Madarat tolláról, embert olvasmányáról

Amikor szusszanásnyi időnk van a tömegközlekedési eszközökön, gyakorta körüljáratja az ember a tekintetét. Érdekes arcok, aktuális jelenségek után kutatva, és egy kicsit már belső révedésbe hajlóan. A fürkészés érdekes állomása, amikor képzeletbeli, röpke ismeretségünk kezdetén valakinek a kezében tartott olvasmányára téved a tekintetünk. Mit olvas embertársunk, vajon őt mi érdekli, fogja meg a világból?

Manapság szinte elvétve – de szerencsére – látni, hogy valaki lázasan forgatja akár buszon vagy vonaton is a klasszikusokat. Alig néhány évtizede, a hatvanas években hazánkban a magyar klasszikus írók voltak a legolvasottabbak, elsősorban Jókai Mór. Minden hatodik elolvasott könyv az ő műve volt. De mellette közkedvelt volt például Mikszáth Kálmán, Gárdonyi Géza vagy Móra Ferenc is. A tizedik legolvasottabb szerző pedig Lev Tolsztoj volt! Miután a klasszikusok a nyolcvanas-kilencvenes években vereséget szenvedtek a világirodalom bestsellereitől, felmerül a kérdés, hogy a 21. század elején mit, mennyit, miért és hogyan olvasunk.

A helyzet nem túl rózsás. A Gutenberg-galaxis végét jövendölő olvasáskutatók az olvasók olvasmányainak minőségi megváltozására hívják fel a figyelmet. A kilencvenes évektől a könyvet forgatók száma nemcsak rohamosan csökken – tíz felnőttből a korábbi hat helyett ma már csak négy olvas el évente legkevesebb egy könyvet –, hanem a tartalmasabb művek rovására az olvasmányok a szórakoztató irodalom felé tolódnak el. Hová lettek a klasszikus könyvek szerelmesei? Mi sorvasztja ennyire az olvasókedvet? A leggyakrabban a tévénézést teszik ezért felelőssé, de a felmérések azt igazolják, hogy a jól megválogatott műsorok nemhogy csökkentenék, hanem inkább növelik az olvasási kedvet.

Gereben Ferenc szociológus – akinek könyve is megjelent a témában Olvasáskutatás és identitás címmel – leginkább abban látja a fő okot, hogy a hetvenes évektől kezdve változni kezdett a társadalom értékrendje: az anyagi javak megszerzése idővel fontosabbá vált, mint a kulturálisaké. Így akarva akaratlan az olvasási szokások meglehetősen pontos képet festenek társadalmunk tudatállapotáról is. És ami szintén érdekes: a kisdiákoknak is csak tíz éves koruk után támadnak komolyabb olvasási nehézségeik, amikor az olvasásfejlesztés abbamarad, és az információáradatban egyre szembetűnőbb, hogy a gyerekek egyszerűen nem értik, mit olvasnak éppen. Tulajdonképpen funkcionális analfabétizmustól szenvednek.

Számos kísérlet tanulsága szerint az értő olvasás terén a gyerekek közül azok vannak előnyben, akiknél otthon szeretik a könyveket. Ahol a szülők együtt olvasnak és beszélgetnek az olvasottakról, elmeséltekről a gyerekekkel, ott a kicsik megszeretik a könyveket. A felnőttek közvetítésével felfedezik és átélik, hogy az olvasmány róluk és nekik szól. A könyv ebben a pillanatban valósággá, kalanddá, jó baráttá, tanácsadóvá, élő emlékezetté válik. Steklács János olvasáskutató szerint is az olvasás alapjainak elsajátításában a módszer csupán másodlagos. A „közvetítő” személyisége és felkészültsége jóval fontosabb, hiszen az olvasás szeretetét is át kell adni.

A fiatalok kreativitásával kapcsolatban a pszichológusok felhívják a figyelmet egy érdekes tényre is: a videoklipeken felnőtt generáció gyorsabban állít össze dolgokat, de ez csupán az észlelés gyorsaságát jelenti. Amikor ugyanis ugyanezeknek a gyerekeknek vagy felnőtteknek megvizsgálják a logikai kvalitásait, az ítélőképességét, a következtetőképességét, akkor semmi többletet nem lehet kimutatni náluk, beleértve a számítógép-programozókat, szoftverkészítőket is. Az érzékelést ugyan felgyorsítja az internet, és Heller Ágnes egyik gondolatával szólva a kognitív tőke, a tudásmennyiség ugyan jelentősen nő, de ezzel korántsem növekszik arányosan a kultúra iránti érzékenység.

És talán éppen ez az olvasásélmény megszerzésének lényegi pontja, hiszen a könyveket az emberek mostanság kicsit már úgy olvassák, mint az internetet. És a neten a szövegeket már szinte nem is olvassák, hanem fogyasztják. A legtöbb könyvbe, újságba is csupán belelapoznak az olvasók, felületesen átfutják őket. Ez pedig nem valódi olvasás és elmélyedés, inkább csak információgyűjtögetés. Napi aktualitás, amire holnap már alig emlékszik valaki, aminek nincs túl sok hatása sem a mindennapjainkra, sem a távlati céljaink megvalósítására. Ettől valójában nem formálódik az ízlésvilág, nem fejlődik az értékrend, és ez nem is szül – az egzisztenciálison túli – megválaszolandó kérdéseket.

Mi sem bizonyítja azonban jobban az elmélyült olvasásnak a gondolkodási képességünk fejlődésére kifejtett hatását, mint az a már sokszor beigazolódott tendencia, hogy aktív olvasók bizakodóbbak a jövő esélyeit illetően, mint nem olvasó embertársaik. És nem elsősorban a hurráoptimizmus jellemző rájuk, hanem a derűlátás. És aki tud olvasni – a sorok között is –, és szereti a könyveket, felbecsülhetetlen képesség birtokában van. Képes rendszerezni a tartalmakat, a jó gondolatok mellé szegődnek, és bármikor előveheti őket, hogy a segítségére legyenek. Telis-tele lesz mondanivalóval, szívesen beszélget és osztja meg másokkal a gondolatait, mi több: kíváncsi lesz nemcsak az egész világra és annak természeti törvényeire, hanem mindenki más tapasztalataira, nézőpontjára, és akár ellenvéleményére is.

Mindezek után a Madarat tolláról, embert barátjáról népi bölcsességet akár ki is egészíthetnénk ekképpen: az ember nemcsak barátairól ismerszik meg, hanem kedvenc olvasmányai, gyakorta forgatott könyvei alapján is megismerhető. Mindebben a mai napig élen jár Hunyadi Mátyás, az igazságos király. Se szeri, se száma nem volt válogatott könyveinek, és Vitéz János (kinek nagy szerepe volt Hunyadi Mátyás nevelésében, később királlyá választásában) könyvtárának mintájára – amely nyitva állt a kor tudósai előtt –, létrehozta a Bibliotheca Corvinianát. A könyvtár gazdagságában csak V. Miklós pápa vatikáni vagy Frigyes urbinói herceg könyvtárával volt összevethető az akkori Európában.

Mátyás 1476-ban kötött házasságot Aragóniai Beatrix nápolyi királyleánnyal. Ennélfogva a budai udvarban állandóan kiváló olasz humanisták, írók és költők vendégeskedtek. Ekkor kezdett hozzá ahhoz a tervéhez, hogy Bonfini szavai szerint, Magyarországból második Itáliát teremtsen, és ekkortájt indult meg a könyvtár állományának jelentős fejlesztése. Fénykora idején a Corvina könyvtárnak 2000–2500 könyve lehetett, bár egyes vélemények szerint 5–7 ezerre is rúghatott, hiszen a vaskos kódexekbe nem ritkán több könyvet is lemásoltak és bekötöttek. Összehasonlításképpen: a pannonhalmi apátságnak 1093-ban összesen 72 kódexe volt. Egy-egy elkészült kódex értéke egy közepes vagy nagyobb birtok értékével vetekedett, ami jelentősen megnehezítette a könyvgyűjtést.

Mátyás hatalmas összegeket fordított kódexek beszerzésére az akkori civilizált világ egész területéről, de elsősorban Itáliából. A külcsínynél már csak a belbecsre ügyeltek jobban a király és könyvtárnokai, többek között Galeotto Marzio. A könyvtár a teljesség igényével gyűjtötte az ókori klasszikusok újrafelfedezett filozófiai és természettudományos műveit görög, latin és héber nyelven. De nem hiányoztak hadászati vagy építészeti munkák sem, vagy a görög és római szerzők irodalmi alkotásai, valamint a későbbi korok egyházi irodalma. Hérodotosz, Thuküdidész, Livius munkái éppúgy megtalálhatók voltak köztük, mint Horatius, Vergilius, Szapphó vagy akár Boccaccio, Dante, illetve Aranyszájú Szent János és Szent Jeromos művei.

Hunyadi Mátyás nemcsak óriási elhivatottsággal gyűjtette a tudás gyöngyszemeit, hanem maga is igen szerette olvasni kedves könyveit, és az udvarban sokszor folytatott eszmecserét tudósaival, teológusaival. Tudásával, értékközpontú világnézetével, és nemkülönben vitézségével tovább öregbítette az igazságos és szellemi uralkodók sorát. Mátyás könyvtárnokának tollából, aki külön könyvecskében emlékezik meg az uralkodó jeles cselekedeteiről és híres mondásairól, magunk is meggyőződhetünk arról, hogy a király nemcsak szerette és kutatta a bölcsességet, hanem tettekkel is tisztelte. Messze nem volt rá és udvartartására érvényes a gondolat, hogy: „A gyenge emberek nem írják a történelmet – többnyire nem is olvassák.” (Jorge A. Livraga)

„Majdnem az egész földkerekségről tömegesen tódultak a férfiak Mátyás királyhoz, aki fölülmúlta sokféle háborújával, temérdek győzelmével, nagy tetteivel túlragyogta Európa összes fejedelmeit. Kiváló emberséggel párosult jóindulat, nagy műveltség lakozott benne, szelíd és ékesszóló modorú volt, valamint több nyelven beszélt: latinul, bolgárul, németül, de a csehekkel, lengyelekkel, ruténokkal, szlovénekkel, szerbekkel, európai tatárokkal és más igen sokfajta néppel is tolmács nélkül tud beszélgetni. Értett ezen kívül még a csillagászathoz, a platonista Apuleius műveiben olyan járatos volt, hogy tanait tökéletesen ismerte. Gyakran megfordultak tehát udvarában teológusok, filozófusok, orvosok költők, szónokok és csillagászok, valamint olyanok, akik, valamennyi tudományról elő tudtak adni valamit.”

(Galeotto Marzio: Mátyás királynak kiváló, bölcs, tréfás mondásairól szóló könyv)

Héjja Edit