Kilépés Paradoxiából?

    Szerző
    elgondolkodó fiúHa egyszer majd a jövőben elnevezik korunkat, nem lenne meglepő, ha a Paradoxia fantázianevet kapná. Fejlettnek nevezett társadalmainkban nagyobb anyagi bőségben élhetünk, mint valaha egy uralkodó, mégis, mennyi a panasz és az elégedetlenség a mindennapjainkban.

    Mindentudó gépek segítenek bennünket, de úgy érezzük, hogy többet dolgozunk, mint egy középkori jobbágy. Büszkén állítjuk, hogy az utóbbi évtizedekben nagyobb tudást halmoztunk fel, mint az előző évezredek nemzedékei, és olyan magabiztossággal vélekedünk a világegyetem keletkezéséről és felépítéséről, mintha egyik kis sejtünk fogalmazna meg szilárd elméleteket teljes emberi valónk működéséről. Pillanatok alatt temérdek információhoz juthatunk, mégis tétován állunk saját lelki működésünk előtt. Mintha mi magunk is csupa ellentét lennénk. Van egy „jót mondó”, tisztán szóló részünk, és egy mindig elégedetlen, perlekedő, lusta, indulatoskodó. Egyszerre vagyunk jók és rosszak, emelkedettek és közönségesek. Úgy tűnik, hogy világunk, és benne mi is, a sok kettősség közepette a változékonyság áldozatai vagyunk, és hiába vágyunk a nyugvópontra.

    Hol az egység? Van-e egyáltalán? Van valami, ami állandó? Talán éppen a kérdésfeltevő, önmagával is gyakran meghasonlott, a békét, harmóniát kereső ember az állandó. Korunk jól láthatóan majd szétszakad az ellentétektől, de az emberi léthez mintha hozzátartoznának a paradoxonok. Más-más történelmi jelmezbe bújva és élettérben mozogva mindig is megtapasztalhattuk a kettősségeket, a nyugtalanító kérdéseket. Mintha ugyanazok a szemek tekintetének ránk egy asszír szoborról, római mozaikról, kínai festményről, reneszánsz arcképről, múlt századi fényképről vagy egy mai facebookoldalról.

    Mintha nem lenne új a nap alatt… A keleti és nyugati gondolkodók az ókortól kezdve szembesültek és szembesítettek a ma is ismerős kérdésekkel. Miért vagyunk összetettek: tiszta lények és állatiasak egyszerre? Hogyan lehetséges, hogy elménk óriási tudást képes magába fogadni, mégsem működünk jól? Ha az egész természetre jellemző az evolúció, mit jelent ez az embernél? Van-e esélyünk az elégedett, tartósan nyugodt lelkiállapotra? Miért van az, hogy közösségként is annyira tökéletlenül működünk? Egyáltalán, mindenben a tökéletlenségre vagyunk kárhoztatva?

    Filozófiai kiállításHa az emberiség névről legalábbis jól ismert gondolkodóit és tanait, akár többek közt a buddhizmust, a tibeti tanokat, az egyiptomi világképet, Platónt vagy Leonardót nem száraz tananyagoknak tekintjük, amelyekről illik tudni és be kell sorolni valamilyen filozófiai-tudományos-vallási fogalom alá, akkor észrevehetjük, hogy igazából egy kincsesládán ülünk. Ülhetünk rajta továbbra is azon merengve, hogy úgysincs válasz a kérdéseinkre, és a lét miatti szorongásunk, kínzó tudatlanságunk megváltoztathatatlan. De ha felnyitjuk, és a tanulni akarás, a szintéziskeresés szándékával bátran kutatunk benne, rácsodálkozhatunk, hogy mennyire időszerű, vagy inkább időtlen, amit találunk. Más-más formában és nyelvezettel, de hasonló gondolatokat tanítanak a kettősségek felülmúlásáról, az emberi természet bonyolultságának okairól, és arról, hogyan alkossunk a tökéletesség jegyében újat, hogyan fogadhatjuk el eközben saját tökéletlenségünket, és ami ennél sokkal több, miként változtathatunk ezen saját életünkben és közösségi szinten egyaránt.

    Ma alig mernénk valakit „bölcsnek” titulálni, pedig az emberiség több évezredes hagyománya szívesen él ezzel a jelzővel: a bölcsességre vágyni és azt szeretni, vagyis szó szerint philo-szophosznak lenni nem egy szűk elit kiváltsága, hanem bárkinek a lehetősége, aki túl szeretne lépni a paradoxonokon, szeretne jobb és mélyebb kapcsolatot teremteni másokkal, és feloldani önellentmondásait. Nekik ajánljuk évente több alkalommal indított filozófiai bevezető kurzusainkat, ahol együtt bepillanthatunk a „ládába”: a keleti és nyugati tanításokba, hogy gyakorlati megvalósításukba kezdjünk. Itt és most.



    Filozófiai bevezető kurzusaink következő időpontjai