Örökségünk

A kommunikáció korszakában, amikor a neten keresztül a világnak szinte bármely pontján élő emberekkel is pillanatok alatt kapcsolatot teremthetünk, vajon milyen viszonyt ápolunk mindazokkal, akikkel naponta keresztezzük egymás útját? Halljuk és meghallgatjuk őket, vagy csak mondjuk a magunkét? Ha tudod, mit jelent megállni, elcsendesedni és észrevenni az emberi kapcsolatok apró csodáit, ragadj billentyűzetet, írd meg és küldd be meséd, történeted.

A XVII. Történet- és mesepályázatunkra olyan írásokat várunk, amelyek bemutatják a közösségi élmények és értékek szerepét korunkban – vagy bármely más képzelt vagy valós történelmi korban –, és segítenek a ma emberének az elszigeteltség leküzdésében, az igazság, szépség és jóság keresésében.

A részletes kiírást lásd itt.

„Iparkodjál látni. Bekötött szemmel senki se járhat egyenesen.”

„Gyönyörködjenek mások a viharban, mely alatt egyes hullámok magasra tornyosulnak, engem csak a dagály nagyszerű tüneménye ragadott el mindég, midőn az egész tenger színe zaj nélkül, de ellenállhatatlanul emelkedik.”

„A vas maga sem állhat ellen az időnek, s ilyen az ember. Ha munkára használják, elkopik, ha a földön hever, a rozsda emészti meg. Miután már veszni kell, jobb százszor elkopni, mint elrozsdásodni.”

„Csak addig vagyunk szigorúak mások iránt, míg magunkat nem ismerjük.”

„Az önmagába való elmélyedés az, a mi az ember lelkének az önállóság legmagasb fokát szerzi meg.”

„Jószágit jobban művelni annyit tesz, mint az emberiséget megajándékozni és saját kincsét nevelni.”
„Belsőnk oly szoros összeköttetésben van külsőnkkel, hogy amaz ezen némileg átlátszik, s menyre javíthatja, sőt felejtetheti a külsőnek kecsnélküliségét a valódi belbecs, azt tapasztaljuk, midőn nem ritkán az tetszik legjobban, az hódít magához legtöbbet, kinek külseje legkevésbé ajánlkozó, s az taszít viszont magától mindenkit hidegen, kire a természet leginkább látszék mosolyogni.”

„Csak a gyenge szereti önmagát, az erős egész nemzeteket hordoz szívében!”