Róma

A rómaiak úgy gondolták, hogy élni jó dolog, és ezért, ha lehet, ki is kell használni. Öröm a hosszú és jó élet, amikor megadatik mindenféle földi boldogság, de akkor sincs baj, ha hamarabb jön el a halál.

Ez egy furcsa kettősséget alkotott: egyrészt nagyon sokra becsülték az életet, amíg tartott, de amikor eljött a halál ideje, vagy választani kellett, hogy meghaljon-e az ember vagy szégyenben maradjon, akkor inkább a halált választották. Egy olyan szemléletet képzeljünk el, amelyben a halál teljesen egyenrangú az élettel. A halál önmagában nem rossz,

„Találóan jegyezte meg egyszer asztal mellett valamelyik bölcs: »Az első serleg a szomjúságé, a második a vidámságé, a harmadik a mámoré, a negyedik már az őrültségé.« Hanem a Múzsák italára épp az ellenkezője áll: minél gyakrabban és minél tisztábbat iszunk belőle, annál világosabbá teszi elménket. Az első serleggel az írástudás próbájára serkent, a másodikkal a grammatika tudományával tölt el, a harmadik meg a szónok ékesszólásával vértez fel. Ennyivel be is érik a legtöbben. Hanem én Athénban még más serlegekből is ittam, mégpedig a költészet leszűrt, a geometria kristálytiszta és a dialektika fanyar italát, s végezetül az egyetemes filozófia nektárját, amellyel betelni sohasem lehet.”(1)

A Kr. utáni 2. században a Római Birodalom afrikai szegletében született Apuleius, aki sokoldalú tehetségként vonult be a latin irodalom és filozófia történetébe: korában nem szokatlan módon egyszerre volt író, ismert rétor, tanár, filozófus, ügyvéd és az államvallás főpapja.

Ha Janus-temploma zárva van, akkor béke honol az egész birodalomban – legalábbis így vélték az ókori Rómában. Hogy lehet az, hogy egy isten bezárja a templomát, és addig nem is enged be senkit, amíg ki nem tör a háború? Furcsa, kifacsart logikának tűnhet a dolog, pedig nem az. 

Időutazás az ókori Aquincum maradványai között Óbudán
Mottó: „De mit adtak nekünk a rómaiak?!”

Aki Budapesten él, az sokszor fel se kapja a fejét, ha egy római rom mellett húz el az autója vagy a busza. Természetesnek vesszük, hogy mellettünk van. De vajon milyen lehetett mindez, amíg egyben volt? Amikor Aquincum, az egykori Pannonia provincia egyik fővárosa teljes fényében pompázott? Történész, régész és mérnök idegenvezetőink segítenek, hogy a romokat megtöltsük élettel, és a maradványok mögött meglássuk a régi idők emberét, aki talán nem is különbözött olyan sokban tőlünk, csak egy másik, részben emberibb civilizációban élt.

„Vajon mire használom most lelkemet? - Ezt a kérdést kell feltennem minden alkalommal, és meg kell vizsgálnom, mi megy most végbe abban a részemben, amit vezérlő értelemnek neveznek. S kinek a lelke az én lelkem? Csak nem gyermeké vagy sihederé, vagy asszonyé, vagy zsarnoké, vagy vadállaté?”

- Boldogan élni nehéz körülmények között
- Lelki gyakorlatok a mindennapokra
- Nemeslelkűség nélkül nincs lelkierő
- A teljességhez helyes nézeteken és helyes tetteken át vezet az út

Belépődíj: 500 Ft, diákoknak 400 Ft

- A sorsunkat éljük vagy az életünket?
- A görög misztériumszínház átalakító ereje
- A test emlékezete: edzettség, a test félelme: fájdalom
- Az összetartás technikái: falanx-gyakorlatok
- A delphoi jósda útmutató válaszai

Előadás és beszélgetés

Iulius Caesar neve ma már fogalom az egyetemes történetírásban, a róla szóló életrajzok, portrék – melyek közül talán Plutarkhosz és Suetonius írása a leghíresebb – egész könyvtárakat töltenek meg, életéről és tetteiről filmeket készítenek. Népszerűsége nem véletlen, hiszen alig néhány év alatt sikerült megváltoztatnia Róma és a nyugati világ életének menetét. Pedig a neves államférfinak, akit katonái szinte félistenként imádtak, nem volt könnyű útja a hatalom csúcsáig.

Méltóságteljes, merev alakokként vonulnak el előttünk a régi Róma császárai. Többet tudunk róluk, mint a hétköznapok embereiről, de így is igen távol vannak tőlünk. Van azonban köztük valaki, aki megszólal, sőt egészen közel lép hozzánk. Mintha hangosan önmagával beszélgetne. Aztán egyszer csak azt vesszük észre, hogy bennünket is bevon a beszélgetésbe. „Vezérlő értelme” (ahogy ő mondja) olyan gondolatokra indítja, amelyek kétezer év után is a lehető legközvetlenebbül szólnak a szívünkhöz és az értelmünkhöz.

"Tudd, hogy kisebb vagy, mint a nagy istenek
- s nagy lész: mindennek kezdete, s vége ez.”

Horatius

Miért érdekes nekünk ma a római család, a római virtus? Hogyan lehetséges, hogy a család valóban tudott nevelni? Miért volt melegebb a családi tűzhely annak idején, mint manapság? Miért nem találjuk meg magunk körül az igazság és a szépség megszentelt helyeit?