Görög

Az Iliász hősei

AkhilleuszTrója neve hallatán sokaknak bizonyára a nemrég elkészült, nálunk is nagy sikerrel játszott amerikai film jut az eszébe, amelyet Wolfgang Petersen rendezett. Azonban talán már kevesebben emlékeznek a mű hátterét és alapját jelentő Iliászra, az ókori görögség nagyhatású mítoszfeldolgozására, és annak szerzőjére, Homéroszra. A budapesti előadás nyomába eredt e majd háromezer éves eposznak és a benne foglalt tanításoknak.

- Miként született meg az előadás ötlete?

- Pár hónappal korábban tudomásomra jutott, hogy a közeljövőben bemutatják a Trója című filmet. Ez adta az ötletet, hogy felidézzem egykori kedves olvasmányomat, az Iliászt, és arra is gondoltam, hogy idővel másképpen látjuk és értékeljük, amit régen olvastunk vagy hallottunk.

A görög misztériumszínház - kávéházi beszélgetés

Dátum: 
2010. április 17. szombat, 18:00
Helyszín: 
Székesfehérvár, Mokka Kultúrkávézó, Kossuth u. 3.

maszkok

A görög misztériumszínház a szórakoztatás mellett az élet sorskérdéseit állította a cselekmény középpontjába. Mindannyian kíváncsiak vagyunk arra, hogy saját magunk, vagy éppen őseink múltbéli tettei hogyan befolyásolják jelenünket és jövőnket. A görög színház nézőterén ülő közönség a mitológiai témájú darabok történetein keresztül a saját útkereséséhez is útmutatást kapott.

Belépődíj: 
A belépés díjtalan.

Sorsok és választások a görög misztériumszínházban

Dátum: 
2010. március 31. szerda, 19:00
Helyszín: 
Szeged, az Új Akropolisz szegedi központja, Juhász Gyula utca 36.

misztériumszínházElőadás

A görög misztériumszínház a szórakoztatás mellett az élet sorskérdéseit állította a cselekmény középpontjába. Mindannyian kíváncsiak vagyunk arra, hogy saját magunk, vagy éppen őseink múltbéli tettei hogyan befolyásolják jelenünket és jövőnket. A görög színház nézőterén ülő közönség a mitológiai témájú darabok történetein keresztül a saját útkereséséhez is útmutatást kapott.

Belépődíj: 
600 Ft, diákoknak és munkanélkülieknek 500 Ft.

A Tűz kapui

Dátum: 
2008. április 29. kedd, 19:00
Helyszín: 
Sirály galéria (1061 Budapest, Király utca 50.)


Spártai harcos„Mi nem falakat emelünk, hanem embereket nevelünk"
– A spártai nevelés – tévképzetek és a valóság
– A harcos eszménye az ókorban
– Hogyan lesznek a fiúkból férfiak?
Előadás és beszélgetés
előadó: Dr. Németh István
Tudósítás a helyszínről:
Kellemes koraest, az előadás elkezdődött...
„A Tűz kapui" c. könyv alapján...

Alexandria

Nagy SándorAlexandria városának helyét Nagy Sándor Plutarkhosz szerint egy álomtól és Homérosz egyik verssorától vezettetve választotta ki: Pharosz szigetét és a vele szemben elterülő széles öblöt.

"Van bizonyos sziget ott, a zajongó tengeri árban, szemben Egyiptommal - Pharosz, ez neve annak a földnek." (Odüsszeia 4. 354-355.)

A város alaprajzát földre szórt árpadarával jelölték ki, de azt a mocsárból mindenfelől nagy számban előrajzó madarak felcsipegették. Ez baljós előjelnek látszott, megzavarta Alexandroszt, de a jósok azzal biztatták: a város mindennel bőven el lesz látva, sok és mindenféle fajtájú ember tápláló otthona lesz.

A győzelem útjai és a félelem arcai

Dátum: 
2008. február 15. péntek, 18:00
Helyszín: 
Új Akropolisz Központja, Budapest, Rigó u. 6-8.
Spártai harcos

- A sorsunkat éljük vagy az életünket?
- A görög misztériumszínház átalakító ereje
- A test emlékezete: edzettség, a test félelme: fájdalom
- Az összetartás technikái: falanx-gyakorlatok
- A delphoi jósda útmutató válaszai

Előadás és beszélgetés

Tanulmányi kirándulás Delphoi-ba

Dátum: 
2001. április
Delphoi