2002.11 november

2002.11 november admin

Kulturális Hírlevél 6. szám
2002. november

 

TARTALOM

 

Kedves Olvasó!

Néha nehéz úgy beszélni vagy írni, hogy az ember nem ismeri azokat, akikhez eljutnak gondolatai, másrészt viszont ez megszabadít attól a kényszertől – amelynek gyakran nem vagyunk tudatában –, hogy úgy nyilvánuljunk meg, hogy tetszést arassunk, illetve egyetértésre találjunk. Nyilván szükségünk van mások támogatására, illetve arra, hogy ezáltal érezzük meggyőződéseink megerősítését, csak akkor van baj, ha az egyetértést a személyes érdekeink védelme miatt keressük. Lehet-e ma egyáltalán olyan közös, az egész emberiségre kiterjedő érdekről beszélni, amely mindenkivel jót tesz, ráadásul nem csak a szép szó szintjén marad? A valóság durván megmutatja, hogy a világot kicsiny érdekek közötti harc uralja, amely sokszor kegyelmet nem ismerő tettek révén nyilvánul meg. És ahol érdekek ütköznek, ott nehéz igazságot szolgáltatni.

Miért is van ennyi baj a világgal? Miért az erőszak és a fegyver az első eszköz, amelyhez nyúlunk? Mi történt az emberrel, hogy idegennek érzi saját nagy családjának tagjait, és hogy semmitől sem riad vissza, ha úgy érzi, igazságtalanság érte? Talán elfeledkeztünk arról, ami bennünket összeköt, és egyetemességével messze felülmúl mindenféle személyes érdeket? Talán elfeledkeztünk a lelkünkről.

Régebben azt tanították az embernek, hogy ne elégedjen meg a felszín kutatásával; hogy minden bajnak az oka a jelenségek, az okozatok mögött rejlik. Ha átvitt értelemben betegségnek hívunk minden diszharmóniát, könnyű belátni, hogy összehasonlíthatatlanul többet ér megtalálni a kór okát, mint csak enyhíteni a fájó tüneteken. És hol van ez az ok? Sok keleti és nyugati filozófiában egyaránt az elmébe helyezik, ahol először téves gondolatként fogan meg a később egyre konkrétabb szinteken megnyilvánuló, működési rendellenességeket okozó tényező. Buddha etikai maximáinak gyűjteménye, a Dhammapada, a törvény útja, a következő mondattal kezdődik: „Ami ma vagy, tegnapi gondolataidból ered, és amit most gondolsz holnapi életedet formálja. Életünk az elménk teremtménye…”

Gyakran láthatjuk, hogy hasonló nehézségekre különböző emberek egészen máshogyan reagálnak. Valaki jobban bírja, sőt legyőzendő akadálynak tartja a bajt, és ha sikerül kijönnie belőle, erősebb, nemritkán bölcsebb emberré válik. A különbség abban rejlik, hogy mit gondol róla, hogyan értelmezi a nehézséget: az élet részének tekinti, vagy valami olyan kórnak, amely igazságtalanul éppen őrá sújtott.

Ha Marcus Aureliusszal egyetértve azt mondjuk: „Minden, ami történik, igazságosan történik…”, akkor szabaddá váltunk arra, hogy kutassunk az okok után, mivel nem pazaroljuk energiáink nagy részét arra, hogy tagadjuk a velünk történtek igazságosságát. Megszabadítjuk az elménket, hogy a sértett, szubjektív érzésekkel vegyített gondolatoktól mentesen, objektívebben vizsgálja a múltat, és esetleg megleljen egy távolabbi okot, amelynek okozatát most éljük át. A másik, még ennél is nagyobb kihívás: a mostani gondolatainkkal még formálható jövő. Ahhoz, hogy jövőnk jobb és harmonikusabb legyen, gondolatainknak is olyanná kell válniuk.

Az emberek néha puszta jelenlétükkel enyhíthetnek egymás szenvedésein. És szükség is van erre az „elsősegélyre”, akármilyen formában érkezzen is. De ebben a megkínzott világban, amelyben gyakran nem tudunk értelmes választ adni a minden logikát nélkülöző szenvedés miértjére, ugyanannyira szükségünk van rá, hogy megtanuljuk az okok keresésének módszerét. A bölcsekhez, a filozófusokhoz fordulhatunk segítségért, azokhoz, akik arra tanítják az emberiséget, hogyan kutassa a szemmel láthatatlan, gondolattal azonban megragadható törvényszerűségeket. A Hírlevél mostani számában idézünk Paracelsustól, attól a többnyire félreértelmezett reneszánsz kori orvos-filozófustól, aki az ember egészségét keresve ugyanúgy arról tanított, hogy hol és hogyan kell meglelnünk betegségeink okait.

Ahogyan egy-egy ember is meglelheti a gyógyulást lehetővé tévő okokat, a nagy lény, az emberiség jelenlegi súlyos betegségéből sem tudunk máshogyan kigyógyulni, mint hogy felfedezzük a baj okait: a közös szellemi gyökereinktől való elszakadást, a természettől való eltávolodást, az egymástól való elidegenedést. Amíg ez a különváltság nem szűnik meg, aligha várhatjuk sorsunk jobbra fordulását.

Deák Szilvia
a magyarországi Új Akropolisz elnöke

 

 

NOVEMBERI PROGRAMOK

BUDAPEST

november 15. péntek,
19.00

 

TECHNOLÓGIAI REJTÉLYEK AZ ÓKORBAN

  • Gigantikus építészet: hogyan nem építettek piramisokat?
  • Szent földrajz és szent építészet – a szimbolizmus gyakorlati alkalmazása
  • Fémművesség, üvegtechnika

Előadó: Horváth Ferenc

november 29. péntek,
19.00

MICHELANGELO – A SZÉPSÉG MEGSZÁLLOTTJA

Diaképes illusztrációkkal

  • Szobrok, freskók, versek
  • Korának gondolkodásmódja, filozófiai eszmék Firenzében
  • Miben rejlik Michelangelo alkotásainak titka?

Előadók: Jamrik Andrea, Orbán István

GYŐR

november 14. csütörtök,
18.00

SHAKESPEARE – A GLOBE SZÍNHÁZ,
AVAGY A „THEATRUM MUNDI”

  • Emblémák, kulcsok a drámákhoz
  • Bölcsesség és bolondság a Lear királyban

Reneszánsz zenével

Előadók: Nyári Erzsébet, Szabados Éva

Helyszín: Gyermekek Háza

november 28. csütörtök,
17.00

FENG SUI – A TERMÉSZET HARMÓNIÁJA OTTHONUNKBAN

  • Ősi kínai térrendezés
  • Rend belül és kívül
  • A színek és a formák hatásai

Az előadás második felében gyakorlati példák és ötletek – beszélgetés egy tea mellett.

Házigazdák: Kassai Zita, Solymos Éva, Tóth Norbert

Helyszín: Széchenyi István Egyetem

SZEGED

november 14. csütörtök,
18.00

SPÁRTA

  • Lükurgosz isteni törvényei
  • „Máshol épületeket emelnek, mi embereket nevelünk.”– spártaiak a nevelésről
  • Falanx – egy harcmodor tündöklése és bukása

Előadó: Papp Tibor

november 28. csütörtök,
18.00

AZ ÁTVÁLTOZÁS MŰVÉSZETE
a modern, a görög és a japán színjátszás alapján

  • Az ókori színház eszménye
  • Mit rejt az álarc? – a színpadi maszk szerepe
  • A formálás és önformálás útja

Előadó: Lőrincz Laura

 

PARACELSUS – A GYÓGYÍTÁS ÉS A GYÓGYULÁS ALAPELVEIRŐL

A máig vitát kavaró, olykor újító zseninek, az új orvoslás félreértelmezett hirdetőjének, máskor szélhámosnak tartott reneszánsz orvos, Paracelsus tanításairól szólt október 18-i budapesti előadásunk a Krúdy Gyula utcában.

Paracelsus nem örvendett nagy népszerűségnek a kortárs orvosok körében, mivel elvetette a dogmatikus, egyetemi tankönyvek alapján történő gyógyítást, és a tapasztalatokra, a természet mély megismerésére helyezte a hangsúlyt. Nemcsak a fizikailag érzékelhető tünetek és kórok érdekelték, hanem a teljes ember, minden lelki és szellemi indíttatásával együtt. A bázeli egyetem elvégzése után ezért évekig vándorolt, bejárta egész Európát, megfordult Magyarországon is, sőt elutazott még a Közel-Keletre is. Olyanoktól is tanult, akikre ügyet sem vetettek az akkori orvosok: bábáktól, fürdőmesterektől, javasasszonyoktól. Felháborodást keltett azzal is, amikor tanítványaival az utcán elégette Avicenna Kánonját, a korabeli orvoslás egyik alapművét. Különbözött abban is, hogy maga készítette orvosságait, és új gyógyszerkészítési elveivel előrevetítette a homeopátia és az orvosi kémia módszereit.

Paracelsust csodadoktornak tartották, mivel számos reménytelennek tűnő beteget sikerült meggyógyítania, viszont rengeteg ellenséget is szerzett magának hirtelen természete és eredeti módszerei miatt. 1541-ben halt meg egy salzburgi fogadóban, ahol állítólag egyik ellensége végzett vele. Annyi azonban bizonyos, hogy holtteste a szegények temetőjébe került, és síremlékét még ma is sok gyógyulni vágyó keresi fel.

Paracelsus szerint a betegség nem más, mint a harmónia felbomlása. A valódi gyógymód pedig nem a tüneteket, hanem az okokat igyekszik orvosolni, amelyeket öt csoportba sorolt: alkati tényezők, a test mérgezése, az érzelmi és mentális élet zavarai, a kozmikus sugárzások, sőt a sors törvénye is, mely utóbbi két tényezővel a mai orvoslás nem számol.

A gyógyítás maga pedig történhet természetes eszközökkel (pl. láz esetén hűtéssel, meghűlés esetén izzasztással), illetve speciális eszközökkel, egy-egy tünetet enyhítő gyógyszerekkel. Paracelsus volt az első, aki gyógyszerként volt képes alkalmazni egyébként mérgező, pl. higany-, kén-, vagy vasvegyületeket. Fontosnak tartotta azokat a módszereket is, amelyek közvetlenül a lélekre hatnak (pl. amulettek, zene), de ugyanúgy a gondolkodásmód formálását is, például beszélgetések révén, ami a mai pszichoterápiából ismert. Ám a gyógyulás elősegítésében a legnagyobb jelentőséget a hitnek tulajdonította. A bizalmat a gyógymódban, az orvosban és a sorsban.

Az új orvoslás alapjait kifejtő Paragranum című művében négy oszlopról ír, amelyen az orvos gyógyító tevékenységének nyugodnia kell. Az első oszlop a klasszikus értelemben vett filozófia, azaz a bölcsesség szeretete, a látható és a láthatatlan természet egységben történő kutatása. Az ókori hagyományokhoz hasonlóan Paracelsus a Naprendszer bolygói és az emberi test szervei, szervrendszerei között összefüggést talált (pl. a Napot a szívhez, a Holdat az agyhoz, a Merkúrt a tüdőhöz kapcsolta). Ezért tartotta fontosnak, hogy az orvos legyen jártas az asztronómia tudományában, azaz az emberi mikrokozmosz és makrokozmosz összefüggéseinek ismeretében. „A filozófus sem találhat mást az égben-földben, mint amit az emberben is talál, s az orvos sem lel semmit az emberben, ami ne volna meg az égben és a földben is.”– írja a Paragranumban az orvoslás második oszlopáról.

A paracelsusi orvoslás harmadik oszlopa az alkímia, az anyag átalakításának tudománya, amely legfontosabb feladatának a gyógyszerek készítését tartotta. Gyógyszerei elsősorban gyógynövényekből és fémekből készültek, amelyek közvetlenül a természetben megtalálható formában nem használhatók gyógyításra, ezért szükség van az orvosra, mint alkimistára, aki belőlük megfelelő gyógyszert (pl. főzetet, kenőcsöt stb.) készít.

Az orvoslás negyedik oszlopa az orvos jelleme: önzetlensége és erkölcsi tisztasága, ami Paracelsus szerint minden gyógyszernél nagyobb hatással van a beteg gyógyulására. Azt mondta, hogy hiába az orvos minden tudománya, ha nem a szeretet, a legfőbb gyógyító erő vezérli, nem lesz eredményes a gyógyítása. Azt tanította, hogy Isten a legfőbb orvos, aki képes minden betegséget meggyógyítani. Az orvosnak az Ő példáját követve, szerényen és szeretettel kell segítenie és munkálkodnia. „A természet az orvos, nem te, belőle kell táplálkoznod, nem magadból, ő komponál, nem te.”

Ki volt tehát Paracelsus? Nevezhetnénk őt filozófus-doktornak vagy orvos-filozófusnak is. Tanításai kétségkívül messze túlmutatnak az olyan orvosláson, amely csak a test gyógyítására korlátozódik. A reneszánsz orvoslás egyik legkiemelkedőbb alakját láthatjuk benne, aki az orvoslásnak nem csupán egy területét, hanem az egészét akarta megújítani. A betegségek eredetének és gyógyításának, valamint az orvos szerepének új felfogását tanította, amely a filozófiából indul és a legnemesebb tettekben nyilvánul meg.

Nagy Alinda

 

IDÉZETEK PARACELSUSTÓL

  • „Jobb egy orvosságot megismerni és megérteni, mint a kolostorok nagy könyvtárait átböngészni, ahol ezer lap közül jó, ha egy felet meg lehet érteni. Abból, amit a természet adott, nem kell hosszú recepteket kigondolni.”

  • „A helyes út nem az elvont elmélkedéshez, hanem mélyen a tapasztalatba vezet.”

  • „Kétféle terület van, ahová a betegségek behatolhatnak, és ahol elterjedhetnek. Az egyik az anyag, vagyis a test, benne búvik meg és lakozik minden betegség, a másik terület nem anyagi természetű, ez a test lelke, amely a testben megfoghatatlanul és láthatatlanul él, és pontosan ugyanazokban a betegségekben szenvedhet, mint a test. De mivel ennek a léte független a testtől, ezért ez az »ens spirituale«, a lelki létező, amelytől a betegség származik… Ezért kétféle betegség van, a testi és a lelki.”

  • „Az orvoslás tudománya a szívben gyökerezik. Akinek a szíve hamis, az orvosként is hamis, akinek a szíve igaz, az orvosként is igaz.”

  • „Az orvos nem ura, hanem csak szolgája a természetnek. Ezért úgy illik, hogy az orvoslás a természet akaratát kövesse.”

  • „Mert nem az orvos hat a gyógyszerrel, hanem Isten, mint ahogy a gabonát is Ő növeszti, nem a földműves…”


Az idézetek Benedek István Hügieia – Az európai orvostudomány története c. művéből származnak. (Gondolat, 1990)


A FILOZÓFIA MINT ÉLETFORMA

Minden nehézségre van megoldás, és meg is kell találni. Ne keressünk viszont tökéletes és végleges megoldásokat. A tökéletes és a végleges nem ezen a földön terem. Vannak többé-kevésbé jó megoldások, amelyek lehetővé teszik a továbbhaladást; később aztán tovább lehet őket fejleszteni, vagy módosítani rajtuk, amikor újabb nehézségek keletkeznek, hiszen ez az Élet iskolájában elkerülhetetlen.

De igyekeznünk kell, használnunk kell saját erőinket, neki kell indulni, nem pedig visszahúzódni a bukás lehetősége elől. Mint mindenben, amihez tanulásra van szükség, próbálkozni kell, hibázni és a hibákat kijavítani is. Mennyire megnyugtató érzés, hogy képesek lettünk valamire, hogy kezdenek ébredni a bennünk alvó kis erők, hogy megnyilvánulnak! Képes vagyok, képes vagyok! Ezt kell állandóan ismételnünk, hogy kifejleszthessük az ember természetes képességeit.

Delia S. Guzmán
az Új Akropolisz nemzetközi elnöke

 

 


INFORMÁCIÓK

Rövid hírlevelünk néhány „levélkét” tudott megmutatni. Ha szeretné látni a „fát” is, az Új Akropolisz nemzetközi és magyar szervezetét is megismerni, tekintse meg nemzetközi és magyar weblapjainkat.

Köszönjük figyelmét!

http://www.acropolis.org
http://www.ujakropolisz.hu

Kulturális Hírlevelünk szerkesztősége:

„Hírlevel” <info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)>

Ha a jövőben nem szeretné Hírlevelünket megkapni, kérjük jelezze a info[kukac]ujakropolisz.hu (szerkesztőségnek).

 

SZÉKHELYEINK:

  • Budapesten: 1088 Krúdy Gy. u. 15. (pincehelyiség). Telefon: 334-2756, hétköznap 16–21 óráig.

  • Győrött: 9021 Munkácsy Mihály u. 1. II. em. Telefon: (96) 322-182, hétköznap 18–21 óráig.

  • Szegeden: 6721 Berzsenyi u. 3. Telefon: (62) 452-183, hétköznap 18–21 óráig.