Szerző
A rosszkedvű emberek legtöbbször úgy magyarázzák hangulatuk okát, hogy egész nap tűrniük kell a munkahelyi, pénzügyi, családi, egészségi, párkapcsolati nehézségeiket, és ezek felemésztik minden erejüket.Tudjuk, hogy az élet bonyodalmakkal jár, de a rosszkedv okait ne ezekben keressük, hanem a belső erő hiányában, ha képtelenek vagyunk szembeszállni velük, és abban, hogy ezekben a helyzetekben nem filozófushoz méltóan viselkedünk.
Ha ezek a gondok nem lennének, mások bukkannának fel, amelyek ugyanúgy megváltoztatnák lelkiállapotunkat. A rosszkedv ugyanis olyan negatív viszonyulás, ami bennünk van, és nem a nehézségek okozzák. Így szoktunk reagálni a kellemetlen vagy feszült pillanatokban.
A rosszkedv a gyenge jellem jele. Azt mutatja, hogy kevés energiát szentelünk személyiségünk alakítására. Olyan ellenségről van szó, amelyre nem figyeltünk oda eléggé, és amely a csalódások és a nem megfelelően feldolgozott tapasztalatok hatására egyre nagyobbá válik. A rosszkedvű ember bukásait és elégedetlenségeit súlyos teherként veszi magára, így útja keservessé válik.
Minden gondunkat nem fogjuk tudni egyszerre megoldani, némelyiküket életünk végéig sem, azonban tőlünk függ, hogyan viszonyulunk hozzájuk. Ha engedjük, hogy nyomasszanak, nem lesz elég erőnk ahhoz, hogy továbbhaladjunk, és már nem fogjuk tisztán látni, melyek az élet valódi értékei. Rosszkedvünk egyre csak nőni fog, elkeseredünk, magányosnak és meg nem értettnek érezzük magunkat.
A rosszkedvű viszonyulás szokássá, rossz beidegződéssé válhat, amelynek nem tulajdonítunk kellő fontosságot, és amely egyre inkább elkedvetleníti környezetünket. A rosszkedvűt, akárcsak a vihart, messziről lehet látni, és az emberek távol tartják magukat tőle, hogy elkerüljék viselkedésének villámcsapásait. A rosszkedv betegség, amely más gyenge jelleműeket is megfertőzhet.A rosszkedv másik gyökere az önközpontúság, amely arra jellemző, aki elvárja másoktól, hogy az ő vágyaihoz és elképzeléseihez igazodjanak. Amikor nem az elvárásai szerint történnek a dolgok, bosszankodni kezd, és barátságtalan arckifejezésével vagy éles szavaival rátámad a körülötte lévőkre.
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a kárörömöt sem. Ha önmagunkon nevetünk, filozófusként viselkedünk. Ha hibáinkat és gyengeségeinket kinevetjük, az lazít és enyhíti a helyzetek drámaiságát, így felül tudunk kerekedni az élet tragikomikumán. Ha azonban kegyetlenül feltárjuk más hibáját, hogy mindenki nevessen rajta, és nem nézzük, hogy az érintettnek ez hogyan esik, és vajon ő is jól szórakozik-e, súlyos udvariatlanságot követünk el.
Nem függnek tőlünk az ebbe a hibába esők agresszív tettei, azonban finoman megfékezhetjük őket. Ha jókedvvel reagálunk, erőt tanúsítunk, bizonyítjuk, hogy a nehézség nem tud megtörni minket. Tanuljunk a múlt és a jelen filozófusaitól, akik a legkeményebb körülmények között is derűsek maradtak. Lelkük ereje és nyugalma abból fakadt, hogy biztosak voltak abban, hogy semmi sem véletlenül történik, és hogy az emberrel nem eshet meg olyasmi, amit ne lenne képes elviselni.
Ahelyett, hogy bosszankodtak volna, inkább keresték a rejtett okokat, hogy aztán – ha arra volt szükség –, változtassanak saját viszonyulásukon és meggyőződéseiken. Ez a filozófus ismérve.
Cimkék