Nemrég történt

Kalandos délután árvaházi gyermekeknek

(Kassa, Szlovákia)

Az Új Akropolisz kassai önkéntesei élménygazdag délutánt szerveztek árvaházi gyermekeknek egy városi kalandparkban. A fiatalok a programon bővíthették ismereteiket a természetről, a kalandpályákon próbára tehették ügyességüket, a tábortűz körül pedig örömmel számoltak be aznapi tapasztalataikról.

Színházi praktikák a mindennapi élethez

(Toronto, Kanada)

Torontóban az Új Akropolisz előadói színházi workshopot tartottak, ahol a résztvevők négyórás műhelyfoglalkozáson a mindennapokban is használható színpadi fogásokat sajátíthattak el. A kurzusra jelentkezők ahhoz kaptak segítséget, hogy megbirkózzanak félelmükkel a nyilvános szerepléstől, fejleszthették kreativitásukat, és javíthattak koncentrációjukon, kommunikációjukon valamint érzelmeik és gondolataik kifejezésén.

Előadás a karmáról és életünk alakításáról

(Mumbai, India)

Mumbaiban az Új Akropolisz központjában „Karma, végzet, szabad akarat” címmel arról tartottak előadást, hogy vajon mennyire befolyásolhatjuk életünk alakulását. Ahelyett, hogy passzívan és beletörődve fogadnánk életünk eseményeit, az előadó arra buzdított, hogy az ösztönös reakciókat felülírva tudatosan reagáljunk a mindennapok történéseire.

Utcai művészettel a rombolás ellen

(Dél-Afrika)

A dél-afrikai Új Akropolisz önkénteseinek egy csoportjával rendbe hozott egy lepusztult városfalat. Az alkotó utcaművészek mottójául a tradicionális afrikai eszmét, az Ubuntut választották, amely annyit tesz, hogy „mindannyian egymás révén és egymásért” létezünk.

„Elmesélek egy történetet”

(Santa Cruz, Bolívia)

Különböző szervezetekkel összefogva a Santa Cruz-i Új Akropolisz tagjai részt vettek az „Elmesélek egy történetet” nevű szociális kezdeményezésben. Meglátogattak két kórházat, gyermekmeséket vittek magukkal – élőszóban átadva bábokkal, dalokkal kísérve, és írott formában is, ezzel is elősegítve az olvasást, amely hozzájárulhat a beteg gyermekek töltődéséhez és gyógyulásához.

Az Új Akropolisz a mérnökhallgatók „Welcome Week” rendezvénysorozatán

(Porto Alegre, Brazília)

A Rio Grande do Sul-i Szövetségi Egyetem Hidraulikai Kutatóintézete és Mérnöki Kara szervezte „Welcome Week” rendezvényen az Új Akropolisz tagjai is előadtak. „A természet matematikája: biológiai inspiráció projektekhez” címmel Flora Detanico professzorasszony arról beszélt, hogyan inspirálhatja a természet mintázatainak tanulmányozása az intelligens és hatékony alkotást.

Adomány az SOS Gyermekfalvaknak

(Nicaragua)

A nicaraguai Új Akropolisz helyi vállalatok és támogatóik segítségével jótékonysági akciót szervezett, amelyen 1700 dollár értékben gyűjtöttek élelmiszereket, ivóvizet és tisztasági felszerelést az SOS Gyermekfalvaknak. A helyi közösségek, családok és a kormány támogatásával több mint 44 éve működő SOS Gyermekfalvak közel hatezer gyermeknek és családnak nyújtanak segítséget Nicaragua szerte, többek között Managua, León, Juigalpa, Jinotega, Estelí városában.

A párkapcsolatok alkímiája

(Toulouse, Franciaország)

Laura Winckler számos érdeklődőt vonzó előadást tartott Carl Gustav Jung 20. századi amerikai pszichológus elméleteiről. A franciaországi Új Akropolisz előadója elmondta, miként mutat rá Jung, hogy egy ideális társ az ember belső fejlődésének katalizátora.

A filozófia és az atomfizika kapcsolata

(Oroszország)

Oroszországban az Új Akropolisz filozófiai fesztiválját idén egy a buddhizmus és a modern fizika kapcsolatáról szóló előadás nyitotta meg. Úgy tűnhet, a két tudásterület között nincs semmilyen kapcsolat, azonban a filozófia útjának követése a tudományos felfedezésekre is fogékonnyá tehet.

Fekete vagy fehér testvériség?

Előadás és séta a szabadkőművesség jegyében
Helyszín
Főnix Kultúrműhely, Budapest, VIII. Rigó u. 6–8.
Időpont
2018.05.15. 09:00

Akik részt vettek az Új Akropolisz Filozófiai Iskola szervezte előadással egybekötött sétán, lépten-nyomon rácsodálkozhattak arra, hogy Budapest belvárosában megannyi szabadkőműves emlékre, szabadkőművesekről elnevezett utcára és térre, a társaság tagjai emelte épületre bukkanhatunk.

Az előadás elején Pálosi-Magyar Myrtill régész a szabadkőművesség történetét mutatta be nagyvonalakban. A mai napig fennálló titkos társaság a 17. században jelent meg Angliában, hivatalosan azonban 1717. június 24-étől tartják számon, amikor is négy londoni páholy nagypáhollyá egyesült.

Világszépek

Mesedélután a Rigó utcában
Helyszín
Főnix Kultúrműhely, Budapest, VIII. Rigó u. 6–8.
Időpont
2018.05.12. 16:00

Az Új Akropolisz Meseköre rendhagyó mesedélutánra készülődött 2018. május 12-én: szép tavaszi időben bízva ezúttal az egyesület Rigó utcai központjának belső udvarát változtatták át Meseországgá. A birodalmat egy futó zápor miatt ugyan gyorsan ki kellett terjeszteni az épületre is, de némi átszervezés után ezúttal is hangulatos játék és mesélés kerekedett.

Chow4Change: Táplálék szájnak, szívnek, léleknek

(Dél-Afrika)

A Chow4Change („ebéd a változásért”) a dél-afrikai Új Akropolisz és több johannesburgi cég és szervezet közös kezdeményezése, amelyet hajléktalanok megsegítésére hoztak létre, hogy lehetőség szerint méltóbb életet élhessenek. A közel ötven önkéntes segítségével, cégek és magánszemélyek jelentős adományainak hála 540 hajléktalan vehetett részt a hatodszor megszervezett akcióban.

Tisztelettel adózva a klasszikus görög filozófiának

(Peru)

Görögország megalapításának évfordulója alkalmából rendeztek ünnepséget a perui Új Akropolisz tagjai. Dimitris Parousis, a Limai Hellén Szövetség elnöke „A görög nyelv, az istenek nyelve” címmel, Gonzalo Vela, az iskola tanára pedig „Önmagunk megismerése: a görög filozófusok által kijelölt út” címmel tartott előadást.

Mit tegyek, amikor úgy érzem, tehetetlen vagyok?

(Belgrád, Szerbia)

A belgrádi Új Akropolisz közel száz érdeklődőt vonzó nyilvános előadást tartott a krízishelyzetekről és magáról a válsághelyzetről. A krízis szó eredeti jelentésében azokat a fordulópontokat jelöli, ahol szükségessé válik meghozni egy döntést.

Harmincadszor is Gellért-hegy!

Gellérthegy-tisztítási akció A Föld napján
Helyszín
Főnix Kultúrműhely, Budapest, VIII. Rigó u. 6–8.
Időpont
2018.04.22. 09:00

Jubileumot ünnepelt az önkéntesek dolgos csapata 2018. április 22-én a Gellért-hegyen, hiszen harmincadik alkalommal gyűltek össze fiatalok és idősebbek, hogy megszépítsék a főváros fölé magasodó szelíd dolomitóriást. A Új Akropolisz Kulturális Közhasznú Egyesület és a Főkert Zrt. közös szervezésében több mint 80 tettrekész környezetbarát ragadott seprűt, lapátot, szemeteszsákot vagy éppen ecsetet, hogy A Föld napján tegyen valami jót a természetért.

Segítségnyújtás az állatkínzás ellen küzdőknek

(Haifa, Izrael)

Az izraeli akropolisz önkéntesei meglátogatták egy állatkínzások megelőzésére létrejött társaság telephelyét Haifában. Az önkéntesek többek között kifestették az itt élő állatok óljait és megsétáltatták a kutyákat az intézmény környékén.

A hindu eposz maszkokon keresztül

(Charlotte, Egyesült Államok)

A charlotte-i Új Akropolisz tagjai és az Észak-Karolinai Egyetem diákjai együtt vitték színre a nagy hindu filozófiai művet, a Bhagavad-gítát. A Mahábhárata című terjedelmes eposz a jóga filozófiáját és az emberi lét érelméről szóló tanításokkal teli részletét saját kézzel készített maszkok segítségével elevenítették meg a fiatalok.

Társalgási est, avagy Filozófusok két lábbal a földön

(Bologna, Olaszország)

A bolognai Új Akropolisz a helyi városi tanács támogatásával társalgási estet rendezett A filozófia világnapja alkalmából, ahol a résztvevők többek között arra keresték a választ, hogy vajon mi a szerepe a filozófiának a mindennapi életben és mennyire vehetjük hasznát.

Kapcsolat a teljességhez

Szeminárium a jobb és bal agyféltekéről
Helyszín
Főnix Kultúrműhely, Budapest, VIII. Rigó u. 6–8.
Időpont
2018.03.03. 10:00

Értelem és intuíció címmel egész napos workshopot rendeztek március első szombatján az Új Akropolisz Rigó utcai központjában. A résztvevők megismerhették a két agyfélteke működését, megtudhatták, hogyan egészíti ki a kettő egymást, valamint gyakorlatokon keresztül megtapasztalhatták azt is, hogy nem mindig könnyű, ám annál harmonikusabb hatású összekapcsolni különböző képességeinket.

Az Alföldi utcától Meseországig

Mesedélelőtt a VIII. kerületi TEGYESZ-ben
Helyszín
Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ)
Időpont
2018.03.10. 09:00

Az Új Akropolisz Filozófiai Iskola Mesekörének önkéntesei 2018. március 10-én találkoztak először Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) Alföldi utcai Gyermekotthonának tizennégy kis lakójával, akik nagy lelkesedéssel várták a programot.
 

Ajándék csomagok állami gondozott gyerekeknek hálaadás napján

(Boston, USA)

A bostoni Új Akropolisz önkéntesei az egyik áruház tulajdonosainak támogatásával hálaadás napi csomagokat állítottak össze. A meleg ruhákkal, kézműves és egyéb játékokkal megtöltött pakkokat két család- és gyermekjóléti szervezetnek adták át, akik alig egy hétvége alatt el is juttatták az adományokat az érintett gyerekeknek.

Látogatás a Keleti Intézetben

(Chicago, USA)

Az ókori kultúrákhoz, mitológiákhoz és szimbolizmushoz fűződő tanulmányaik részeként – hogy elmélyedjenek az emberiség közös kultúrkincsének kevéssé ismert alkotásaiban – a chicagói Új Akropolisz tagjai meglátogatták a városi egyetem működtette Keleti Intézetet.

A természet olvasása

(Belgrád, Szerbia)

A természet olvasása címmel tartottak nyilvános előadást a belgrádi Új Akropolisz önkéntesei. A beszélgetés kiegészítéseképpen levetítettek egy rövidfilmet is, amely ugyanezt a témát dolgozza fel.

Harmóniában szívvel-lélekkel

Belső motorunkról, a szívről orvosi szemmel
Helyszín
Főnix Kultúrműhely, Budapest, VIII. Rigó u. 6–8.
Időpont
2018.02.24. 16:00

Dr. Németh István belgyógyász és akupunktúrás orvos belső motorunkról, a szívről tartott előadást 2018. február 24-én az Új Akropolisz Központjában. A filozófiai iskola Rigó utcai előadótermét megtöltő érdeklődők az este folyamán közelebbről is megismerkedhettek ennek a szervnek – amelynek az ősi kultúrákban kitüntetett szerep jutott – az orvosi és szimbolikus vonatkozásaival.

„Tudományos szempontból vizsgálva a szívünk egy „jól működő pumpa”, de ha máshogyan, máshonnan közelítjük meg, akkor feltárulnak mélyebb titkai és üzenetei.” – indította fejtegetéseit a szakavatott gyógyító.
 

Színház a felemelkedésért

Helyszín
Főnix Kultúrműhely, Budapest, VIII. Rigó u. 6–8.
Időpont
2018.01.13. 17:00

Az Utcafront Tolerancia Színházat látta vendégül 2018. január 13-án az Új Akropolisz Filozófiai Iskola. Az est folyamán két egyfelvonásos darabot láthattak a nézők. A társulat a jótékony célú esemény bevételét az Utcafront Menedék hajléktalanszálló működtetésére, valamint fellépéseinek útiköltségére fordítja.