Természetesen ez utóbbit tartjuk igaznak. Ha az egész természet élő, és ha mi, akik részei vagyunk ennek a természetnek, alá vagyunk vetve az élet és a halál, a betegség és az egészség, a fiatalság és az öregség körforgásának, akkor miért utasítsuk el a gondolatot, hogy a nyár, az ősz, a tél és a tavasz a természet életének megnyilvánulásai?

    A nyár az érettséget, az élet kiteljesedését jelenti, és bennünket is arra serkent, hogy ugyanígy érezzünk. Ez az analógiák játékából fakad, amelytől nagyon nehéz függetleníteni magunkat. Nem arról van szó, hogy kerüljünk ki a természet hatása alól. Ellenkezőleg, érezzük magunkat érettnek, teljesnek, telítődjünk napsugárral, vagyis energiával, és intelligensen használjuk ki a nyár adta lehetőségeket. Nemcsak a testnek kell pihennie, nemcsak a testnek kell éreznie ezt a teljességet, a belső embernek is engednünk kell, hogy nyara teljes legyen, és megszabaduljon a mindig jelen lévő gondoktól.

    A pihenés nem a zenén, az italokon, a legújabb divaton, a tenger vagy a hegyek közelségén múlik (noha ezek a tényezők is segíthetnek). Az ember számára a pihenést tevékenységeinek váltogatása hozza. Ha elfáradtunk a hosszú hónapokon át végzett rutinfeladatainkban, pihenjük ki őket megújult alkotóerőnk segítségével: olvassunk mást, beszéljünk másról, osszuk be máshogy a napunkat, a szokott útvonalaink helyett válasszunk újakat. Ha a mindennapok egyhangúsága tudatunkat hosszú hónapokon át a test igényeinek szintjén tartotta, újítsuk meg lelkünket a nyár erejével. Itt az idő, hogy újra feltegyük a régi kérdéseket: „Ki vagyok?”, „Honnan jövök?”, „Merre megyek?”. A nyár érett letisztultságában megtalálhatjuk azokat a válaszokat, amelyeket a tél sötétjének csendje esetleg nem engedett meglátni.

    Az emberre jellemző törvény, hogy állandóan tevékenykednie kell. Hiába dédelgetünk romantikus álmokat a pihenésről, amelyben semmit sem csinálunk, hiszen sohasem érhetjük el az abszolút semmittevést: ha nem jár a kezünk, akkor majd jár az elménk; ha nem gondolkodunk, akkor az érzelmeink lesznek aktívak, ezek pedig mind ugyanúgy „fárasztanak” minket.

    Csak az képes pihenni, aki előtte elfáradt. Csak az hagyhatja abba a keresést, aki már megtalálta, amit keresett. Tényleg mindenki elfáradt már önmaga keresésében? Nem kellene-e ezt az időszakot arra fordítani, hogy tevékenységeink jellegét megváltoztatva elkezdjük keresni azt a nyár ígérte érettséget, amelyet az emberre vonatkoztatva EVOLÚCIÓNAK hívnak?