Nyomtatóbarát változat Nyomtatóbarát változat

Szimbolizmus

Ozirisz és Ízisz

Ozirisz, ÍziszLépten-nyomon találkozunk az egyiptomi szimbolikus gondolkodás egyik meghatározó elemével, a kettősségek egymásba alakulásával és harcukkal.

Egyiptomot az ellentétek földjének is nevezhetjük, ami földrajzilag, történelmileg és szimbolikusan egyaránt igaz: sivatag – termőföld, Felső-Egyiptom – Alsó-Egyiptom, fehér korona – vörös korona, Ízisz - Nephthüsz, Ozirisz – Széth. Ebben az állandóan mozgásban lévő világban az ellentétek kiegészítik egymást és egyben feloldódnak egy harmadik, mindkettőjüket egyesítő princípiumban. Így az ellentétek szükségesek az élet fennmaradásához, egymás nélkül nem létezhetnek, egymás kiegészítői, ahogy a fény és a sötétség, a Hold világos és sötét oldala, a nedvesség és a szárazság, s végül az élet és a halál.

Odüsszeusz kalandjai

Odüsszeusz, küklopszEgy csonka, régi szobor jelenik meg előttünk Rilke híres Archaikus Apolló-torzójában: „csak torzult és suta kő”, „lecsapott vállal meredő”. De mégis izzik, árad belőle a fény – ez az ókori, halott kődarab üzen. „...mert nincsen egy helye sem, mely rád ne nézne. Változtasd meg élted!” Ugyancsak megkövesedett művészi darabnak tűnik az Odüsszeia vagy más antik eposz, pedig eredetileg mítoszt és világszemléletet láttak benne, másként nem is maradhatott volna fenn ilyen sokáig.

Odüsszeusz kalandjai nem csupán izgalmas folytatásos történetet jelentettek. Az pedig, hogy a modern utókorban darabjaira szedjük, vagy Homérosz kilétén vitatkozunk, szintén nem visz közelebb ehhez a „kődarabhoz”.

Labirintus - Az építészet csodája

labirintusA labirintus az emberiség történetében újra és újra visszatérő szimbólum, tehát mondhatjuk, hogy kultúrák felett álló, egyetemes mintázat. Egymástól távoli földrajzi helyeken találtak labirintusokat, síkban ábrázolva és térben kialakítva egyaránt. A legkorábbinak mondott labirintusrajz egy egyiptomi óbirodalmi pecséten látható, de krétai érméken, Észak-Európában kavicsokból kirakva, sőt római kori mozaikpadlókon, spanyolországi barlangrajzokon és az észak-amerikai indiánok hitvilágában is megtalálható.

Ha ennyire gyakran megjelenő formával találkozunk, feltételezhetjük, hogy valamilyen ősi és lényegi alapokon nyugvó tartalommal van dolgunk, ami mindig foglalkoztatta az embert. Hol találkozunk labirintussal mi, emberek? Erre a kérdésre egy francia szerző azt a választ adja, hogy életünk zűrzavarában. Azaz, amikor nehézségeinkhez nem találunk fogódzót, és olyan akadályokba ütközünk, amelyeket meglévő tudásunkkal nem vagyunk képesek legyőzni.

Az Iliász hősei

AkhilleuszTrója neve hallatán sokaknak bizonyára a nemrég elkészült, nálunk is nagy sikerrel játszott amerikai film jut az eszébe, amelyet Wolfgang Petersen rendezett. Azonban talán már kevesebben emlékeznek a mű hátterét és alapját jelentő Iliászra, az ókori görögség nagyhatású mítoszfeldolgozására, és annak szerzőjére, Homéroszra. A budapesti előadás nyomába eredt e majd háromezer éves eposznak és a benne foglalt tanításoknak.

- Miként született meg az előadás ötlete?

- Pár hónappal korábban tudomásomra jutott, hogy a közeljövőben bemutatják a Trója című filmet. Ez adta az ötletet, hogy felidézzem egykori kedves olvasmányomat, az Iliászt, és arra is gondoltam, hogy idővel másképpen látjuk és értékeljük, amit régen olvastunk vagy hallottunk.

Apuleius és az Aranyszamár

Apuleius, aranyszamár„Találóan jegyezte meg egyszer asztal mellett valamelyik bölcs: »Az első serleg a szomjúságé, a második a vidámságé, a harmadik a mámoré, a negyedik már az őrültségé.« Hanem a Múzsák italára épp az ellenkezője áll: minél gyakrabban és minél tisztábbat iszunk belőle, annál világosabbá teszi elménket. Az első serleggel az írástudás próbájára serkent, a másodikkal a grammatika tudományával tölt el, a harmadik meg a szónok ékesszólásával vértez fel. Ennyivel be is érik a legtöbben. Hanem én Athénban még más serlegekből is ittam, mégpedig a költészet leszűrt, a geometria kristálytiszta és a dialektika fanyar italát, s végezetül az egyetemes filozófia nektárját, amellyel betelni sohasem lehet.”(1)

A Kr. utáni 2. században a Római Birodalom afrikai szegletében született Apuleius, aki sokoldalú tehetségként vonult be a latin irodalom és filozófia történetébe: korában nem szokatlan módon egyszerre volt író, ismert rétor, tanár, filozófus, ügyvéd és az államvallás főpapja.

Janus-arcú kezdet

Janus profilHa Janus-temploma zárva van, akkor béke honol az egész birodalomban – legalábbis így vélték az ókori Rómában. Hogy lehet az, hogy egy isten bezárja a templomát, és addig nem is enged be senkit, amíg ki nem tör a háború? Furcsa, kifacsart logikának tűnhet a dolog, pedig nem az. 

Janus a kezdetek istene volt, akinek ősiségéhez kétség sem férhetett. Eredete sokak szerint etruszk gyökerekre vezethető vissza, ő maga azonban olyan istenség, amely kitörölhetetlenül Rómához kapcsolódott, de túlélte az ókort, és a mai napig használjuk a „Janus-arcú” kifejezésünkben.

A hóember szilveszteri szimbolikája :-)

Hóember - SzilveszterA hóemberállítás a téli napfordulóhoz kapcsolódó ősi szokás, amely az ember teljességét és égi eredetét jeleníti meg ebben a népszerű, de mély szimbolizmust hordozó formában.

Már a régi görögök is ismerték a hóembert, amelyet egyszerűsítve három, egymásba kapcsolt kör formájában jelenítettek meg, és csak azért nem építettek már ők is hóembert, mert a mediterráneumban ritkán esett a hó. Kacsintás Ezért a hóembert a magas misztériumokhoz, az Olümposz, illetve Tibet örökké hó borította csúcsaihoz kapcsolták.

A tibeti mandala

Mandala, Tibet, szerzetesMandala. Vajon mit rejt ez az egzotikusan csengő szó? Ha betévednénk egy tibeti kolostorba, a füstölőillatú félhomályban biztosan szemünkbe ötlene néhány mandala-kép, mely - ellentétben a kopár tájjal - a szivárvány minden színében pompázik. Mi a titka e sokszínűségében is harmonikus ábrának?

Az Új Reneszánsz

kézben kis föld, amelyből palánta nő kiA dél-amerikai birodalmaktól Egyiptomig minden nagy civilizáció történetére jellemző volt, hogy fejlődésük nem töretlenül, hanem virágzásokon és hanyatlásokon, csúcsokon és hullámvölgyeken keresztül valósult meg.

A kulturális csúcsok közti hullámvölgyek időszakai a köztes vagy középkorok. Közös vonásuk, hogy időtartamuk alatt háttérbe szorul a bölcsesség keresése, és csökken a fogékonyság a szimbólumok, mítoszok, filozófiai tanítások iránt. Ennek következményeként a „kulturális piramis” négy oldalát alkotó művészet, vallás, politika és tudomány is elszegényesedik, öncélúvá vagy véresen kegyetlenné válik.