Herkules, a Vasember

    VasemberSzerte a világon májusban mutatják be az év egyik – ha nem a – legjobban várt akciófilmjét, a Bosszúállók folytatását, amelyben a szuperhősöknek Ultronnal, a mesterséges intelligenciával felruházott robottal kell megküzdeniük. A kasszasiker-várományos sztori egyike a manapság különösen divatos képregény-adaptációknak: több mint egy évtizede sorra váltják egymást a vásznon a Marvel és a DC hasábjairól életre kelő szuperhősök. Hogy csak a legsikeresebbeket említsük közülük: a Vasember eddig három, az Amerika kapitány kettő, a Batman három folytatást ért meg, de szép számmal akadnak még társaik Pókember, Superman és mások személyében.


    Ezek a történetek, túl a lenyűgöző látványvilágon és az akciódús jeleneteken, a mindennapi külső mögött rejtőző nem mindennapi karaktereknek köszönhetik sikerüket. A szuperhősök, bár bizonyos jellemző vonásaikban kitűnnek a tömegből, általában hús-vér emberek, akárcsak a néző, aki így a hétköznapisággal együtt a hősiesség belső esélyével is azonosulhat. A Pókember atyja, Stan Lee is abban látja a figura sikerét, hogy a hőstetteihez álruhát öltő szereplő maszkja mögé bárki odaképzelheti magát. Így válik a filmek fontos alkotóelemévé a dilemma, hogy képes-e a főhős meghaladni hétköznapi emberi léptékkel mért vágyait-gondolatait, és – olykor súlyos – áldozatok árán elfogadja-e a nagyobb erő jelentette komolyabb felelősséget. Így válhat hőssé az alkoholista-szexista Tony Stark (Vasember), az ügyetlen-szeretetéhes Peter Parker (Pókember) vagy a csontjatörött-megöregedett Bruce Wayne (Batman).

    Hollywood azonban nem csak modern hősöket keres, hiszen a görög mitológia alakjai is reneszánszukat élik a vásznon. Mitikus hősök ihlették az olyan filmeket, mint A titánok harca, A titánok bosszúja, a folytatást is kiharcoló Percy Jackson vagy a közelmúlt akcióhistóriája: a Herkules. Ezeket az isteneket és félisteneket azonban nagyon is emberi érzelmek mozgatják: szenvedélyek fűtik, haragból, bosszú- vagy hatalomvágyból, félelemből bocsátkoznak küzdelembe, nem ritkán ostoba vakmerőséggel. Herkulest például – hollywoodi értelmezése szerint – a tizenkét munkája során valójában egy egész hadsereg segíti győzelemre, a lernai hüdra pedig kígyóbőrt fejére húzó barbár hordaként jelenik meg: a félisten tehát valójában csak egy leleplezett ember.

    Vagyis amíg az egyik oldalon az átlagember álcája alatt heroikus hős várja a „kitörési pontot”, addig a mitológiai hősöket megfosztják trónjuktól. Miért ez a „szerepcsere”? Az egyik magyarázat lehet az, hogy a film elején „hősünk” általában ügyefogyott, megtört stb. karakter, aki jelenetről jelenetre győzi le önmagát és válik hőssé. A film üzenete egyszerű: ha egy ilyen alak képes rá, akkor a néző mégúgy, talán hamarabb is.

    Rudolf Tegner: Herkules és a hydraEz a típusú jellemábrázolás azonban nem veszi számításba a minden ember lelke mélyén valóban ott rejlő hősi szellemet, amelyet éppen a mítoszok hőseinek példái szólítanak meg. A mitikus történetek azt mutatják meg, akivé – hatásos effektek nélkül ugyan, de – valóban válhatunk. Nincs egységes recept, és az olvasó örömest elidőzhet a kérdésnél, hogy Héraklész tizenkét munkája milyen képességet tett próbára, hogyan jutott túl rajta és hogy a megoldás vajon alkalmazható-e a saját életében? Hiszen a mítoszok nem öncélú sztorimesélések voltak, hanem az ember belső fejlődését akadályozó nehézségek legyőzéséhez adtak kulcsot. A változatos küzdőterek és válogatott próbák nem a látványt, hanem a belső horizont tágítását szolgálták. Így az olvasónak lehetősége nyílik megtalálni önmagában a hőst, aki megküzd a különböző fenevadakkal, és képes lesz kiállni saját élete változatos próbáit.

    Herkules (görög nevén Héraklész) próbatételei lépcsőről lépcsőre újabb és újabb képességek kifejlesztésére sarkallják a hőst, míg végül kiérdemli az istenek társaságát és halhatatlanná válik. Ezzel a mítoszok „ráígérnek” bármely szuperhős szuperképességeire, hiszen Pókembertől nem a kezéből kilövellő pókhálót, Tony Starktól pedig nem a röpképes páncélt irigyli a néző, hanem azt a belső erőt, amely képessé teszi ezeknek az eszközöknek a kifejlesztésére és használatára. A mítoszok példái éppen arról beszélnek, hogy miként tehetünk szert olyan belső erőre, amellyel felfegyverkezve már bármilyen külső és belső akadállyal meg tudunk küzdeni. És nem csupán másfél-két órára, hanem életünk bármely pillanatában.