2004.09 szeptember

2004.09 szeptember admin

Kulturális Hírlevél 26. szám
2004. szeptember


TARTALOM



Kedves Olvasó!

Az utazásra, a szabadban való mozgásra késztető nyár után szeretném megosztani Önnel egy élményemet, amelyről bensőséges természete ellenére mégis könnyű beszélni vagy írni. Talán azért, mert a mindenkiben pislákoló filozófustermészethez köthető, és sokan megtalálhatják megfelelőjét saját lelkük kincsei között.

Mint általában nyáron, most is sokat járkáltam, az egyik eseménydús helytől mentem a másikig. Közben sokan vettek körül, és vagy résztvevője voltam velük együtt a különböző programoknak, vagy éppen mi magunk készítettük a programokat. A sok külső mozgás azonban néha háttérbe szorítja a figyelő embert, aki nemcsak a pillanatnak él, hanem elemzi önmagát, saját tetteit, majd ennek az egyszerű tapasztalatlevonásnak a segítségével változtat önmagán, és így igazgatja leendő sorsát. És ha elfeledkezünk lelkünk valódi igényéről, aki nemcsak az élményekre vágyik, hanem a belőlük levonható tanulságokra is, azaz a tanulásra, hirtelen elégedetlen lesz az ember, üresnek érzi magát, bármi történjék is körülötte.

Éppen egy ehhez hasonló állapotban gyalogoltam a Sziget Fesztivál rögtönzött kis utcáiból kikerülve – az esőtől menedéket keresve – a Civil Szigeten részt vevő egyesületünk sátra felé, ahol éppen a Jonathan Livingston, a sirály című zenés hangjáték előadására készülődtek. Leültem a nézőtérre, hogy újra meghallgassam a történetet. Életem során sok olyan emberrel ismerkedtem meg, akiknek életük egyik meghatározó élménye volt Richard Bachnak ez a kis terjedelmű műve, amelyen – mint minden óriási alkotáson – valahogyan nem fog az idő. Most újra megbizonyosodtam erről, lelkem minden rezdülésével követve egy különleges – vagy talán nem is annyira különleges – sirály történetét, aki mindennél jobban repülni szeretett. Egész életét arra szánta, hogy elérje a tökéletes sebességet, amely szabaddá tesz, megtisztít, erőt, örömöt ad.

És akkor hirtelen megértettem mestere szavait, aki azt magyarázta Jonathannak, hogy akármekkora sebességgel tud is repülni, mindig korlátba fog ütközni, és hogy a tökéletes sebesség nem a gyors repüléssel, a helyváltoztatással érhető el. „A sirályok, akik megvetik a tökéletességet az utazgatás kedvéért, lassan haladnak, és sehova nem jutnak el. Azok, akik lemondanak az utazásról a tökéletesség kedvéért, egy pillanat alatt bárhová eljutnak… A tökéletes sebesség az, ha el sem indulsz, és máris ott vagy.”

Ki van ott? A lelkem, aki mindig VAN, függetlenül attól, hogy éppen milyen térben vagy időben mozgok. Mindig éber, mindig készen áll arra, hogy tanuljon. Nincs jobb vagy rosszabb körülmény, sors, ha a Lélek szemével tudom szemlélni a helyet, ahol éppen tartózkodom. Bármi vesz is körül, VAGYOK, ezért valójában nem is megyek sehova, annak ellenére, hogy a látszat mást mutat… Egyszerre voltam egy konkrét tér-idő dimenzióban, és egy mindentől független létben, ahol minden addigi azonosulás megszűnt korlátnak lenni.

Amikor ezt az állapotot elérte, a Sirály számára a repülés egészen új dimenziókat nyert: elkezdett tanulni repülni a múltban és a jövőben, a jóságban és a szeretetben.

Az előadás véget ért. Megtapsoltuk a sirályoknak hangjukat kölcsönző fiatalembereket. Felálltunk és kimentünk a sátorból. Az eső is elállt…

Deák Szilvia
a magyarországi Új Akropolisz elnöke

 

 

 


KEZDŐDIK AZ ISKOLA…

Igen, szeptemberbe léptünk, megkezdődik az iskola. Gyerekkorunkban ilyenkor, a fáradtabban mosolygó őszi napsütésben csupa zsibongás töltött el bennünket, meg némi szomorúság is, hogy újra meg kell kezdeni a tanulást. Akkor még azt gondoltuk, hogy szeptembertől júniusig tart az iskola, és utána mindent kipihenhetünk a nyári vakáció idején…

Talán akkor kezdünk igazán átlépni a felnőttkorba, amikor rájövünk, hogy nem lehet szétválasztani életünk iskoláját és a pihenést. Amikor egy bölcs mondás azt mondja, hogy addig élünk igazán, amíg tanulunk, arra gondol, hogy a bennünk lakó lélek mindig képes tanulni.

Diákéveink csalfa módon azt sejtetik, hogy a tanuláson túl kell lenni, hogy be kell fejezni, és majd azután elkezdődhet az élet (persze a nagybetűs). A tanulás azonban nem egyszerűen a képzést és az ismeretek felhalmozását jelenti. A lelkünk mintha örök gyermek maradna. Képes új lendülettel, a korábbi gondolkodási sablonokat és kategóriákat elhagyva, friss szemmel körülnézni. Ha kell, képes újra és újra, egyre bölcsebben olvasni az élet könyvében. Kíváncsi, rácsodálkozó, és a maga módján ártatlan, mert állandóan kész a befogadásra.

Ezt a lelket éltetve valójában a nevelői leszünk saját magunknak. Nem meglepő, hogy a „nevelés” szó a „növelés, növekedés” szavakkal függ össze. Fontos, hogy mit tekintünk növekedésnek. Ha egyszerűen anyagi természetű nagyobbodásra, ismeretek elsajátítására gondolunk, akkor kisebbnek hisszük magunkat, mint amilyenek lehetnénk. Valamilyen módon természetesen gyarapodunk a tudásban, de jobbak leszünk-e emberként?

Ha emberként – szívvel és értelemmel egyszerre – szeretnénk növekedni, akkor higgyük el bátran, hogy bármely pillanatban tanulhatunk. A lelkünk nem öregszik, és jólesően fogjuk tapasztalni, hogy milyen mozgékony, nyitott, és hogy milyen csodálatosan erősödik bennünk a befogadóképesség, és a megértéssel együtt a szerénység és a szeretet.

Az Új Akropoliszban is megkezdődik az iskolaév. Iskolánk arra törekszik, hogy megadja ennek, a lélekkel való tanulásnak a lehetőségét. Az alább látható kurzusok, előadások, programok – a kínai taoizmustól a zene jótékony hatásain keresztül az erdőtisztítási akciókig – igen sok oldalát villantják meg a tudásnak: hiszen mindenhol azt keressük, hogyan növekedhetünk-nevelkedhetünk emberként, hogy hasznos életet élhessünk.

Takács Mária

 

 

ŐSZI-TÉLI PROGRAMJAINK

BUDAPEST

Helyszín:

Új Akropolisz Kulturális Közhasznú Egyesület, 1088 Budapest, Krúdy Gy. u. 15. (pincehelyiség)

Belépődíjak:

Az előadásokra: 500 Ft
A Meseház programjaira: 400 Ft
A kurzus díja: 2000 Ft/hó. A kurzus bevezető előadása díjtalan.

2004. szeptember 11. szombat

Természetközeli életmód

Kirándulás, ismerkedés növényekkel, emberekkel, erdőtisztítás.
Találkozó: 8.30-kor a Moszkva téren, a 22-es busz végállomásánál

2004. szeptember 21. kedd, 19.00

A zene jótékony hatásai

  • Hogyan segíthet életünkben a megfelelő zene?
  • A harmónia elérése a zene segítségével
  • Hogyan tegyük tartóssá pozitív lelkiállapotainkat zenével?

Előadók: Rusznák Laura és Sztanek Péter

2004. szeptember 22. szerda, 18.30

Mire jó a filozófia?

Filozófiai bevezető kurzus.

2004. október 2. szombat

A Gellért-hegy tisztítása

Sziklák, vízesés, meredélyek – alpinistáknak
Sétautak, erdő, pihenőhelyek – „gyalogosoknak”
Találkozó: 9.00-kor a Gellért-hegyi vízesés aljában

2004. október 5. kedd, 19.00

Taoista szimbólumok Kínában

  • A taoizmus szent emberei és helyei
  • A nyolc halhatatlan
  • A taoista alkímia és az Aranyelixír

Előadó: Wágner Mária

2004. október 14. csütörtök, 18.30

Életre való filozófia

Filozófiai bevezető kurzus.

2004. október 19. kedd, 19.00

Jöjjön, aminek jönnie kell – erőpróbák a mesékben

  • Miért győznek mindig a mesehősök?
  • A siker útja az erény útja
  • Honnan tudja a mesehős, hogy melyik út a helyes?

Előadó: Joó Katalin

2004. november 6. szombat

„Amit a lombok jótékonyan eltakartak”

Erdőtisztítás és őszi környezetvédelmi és természetfotó-pályázat.
Találkozó: 9.00-kor a Moszkva téren, a 22-es busz végállomásánál

2004. november 9. kedd, 19.00

Rómaiak és germánok

Két világrend harca és egysége, avagy hová lettek Quintilius Varus legiói
  • Iulius Caesar germaniai tervei, hadisikerei
  • Germán harcosbeavatások, római harcos istenek
  • Hogyan lett az ellenségeskedésből együttmőködés?

Előadók: Kaposi István és Rusznák György

2004. november 22 – december 2.

Ruhagyűjtési akció

Az Új Akropolisz Krúdy Gyula utcai központjában
Nyitva: hétfőtől csütörtökig 18–21 óráig

2004. november 30. kedd, 19.00

Gyógyászat a világ tetején – a tibeti orvoslás

  • A tibeti orvoslás eredete és alapjai
  • Életenergiák és a betegségek okai
  • Tibeti diagnosztika és gyógyító eljárások

Előadók: Doba Éva és Nagy Alinda

2004. december 7. kedd, 19.00

Saint-Exupéry: A kis herceg

Egy megindító történet a barátság, az őszinteség és az örök hűség erejéről. Vajon miben találja meg az ember a boldogságát? Vannak-e a nagy kérdésekre igazi válaszok? Színielőadásunk a kis herceg történetének feldolgozásával igyekszik közelebb kerülni a nagy titokhoz.

2005. január 11. kedd, 19.00

Richard Bach: Jonathan Livingston, a sirály

Diavetítéses előadás
Bach történetének középpontjában Jonathan Livingston sirály áll, aki felfedezi, hogy a repülés több, mint egy egyszerű eszköz a puszta túléléshez. Ezért gyakorol, próbálja megismerni önmagát, képességének határait. Hosszú harca valójában az ember küzdelme saját, belső nehézségeivel és azokkal a külső megpróbáltatásokkal szemben, amelyek hátráltatják átalakulását, szabadságának elérését.

2005. január 25. kedd, 19.00

Labirintus vagy útvesztő – az építész csodája

  • Építészeti fortély?
  • Ember a labirintusban, labirintus az emberben
  • A középpont keresésének harcai

Előadók: Császár Edina és Fraszt Magda

2005. február 8. kedd, 19.00

Szeret? Nem szeret? – verses est

Válogatás magyar és külföldi szerzők szerelmesverseiből.
Az est folyamán elhangzanak többek között József Attila, Képes Géza, Reményik Sándor, Shakespeare versei, amelyek annak titkát kutatják, hogy hogyan keressük az egységet, a teljességet egy kapcsolaton belül.

„Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.”

(Pilinszky János: Átváltozás)

2005. február 17. csütörtök, 18.30

Életre való filozófia

Filozófiai bevezető kurzus.

2005. február 22. kedd, 19.00

Kelta titkok nyomában

  • A druidák rejtélyes tudása
  • Kelta embereszmény
  • A szent földrajz és a kelták; magyarországi összefüggések

Előadó: Takács Mária



A MESEHÁZ ELŐADÁSAI

2004. szeptember 4. szombat, 15.30

Fehérlófia

A mese hallgatása közben a gyerekek erdőként, királylányként, griff-fiókaként bekapcsolódhatnak a történet alakításába.
Óvodásoknak és kisiskolásoknak ajánljuk.

2004. október 2. szombat, 15.30

Mirr-murr

Mirr-Murr, a szeleburdi macska és a tiszta szívű kiscsacsi kedves, tanulságos és fordulatokban gazdag történeteit mesemondóink adják elő.
Előadásunkat 6–12 éveseknek ajánljuk.

2004. november 6. szombat, 15.30

Berzsián és Dideki

Berzsián vaksága miatt a legjobb barátaitól is eltávolodik, de vaksága nem a szemét érinti… A szülőkkel a szerelmes és lustálkodó kamasz témája kerül napirendre. Hogyan orvosolhatjuk a szívügyekkel elfoglalt, ábrándozó serdülő gondjait?
Előadásunkat 7–12 éveseknek ajánljuk.

2004. december 4. szombat, 15.30

Karácsonyi ajándékkészítés és műsor

Az ünnephez illő műsor után üvegfestéssel, szalvétatechnikával vagy termésekből ki-ki elkészíthet egy ötletes ajándéktárgyat.

2005. február 5. szombat, 15.30

A farkas szempillái

Mesedélután: mesemondás, kesztyűbáb készítése. A szülők közben a mese szereplőinek szimbolikájával ismerkedhetnek meg.
Előadásunkat 4–10 éveseknek ajánljuk.




GYŐR

Helyszínek:

Új Akropolisz Kulturális Közhasznú Egyesület, 9021 Győr, Árpád u. 9.
Zichy Palota, Győr, Liszt F. u. 20.

Belépődíjak:

Az előadásokra: 400 Ft
A kurzus díja: 1200 Ft/hó. A kurzus bevezető előadása díjtalan.

2004. szeptember 14. kedd, 18.00

Trója hősei

  • Akhilleusz, az Ember szimbóluma
  • Pszichológia az ókori világban
  • A harc értelme és az ember sorsa

Előadók: Nyári Erzsébet és dr. Németh István

2004. szeptember 21. kedd, 17.00

Életre való filozófia

Filozófiai bevezető kurzus.

2004. október 14. csütörtök, 18.00–22.00

Love-war (ejtsd: Lavór)

Kihívások, erőpróbák, beszélgetés, zene, tánc, film… az Akropoliszban.
Bátorság és kreativitás a váratlan helyzetekben: technikák és stratégiák
Előadás és beszélgetés:
  • Boldogságkeresők „háborús övezete”
  • Játszmák és önismeret
  • A harmóniát segítő és gátló tényezők: gyakorlatok tánccal és zenével
Házigazda: Kassai Zita

2004. október 16. szombat

GEA-akció

2004. október 21. csütörtök, 18.00

Goethe és Schiller – nagy egyéniségek párbeszéde

Zenés, verses est a Barokk Nosztalgiák Művészeti Fesztivál keretében

„Az élettől kaphat-e többet ember,
mintha a Természet-Isten kitárul?
S ami szilárd, szellemmé oldva leng el,
s a szellem műve megmarad szilárdul.”

(W. Goethe: Schiller koponyája – részlet)

„Ki világtörténetet él,
a pillanatra hogy hajolhat?
Csak ki kora szívéig látva ér,
méltón csak az beszélhet, az dalolhat.”

(W. Goethe: Szelíd Xéniák – részlet)
Helyszín: Zichy Palota

2004. október 27. szerda, 17.00

Életre való filozófia

Filozófiai bevezető kurzus.

2004. november 8. hétfő, 17.00

A titokzatos maják

  • Jaguárok, sasok, koponyák, virágok és egyéb szimbólumok a dzsungel mélyén
  • Chichén Itzá: a hely, ahol a szárnyas kígyó a földre száll
  • Maja labdajáték, avagy út a bölcsesség felé

Előadó: Kőnig Erika

2004. november 15. hétfő, 17.00

Életre való filozófia

Filozófiai bevezető kurzus.

2004. december 4. szombat, 16.00

Jön a Mikulás!

Verses, zenés délután óvodásoknak és kisiskolásoknak.

2005. január 20. csütörtök, 18.00

A matematika újabb reneszánsza

  • Fraktálok, mintázatok, analógiák a természetben
  • A világegyetem hűséges/hűtlen mintázata: az Ember
  • Az elérhető végtelen: a számok és az ember fejlődése

Előadó: Apáti János

2005. február 9. szerda, 19.00

Rómaiak és germánok

Két világrend harca és egysége, avagy hová lettek Quintilius Varus legiói
  • Iulius Caesar germaniai tervei, hadisikerei
  • Germán harcosbeavatások, római harcos istenek
  • Hogyan lett az ellenségeskedésből együttműködés?

Előadók: Kaposi István és Rusznák György





SZEGED

Helyszín:

Új Akropolisz Kulturális Közhasznú Egyesület, 6721 Szeged, Berzsenyi u. 3.

Belépődíjak:

Az előadásokra: 350 Ft
A kurzus díja: 1200 Ft/hó. A kurzus bevezető előadása díjtalan.

2004. szeptember 22. szerda, 19.00

Gilgames – mítosz és valóság

  • Az ember, aki nem tudott meghalni
  • Szerelem és háború
  • A múlt lépcsőin a jövő felé

Előadó: Mayer Márta

2004. szeptember 28. kedd, 19.00

Életre való filozófia

Filozófiai bevezető kurzus.

2004. október 2. szombat, 10.00–13.00

GEA-akció

A találkozó helyszíne: az Új Akropolisz szegedi központja

2004. október 6. szerda, 19.00

Háború Trója falainál

  • A harc célja
  • Istenek, hősök, emberek
  • Az eposz főszereplőinek szimbolikája

Előadó: Rusznák György

2004. október 8. péntek, 19.00

Néhány perc Örkénnyel – színpadi játék élőzenével

„Sokszor a legbonyolultabb dolgokban is jól megértjük egymást, de előfordul, hogy egészen egyszerű kérdésekben nem.”
(Örkény István)

Előadja: Az Új Akropolisz színjátszó köre

2004. október 14. csütörtök, 19.00

Életre való filozófia

Filozófiai bevezető kurzus.

2004. október 20. szerda, 19.00

Spárta – a város, ahol nem volt szükség falakra

  • Leónidasz – a példa ereje
  • Thermopülai – önzetlenség és hősiesség, avagy a harc értelme
  • A nők helyzete Spártában
  • A spártai demokrácia

Előadó: Papp Tibor

2004. október 27. szerda, 19.00

A technika filozófiája

  • A fejlődés mozgatórugói
  • Gép és lélek kapcsolata
  • Mesterséges intelligencia

Előadó: Havasi Ferenc

2004. november 10. szerda, 19.00

A varázsfuvola

  • A nő és a férfi próbái
  • Képtelen mese vagy logikus építmény?
  • Saját varázsfuvolánk hangjai

Előadó: Lőrincz Laura

2004. november 24. szerda, 19.00

Színvarázs

  • A színek hatása a lélekre
  • Hogyan lássuk világunk színeit?
  • Teremtsünk rendet és harmóniát saját színeinkkel

Előadó: Hegyeshalmi Orsolya

2004. november 23–30. (keddtől keddig)

Ruhagyűjtési akció

A gyűjtés helyszíne: Az Új Akropolisz szegedi központja

2004. december 1. szerda, 19.00

Aztékok

  • Magas szintű civilizáció, vagy barbár nép?
  • Azték Naptárkő, egy kultúra kőbe zárt hagyatéka
  • Épületek az örökkévalóságnak

Előadó: Kovács Mihály

2004. december 13–23.

Karácsonyi vásár

Szeged, Dóm tér

2005. február 2. szerda, 19.00

A matematika újabb reneszánsza

  • Fraktálok, mintázatok, analógiák a természetben
  • A világegyetem hűséges/hűtlen mintázata: az Ember
  • Az elérhető végtelen: a számok és az ember fejlődése

Előadó: Apáti János





A FILOZÓFIA MINT ÉLETFORMA

„A tanulás nem csupán adatok gyűjtését jelenti. Ilyenkor lépünk kapcsolatba mindazzal, amit a többi ember élete során kigondolt, megépített, kidolgozott, és ajándékul ránk hagyott, mint tapasztalata gyümölcsét. Ilyenkor lépünk be a nagy bölcsek, nagy mesterek gondolatvilágába. Ilyenkor építünk szilárd hidat a múlt és a jövő között. Ilyenkor őrizzük a múltat és építjük a jövőt. Minderre szert tehetsz, ha kezedbe fogsz egy könyvet… és tanulni kezdesz.”

Delia S. Guzmán
az Új Akropolisz nemzetközi elnöke





 

INFORMÁCIÓK

Rövid Hírlevelünk néhány „levélkét” tudott megmutatni. Ha szeretné látni a „fát” is, az Új Akropolisz nemzetközi és magyar szervezetét is megismerni, tekintse meg nemzetközi és magyar honlapjainkat.

Kulturális Hírlevelünk eddigi számait megtekintheti az interneten.

Köszönjük figyelmét!

http://www.acropolis.org
http://www.ujakropolisz.hu

Kulturális Hírlevelünk szerkesztősége:

„Hírlevél” <info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)>

Ha a jövőben nem szeretné Hírlevelünket megkapni, kérjük jelezze a info[kukac]ujakropolisz.hu (szerkesztőségnek).


SZÉKHELYEINK:

  • Budapesten: 1088 Krúdy Gy. u. 15. (pincehelyiség). Nyitva tartás: hétköznap 18–21 óráig. Telefon: 334-2756.

  • Győrött: 9021 Árpád u. 9. Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig. Telefon: (96) 311-727.

  • Szegeden: 6721 Berzsenyi u. 3. Nyitva tartás: hétköznap 18–22 óráig. Telefon: (62) 452-183.