Mítosz

A rómaiak úgy gondolták, hogy élni jó dolog, és ezért, ha lehet, ki is kell használni. Öröm a hosszú és jó élet, amikor megadatik mindenféle földi boldogság, de akkor sincs baj, ha hamarabb jön el a halál.

Ez egy furcsa kettősséget alkotott: egyrészt nagyon sokra becsülték az életet, amíg tartott, de amikor eljött a halál ideje, vagy választani kellett, hogy meghaljon-e az ember vagy szégyenben maradjon, akkor inkább a halált választották. Egy olyan szemléletet képzeljünk el, amelyben a halál teljesen egyenrangú az élettel. A halál önmagában nem rossz,

Trója neve hallatán sokaknak bizonyára a nemrég elkészült, nálunk is nagy sikerrel játszott amerikai film jut az eszébe, amelyet Wolfgang Petersen rendezett. Azonban talán már kevesebben emlékeznek a mű hátterét és alapját jelentő Iliászra, az ókori görögség nagyhatású mítoszfeldolgozására, és annak szerzőjére, Homéroszra. A budapesti előadás nyomába eredt e majd háromezer éves eposznak és a benne foglalt tanításoknak.

- Miként született meg az előadás ötlete?

- Pár hónappal korábban tudomásomra jutott, hogy a közeljövőben bemutatják a Trója című filmet. Ez adta az ötletet, hogy felidézzem egykori kedves olvasmányomat, az Iliászt, és arra is gondoltam, hogy idővel másképpen látjuk és értékeljük, amit régen olvastunk vagy hallottunk.

A labirintus az emberiség történetében újra és újra visszatérő szimbólum, tehát mondhatjuk, hogy kultúrák felett álló, egyetemes mintázat. Egymástól távoli földrajzi helyeken találtak labirintusokat, síkban ábrázolva és térben kialakítva egyaránt. A legkorábbinak mondott labirintusrajz egy egyiptomi óbirodalmi pecséten látható, de krétai érméken, Észak-Európában kavicsokból kirakva, sőt római kori mozaikpadlókon, spanyolországi barlangrajzokon és az észak-amerikai indiánok hitvilágában is megtalálható.