Kolumbusz tudta, hol van Buda

Mátyás és a csillagok

Mátyás király érdeklődése a csillagászat és az asztrológia iránt – némi túlzással – veleszületett. A kis Hunyadi tanítója, apja ifjúkori barátja, Vitéz János nagyváradi püspök, később esztergomi érsek, kiváló matematikus és csillagász volt. Galeotto Marzio szerint „Sok tudományban az elsők közé tartozott, az asztrológiának pedig annyira híve volt, hogy a csillagászati naptárt mindig magával hordta, és semmit sem cselekedett, míg a csillagokat meg nem kérdezte.” Vitéz valószínűleg szívesen tárta fel ezeknek a számára is kedves tudományoknak a rejtelmeit a fiú előtt. Mátyás már gyermekként megkedvelte a csillagjóslást, és kíváncsisága felcseperedve sem csillapodott. 14 évesen koronázták királlyá és ezután is nagy bizalommal hagyatkozott udvari csillagászainak számításaira, kikérve véleményüket minden jelentős eseménnyel kapcsolatban – legyen az a pozsonyi egyetem megalapítása vagy a bécsi hadjárat időpontjának meghatározása. Fiának, Corvin Jánosnak horoszkópját ma is őrzi a Krakkói Egyetemi Könyvtár, Bonfinitől pedig tudjuk, hogy Mátyás a királyi bibliotéka mennyezetére az égboltot festette, rajta az állatövi jegyekkel és bolygókkal. A kép azt a csillagzatot mutatta, amely alatt a király trónra lépett. Mit adott azonban a csillagászattörténetnek ez a kivételes érdeklődés?

Korabeli csillagtudomány és a korát megelőző uralkodó

Az első csillagászok Vitéz János közvetítésével vagy közbenjárására érkeztek Magyarországra. Vitéz még nagyváradi püspökként – és mint Európa-szerte híres és elismert humanista – hívatta udvarába Georg von Peuerbach bécsi professzort, aki korábban V. László udvari csillagásza volt. Peuerbach nem fogadta el a meghívást, mégis neki köszönhető több, Vitéznek ajánlott mű, köztük azok a táblázatok, amelyek nyomán kiszámíthatóvá váltak a korabeli közeljövő nap- és holdfogyatkozásai. De legnagyobb érdeme talán mégis az volt, hogy közvetítette az ókori csillagászat tudását a kor tudósaihoz. Ő kezdeményezte Ptolemaiosz művének, az Almagestnek a latinra fordítását és átdolgozását, ami azért volt fontos, mert mindezidáig ez a munka volt az irányadó a bolygópályák és -mozgások leírására, és így a csillagászati idők meghatározására is. Egyre nyilvánvalóbbá vált azonban a Julián-naptár csúszása, és egyre fontosabbá a tengeri navigáció pontosítása. Az alapmű lefordításával hozzáférhető lett a ptolemaioszi világkép, és lehetővé vált az idő- és helymeghatározás új alapokra helyezése. A művet azonban már nem ő, hanem kivételes tehetségű tanítványa, Regiomontanus fejezte be.

Regiomontanus, a königsbergi (innen a német szó tükörfordításából alkotott humanista latin neve) születésű Johann Müller, szintén Vitéz János meghívására érkezett Magyarországra, aki a pozsonyi egyetemre hívta matematikát és csillagászatot oktatni. Hogy Regiomontanus igent mond, híven tükrözi a Mátyás-kori Magyarország hírnevét.

Az 1460-as évek végétől már több csillagász is dolgozott a budai udvarban, a lengyel Johann von Golgau, az olasz Francesco Roselli és a szintén lengyel Ilkus Márton személyében. Az országban három csillagda, vagyis csillagvizsgáló működött, az egyik Mátyás budai palotájában, a másik Esztergomban, Vitéz János rezidenciáján, a harmadikat pedig Kalocsán, Váradi Péter, a város érseke állíttatta. Ez utóbbi felszereltsége természetesen nem vetekedhetett a király és Vitéz János csillagvizsgálóival, sőt néhányan még a létét is megkérdőjelezik. Az esztergomi csillagvizsgáló műszereinek egy részét Vitéz még Nagyváradról hozta magával, a későbbi berendezést azonban, csakúgy mint a díszes királyi csillagvizsgáló kialakítását, Regiomontanusra bízták, aki nemcsak a csillagászati számítások tudósa volt, de a műszerek megszerkesztésében is elsőrendű tekintélynek számított. Mátyás azonban nem csupán pazar berendezéseivel kápráztatta el az udvarában dolgozó asztrológusokat. Könyvtárában minden jelentős csillagászati mű hozzáférhető volt, amely a 15. századig megjelent. Regiomontanus művei közül is három gazdagította Mátyás könyvtárának kódexgyűjteményét. Az ékesen díszített, vaskos kötetekről ma nem gondolnánk, hogy a csillagászok mindennapi megfigyelőmunkájához voltak használatosak.

Regiomontanus szerteágazó tudományos tevékenysége sok területen lendítette előre a tudományok fejlődésének kerekét. Az érsek kérésére kidolgozott egy a horoszkópok kiszámítására és magyarázatára vonatkozó művet, amit még érkezése évében adott ki, Vitéznek ajánlva. A röviden Tabulae directionum (Irányok és eredetek táblái) címen ismert munka nemcsak azért lett népszerű, mert megújította és megkönnyítette az égbolt 12 házának kiszámítását, hanem mert érthető formában adta közre ezeket a számításokat. A német tudós, a csillagászat történetében elsőként aprólékosan el is magyarázta ezeknek a számításoknak a lépéseit. Ez mutatja, hogy Regiomontanus nemcsak a tudományos lángelme volt, hanem volt képessége ahhoz is, hogyan lehet bonyolult képleteket az érdeklődőkhöz közelebb hozni. A közérthetőség megjelenése a tudományban komoly előrelépés volt ebben az időben – ma is az volna.

A király természetesen maga is folyamatosan igénybe vette Regiomontanus szolgálatait, és sokszor folytattak élénk disputákat csillagászati kérdésekről. Egyszer – a legenda szerint – a tudós még meg is gyógyította a királyt. Akkoriban egy holdfogyatkozás és annak megmagyarázhatatlan volta és hatásai komolyan próbára tették Mátyást, akit kiújuló szívgyengeségének tünetei ismét erőteljesebben kínoztak. Az orvosok régóta hiába keresték a betegség okát, Regiomontanus azonban a jelenség pontos magyarázatával és a királynak javasolt erősítő étkezési tanácsokkal megnyugtatta és meggyógyította a legyengült uralkodót. Úgy tartják, Mátyás igen megkedvelte a csillagászt, és busásan megjutalmazta ezért a gyakorlati segítségért.

Regiomontanusnak a csillagászat mellett a modern matematika is sokat köszönhet. Nevéhez fűződik az első szinusz- és tangenstábla összeállítása, amelyben az értékek 10 milliomod pontossággal szerepelnek, amivel a modern trigonometria megteremtéséhez járult hozzá. De csillagászati és földrajzi számításai is olyan nagyhatású újításoknak adtak alapot, mint a Gergely-naptár vagy Kopernikusz új bolygóelmélete.

Az 1471-ben a Mátyás elleni összeesküvés hírére Nürnbergbe távozó Regiomontanust munkatársa és barátja, Ilkusz Márton váltja a budai udvarban. Bár a lengyel származású tudós sokkal hosszabb ideig tartózkodott Mátyás udvarában, mégis jóval kevesebbet tudunk róla. Neki köszönhető többek között Regiomontanus Tabulae directionumának egy tökéletes másolata, illetve Magyarország első csillagászati kézirata is: egy 1468-as üstökösnek a pontos leírása.

Az egykor a sárospataki református kollégiumban őrzött és onnan a II. világháborúban elhurcolt könyvek között volt Ilkusz Márton egy dolgozata, amely egy 1468. szeptember 22-én megjelent üstökös leírását tartalmazza. Az égi jelenség annyira fénylett, hogy a szemlélők számára még nappal is tisztán kivehető volt. Az írás – a kornak megfelelően – elsősorban az üstökös megjelenésének asztrológiai vonatkozásait és hatásait ismerteti, ám tudományos értéke is van, mivel erről az üstökösről alig maradt más csillagászati feljegyzés.

Az 1471-ben királyi asztrológusi címet kapott Ilkuszról tudjuk, hogy Mátyás olyan nagyra tartotta, hogy Bécs ostrománál, illetve az egész hadjárat idején elkísérte az uralkodót, és számításaival, jóslataival mindvégig segítette a király döntéseit.

Ilkusz Márton, Mátyás 1490 áprilisában bekövetkező halála után is Budán maradt, de az új uralkodó, II. Ulászló kegyei helyett inkább magyar főurak, köztük Váradi Péter kalocsai érsek – mint említettük, maga is csillagvizsgáló-tulajdonos – barátságát kereste. II. Ulászló is hitt a csillagjóslásban, ezt mutatja asztrológusainak nagy száma, azonban már kevéssé érezte át a csillagászat tudományának, tudósainak és eszközeinek valódi értékét. Uralkodása alatt kerül el hazánkból a budai csillagvizsgáló legtöbb nagy értékű berendezése. Ulászló a portéka nagy részét – az értő utókor neheztelését magára vonva – politikai engesztelés gyanánt a pápai követnek ajándékozta.

Az asztrológia és az asztronómia szétválása alig 400 éves. Ezek a mára két tudománnyá lett területek évezredeken keresztül egyek voltak, és a rejtélyes, múltat-jövőt átfogni képes asztrológia jelentősége csak a 16. század elején kezdett átfolyni a szakszerűen vizsgálható-mérhető csillagászat medrébe, hogy aztán az „egzakt tudomány” teljesen perifériára sodorja. A humanizmus és a humanista tudósok még a jövő szélsőséges szakosodásáról mit sem sejtve hódoltak az univerzális tudást megragadni igyekvő Hét Szabad Művészet, benne a matematika és az asztrológia együttes ismeretének. Hunyadi Mátyás még egységként találkozott a kettővel, hitt a jelentőségükben és felmérte fontosságukat, ezért udvara lehetőséget teremtett mindkettő fejlődésére. Személyes lelkesedése és érdeklődése a magyar és európai csillagtudomány kibontakozásának hajtómotorjává vált.

 

 

Olvastad már?